twist válasz | 2011.01.01 17:08:31 © (20256)

A fórumozó… nem szereti a terjedelmes, vargabetűkkel telerótt megfogalmazásokat, mert véleménye szerint azokban a lényeg igen könnyen elsikkad.

Vagy azért, mert a sok vargabetű miatt nehezen kibogozható a fórumozó lényegi mondanivalója...

©

 

 

Egyem a lényeg iránti igényüket! Merthogy Almási professzor meg ezt írja a Mozgó Világban: „a lényeg az, hogy a filozófiából (és társaiból) kiment a spiritusz. Ezt a hiányt aztán nem lehet retorikával pótolni, mert csak stílusgyakorlat lesz belőle. Ami megmentheti a helyzetet, az az emberi gesztus és nyelv: valahogy érezni kell, mi a fontos, és mi a lényegtelen”.

 

Valahogy. Na most, Heller Ágnessel „hülyéskedjek” életem végéig „férfivonatkozásban”, ha értem, minek a nyelv ahhoz, hogy valaki „érezze” a „fontosat”. Illetve értem én, ám Almási momentán nem arra a nyelvre, nem a nyalórekvizitumra gondol, hanem a bölcseleti kifejezés, kifejeződés eszközére. (Azt pedig, hogy az „emberi gesztus” miként jön ide, már egyáltalán nem értem.)

Almási Miklós és Heller Ágnes egyazon Lukács-bokorban születtek, valószínűleg nem véletlenül azonosítják a filozófiát mindketten az érzéssel (vesd össze).

A filozófia gondolatok kifejeződése, s a gondolatot nem érezni, hanem érteni szokás. A gondolat adekvát megjelenítése nem „gesztus”, hanem logikus (pontos, világos, szabatos) fogalmazás kérdése; miközben a nyelv nem azonos a fogalmazással; az „emberi gesztusnak” pedig mindehhez végképp nincs köze.

Almási így folytatja: „az összes nagy baj között ennek [ti. a „fontos” „érzésének”] hiánya a legrémesebb, és Babarczy írásai itt vágnak rendet: van érzéke a fontos és lényegtelen közti különbség érzékeltetéséhez, pontosabban az utóbbi tapintatos lesöpréséhez”.

 

Állítja a Nagy Professzor. Az a professzor állítja, hogy Babarczynak van „érzéke” az „érzékeltetéshez”, a „különbség érzékeltetéséhez”, aki maga sem képes különbséget tenni az „érzés”, illetve az „érzék” fogalmak között. Mert nem annak van „érzéke” a megkülönböztetéshez, aki „érzi”, mi fontos és mi nem, hanem aki (fogékonyságából, hajlamából, adottságából, rátermettségéből adódóan) alkalmas az autentikus tudásra. Akinek van érzéke a focihoz, az nem pusztán érzi, hogy mi a különbség a gól és nem gól között, hanem képes elsajátítani a labdarúgás minden fortélyát. Akinek pedig nincs érzéke a filozófiához, az érezhet bármily nagyot a Mozgó Világban (olykor még annál is nagyobbat, mint amekkorát Heller Ágnes érzett „férfivonatkozásban” régi könyvének átírása előtt), szóval érezhet a recenzens bármekkorát, érezhet bármily „emberit”, ha nincs logikai érzéke, soha nem lesz képes épkézláb gondolatok megfogalmazására. Egyébként, aki talál Almási professzor tárgyi írásában (Mozgó Világ, 1997 június, 105-107. o.) akár csak egyetlen értelmes mondatot, s ide leírja, annak én – most nyilvánosan teszek rá ígéretet! – jutalmul megvakarom a füle tövét. És ne tessék ezen mosolyogni, nem valami olcsó ígéret ez, kéjenc kutyám tanúsíthatja, eszméletlen érzékem van a fültővakaráshoz, márpedig a kutyámnak lehet hinni ilyen értelemben, igényes jószág, nem mindenki vakargatásait méltányolja.

 

Almási professzor szerint Babarczy maga az Isten! Ő az, aki elválasztja a Fényt a sötétségtől: különbséget tesz fontos és lényegtelen között. Sőt Überistenség ez a merészen művelt értelmiségi nő, ti. Babarczy „rendet vág” a „legrémesebb hiányban” (aztán, hogy ezt miként teszi?, gondolom, még egy plusz isteniség birtokában), mindegy, a lényeg, hogy Babarczy az, aki „rendet vág” a szellemtelenségben, majd „tapintatosan lesöpri”, amit lényegtelennek ítél. És igen, ezt a banális Isten már nem teszi meg a sötétséggel, nyilván azért, mert néki nincs rá a Mozgó Világtól eszmei fölhatalmazása.

Babarczynak viszont van. Nem csak a megkülönböztetéshez, hanem a lesöpréshez is van jogosítványa. Ő ezért Überisten.

 

Fogalmazzunk viszonylag durván, tapintatosan durván, merthogy itt már finoman fogalmazni nem nagyon lehet: szerintem ezek beteg emberek. Mert ekkora korlátoltság, ilyen mérvű butaság egyszerűen nincs, nem létezik. Az, hogy magukat (illetve inkarnációjukként csinos tanítványukat) Szuperistennek képzelik, s hogy ezt ki is nyilvánítják, bizony, mentális túldimenzionáltságból fakadó lelki roggyantságot föltételez.

De hadd tegyem hozzá (nem a magyarázkodás kedvéért, mert ha magyarázkodni akarnék, le se írtam volna a szót), hanem a tárgyszerűség okán: egy beteg világban nyilván az az egészséges, aki beteg, vagyishogy: aki adekvát a világgal. Igen, csakhogy én éppen az Almási Miklós által áhított, reklamált (s a babarczysággal azonosított) ideális világ maximái szerint értékelek. Merném mondani tehát: én vagyok a konzekvens ebben a vonatkozásban! Mert tessék csak figyelmesebben elolvasni Hegelt: a filozófus nem önmagát tételezi az Abszolút Szellemben, még kevésbé valamely tanítványát; Hegel így fogalmaz: egyetlen tanítványom értett meg, az is félreértett. A magát modernnek képzelő Almási viszont ezt tudatja a Mozgó Világban: egyetlen tanítványom értett meg, s aki maga az Überisten! A Fény és a sötétség Egy Igaz Megkülönböztetője, illetve a méltatlan sötétség tapintatos lesöprője.

Marx még kevésbé istenült, Ady is csak paradigmatikusan, és persze Nietzsche sem tenmagát tekinti Übermenschnek. József Attila pedig ezt írja: „mindenségüket tartani a fénybe”! Vagyis még a zseni is adottnak veszi a fényt, így azzal, hogy az ember mindenségét a fény felé tartja (mint orvos, ha néz üvegedénybe), nem lesöpör, nem ítél, de még nem is megállapít, hanem „csak” megállapítani igyekszik. „Nem tudom már”. Szerénységből? Aligha. József Attila tudta, hogy zseni, Bartók is mondta néki, magától is tudta (vö.: Vágó Márta: József Attila), hanem viszont azt is tudta, hogy a ráció véges tünemény. Továbbá azt is tudta, hogy a „folyékony nőiség” (mint világbíró „megkülönböztető érzés”) nincs túl a ráción, sőt (vö.: i. m. 419. o.), hanem az ihlet van az értelemnél tovább. Ám az ihlet nem olyan dolog, mint az akadémiai székfoglaló: leírtam, elmondtam, oszt úgy marad (legföljebb később az „otrombaságokat” kigyomlálom belőle), hanem az ihlet glória, mellyel „poklok fölött lehet általlépni”, miközben hamuvá is éghet a gyúlékony ember. Magyarán: az ihlet-glória részint strapás, részint nem úri viselet. Ezt József Attila tudta, s ezért írja: „Bánat szedi szét eszemet, / ha megtudom, mire jutottam”.

Míg Almási Miklós nem problémázik ilyesmin. Helyes? Nem helyes? Biztos? Nem biztos? Nem kérdések számára. Mert itt van Babarczy Eszter, aki nem csak egy lényeglátó a sok közül, hanem ő a lényeglátó! Egyedül benne van spiritusz. Szeme úgy ég, mint az üstökös láng. Illetve mint a spirituszégő.

 

A definiálás – mint tudjuk – megkülönböztetés. Aki definiál, a meghatározandó fogalom megkülönböztető jegyeit (differentia specificáit) sorolja föl. Megkülönbözteti a lényegest a lényegtelentől, illetve megkülönbözteti az egymástól eltérő fajok (genusok), fogalmak specifikus jegyeit, vagyis úgy cselekszik, miként az egyszerű isten a borszeszégő kéklő világosságánál.

 

Akkor most nézzük konkrétan, hogyan definiál az „exteriőrje folytán csinos” szellemistennő! Az Überhübsch-Überspiritusgöttin így határozza meg a „műértő” fogalmát az Überprofessor által méltatott könyvben: műértő az „aki nem analizálja, hanem használja az irodalmi anyagot, akár ír, akár olvas, aki művet, megoldást lát, nem elvont problémát, és alighanem azzal az enyhe megvetéssel tekint az irodalomelméletre, mint minden gyakorlati ember az elméletalkotókra” (A ház, a kert, az utca, 31. oldal).

 

Rendüljön meg a velő agyadban – írja Vörösmarty Mihály.

Igen, Babarczy definíciója is agyvelőt rendítő mondat, dugig van bölcseleti spiritusszal – keresztbe-kasul. Hogy mennyiben keresztbe, illetve mennyiben kasul? Erről írok legközelebb.