Egyetértek, és kiegészíteném vagy hozzátennék.

 

A műfaj: a vita. Általában kétoldalú szituáció.

 

A vita céljai és/vagy kimenetele lehet:

1. az ellenfél meggyőzése, érvekkel, bizonyítékokkal

2. az ellenfél  álláspontjának elfogadása, a sajátunk feladása az ellenérvek hatására

3. közeledés az álláspontokban, konszenzus, közös vélemény kialakítása

 

Mind a három lehetőség sikernek számít, demokráciában a 3. az igazán kívánatos, hiszen bonyolult és komplex kérdésekben kizárt, hogy az igazság minden eleme csak az egyik fél birtokában legyen, ennek ékes példája maga a médiatörvény.

 

Sokan viszont a vita megnyerésének vagy sikerének tartják a másik ellenfél érveinek lesöprését, eltorzítását, kiforgatását, a vitapartner személyének megtámadását érvelés helyett és az ő szavahihetőségének aláásásával való manipulálást, és hasonlókat, valamint a jobb vagy ügyesebb vitataktika használatát, amivel az ellenfél igazságát el lehet fedni, vagy azt hamis fénybe helyezve a saját javára lehet fordítani.

 

Nem kétséges, hogy ma Magyarországon a politikai-társadalmi, sőt szakmai vitákban a második eszközcsoport uralkodik, és legtöbbször nincs is igény az első 3 módszer alkalmazására. És ez nem csak az elit bűne, hibája. Ami a legfélelmetesebb: a közönség is vevőbb a második eszközcsoportra, mert politikai elkötelezettségének, a túlparttal szembeni dühének, bosszúvágyának, előítéleteinek, érdektelenségének és saját ostobaságának ez jobban megfelel.

 

Ezt a tömegigényt felismerve a döntő szót a média mondja ki: ő is  inkább a balhés, irritatív, "szórakoztató" vitákat kedveli, a tartalmasakat meg sem szervezi, vagy ha mégis, akkor azokat rossz adásidőkre száműzi. A nyomtatott sajtóból pedig a műfaj teljesen ki is veszett.

 

Magyarországon tehát csak kivételes esetben lehet normális vitát folytatni, éles politikai kérdésekről pedig szinte lehetetlen.

 

És igazad van: a médiatörvény kapcsán is először az azt vitatóknak kellene teljes magabiztossággal, rendszerszerűen, minden lehetséges hamis ellenérvet eleve kizárva és azokra tényleg felkészülve ("Erre azt fogják mondani, hogy..... - de megvan a tényszerű ellenbizonyítékunk vagy olyan viszontkérdésünk, amire nem tudnak mit felelni") - és éppen ezért jajongtam, hogy miért nem látom ennek szinte nyomait sem a jelen konfliktusban.

 

Például:

1. Vessük fel, hogy miért kell 9 évre kinevezni a hatóság elnökét.

2. Erre azt szokták felelni, hogy mi a baj ezzel, Franciaországban egyenesen az államfő nevezi ki, nálunk meg a parlament választja

3. Mit mondunk erre?

4. Mit felelhet erre?

5. Hogyan lehet elkerülni, hogy ebből a felvetésből ne mi jöjjünk ki rosszul, és ne úgy tűnjék a közönség előtt, hogy csak vagdalkozunk. Tehát vessük össze a francia alkotmányos berendezkedés és a magyar közti alapvető különbségeket, ezt szorítsuk be egyetlen jó mondatba és ezzel válaszoljunk. 

 

Vagy:

 

1. Azt hajtogatják, hogy nincs a törvénynek egyetlen olyan eleme sem, amely ne volna benne más európai jogszabályokban.

2. Vegyük elő a legirritálóbb elemeket, és nézzük meg, alaposan és egyenként, hogy tényleg szerepelnek-e máshol, milyen feltételrendszerben, kontextusban, következményekkel és szankciókkal.

3. Aha, szóval esetleg azt fogják mondani, hogy Spanyolországban lehetőség van az újságíró feljegyzéseinek lefoglalására. Jó, akkor erre mi azonnal rávágjuk, hogy csak akkor, ha az egy közvetlen terrofenyegetéssel kapcsolatos információkat tartalmaz, és ez rendben is van, emlékezve a madridi pályaudvarokra, de nálunk ilyen megfontolás nem reális.

 

Stb, stb.

 

Ezzel szemben megfogalmaznak egy olyan igényt, ami biztos, hogy nem teljesíthető, nem is fog teljesülni és nem is nyithat meg semmiféle értelmes vitát. Akkor most mi is a cél? A mozgalmárkodás, néhány ember 15 perces újra fellángoló majd megint elhamvadó hírneve,  vagy egy kialakult válság megoldásának elősegítése?