Én nem azt néztem, hogy kinek van igaza a vitában, hanem azon siránkoztam, hogy akinek igaza van, az képtelen argumentálni.

Amíg azok, "akiknek igazuk van"  le nem tesznek arról a tökéletesen korszerűtlen pancserségről, hogy egy argumentáció lépéseinek felépítésében bármi jelentősége van annak, hogy "igazuk van" vagy nincs, soha nem lesznek képesek legyőzni azokat, akik túlléptek ezen az illúzión. Az, hogy egy álláspont koherens és racionális, közvetlenül inkább árt, mint használ, haszonra csak elvont transzformációk nyomán fordítható, kezdő debattőrök számára kifejezetten káros.

Az ugyanis, aki azt hiszi, hogy igaza van (függetlenül attól, hogy ez megfelel-e a tények valamilyen koherens ábrázolásának, vagy sem), valójában nem argumentál, nem elemzi az ellenfél várható stratégiáját és nem használja a semlegesítésére, majd legyőzésére nélkülözhetetlenül szükséges eszközöket,   hanem a fejében a saját igazáról kialakult képzetet próbálja meg kívülre vetíteni, amivel bizonyosan kudarcot vall, hiszen sem az ellenfélben , sem  a közönségben  sincs meg az adott képzet elfogadására a hajlandóság. Márpedig e hajlandóság híján, az első ellenvetásre a képzet maga is összeomlik. Hiába merül fel valakiben például Kövér László láttán az igazságra rátalálás bizonyosságával egy vérszomjas náci hóhérlegény képzete, ez az asszociáció kívül csak abban fog működni, aki erre előzetesen fel van készítve, illetve ha az adott kulturális kontextusban az ilyen típusú képzettársításokat előzetesen megkérdőjelezhetetelen kulturális kód rangjára sikerült emelni.

Azt mondhatjuk tehát, hogy bármilyen primitív is az a fél, aki, éppen azért, mert képes volt az igazában való hitét vagy annak hiányát elválasztani a vitában elérendő céltól,  pontosan tudja a feladatát egy vitában, azaz azt, hogy argumentálnia kell, az ellenfél mémjeinek terjedési útjait elvágni, narratíváját lejáratni, mondatait szalmabábbá torzítva támadni, őt személyében illetve asszociatíve illetve vélelmezett szándékaival hitelteleníteni, ha a másiknak nem áll rendelkezésére vagy ugyanez az eszköztár, vagy egy jobb, akkor ő fog nyerni.

A vitatechnika alsóbb szintjein  egészen egyszerűen az a hasznosabb, ha az illető tudja, hogy képtelen hazugságokat beszél, és az a kontraproduktív, ha valakinek az a benső meggyőződése, hogy igaza van. Ennek a beteljesülését láttad a Pálffy-vitában.

Az a következő probléma lenne, hogy az igazság birtoklásának benső bizonyosságával  rendelkezők valójában többnyire nem merik megkérdezni maguktól, hogy honnan veszik, hogy nekik van igazuk, nem képesek a saját világképüknek nevezett rendezetlen tudattartalmaikat kritikailag szemlélni, pont azért, mert azt hiszik, hogy az igazukról alkotott benső meggyőződésüknek a saját fejükön kívül is van relevanciája. De ez már a Babarczy-problematika felé vezetne.