twist válasz | 2010.12.31 05:54:27 © (20237)

Ma egy esztéta, egy közíró is csak egy "celeb" ( tisztelet a kivételnek) másként nem tudna megélni. Igen, részemről ez felmentése is a mai celebeknek, ők is a megélhetésükért celebek.

Ők csupán alkalmazkodnak a mai mocsok világhoz...  

Előzmény: Gyurica úr (20236)

 

 

Többszörösen hamis állítás. Olyannyira hamis, hogy a hozzászóló maga cáfolja sajátmagát. Ugyanis, ha van „kivétel” (akár csak egy!), akkor már az az egy kivétel bizonyítja, hogy nincs diktátum, vagyishogy a „mocsok világ” valójában senkit nem kényszerít a gagyiskodásra. Nem csak a „kivételt” nem kényszeríti, hanem senkit.

Tehát arról van szó, hogy a „mocsok világ” (a „zsidó média” stb.) nem kényszeríti a celebeskedésre a tehetséges embereket, hanem (a legrosszabb esetben is) inkább mellőzi őket. Figyelemreméltó ember kevés látható a tévében, hallható a rádióban.

Először is azért, mert tehetségből kevés van, műsort viszont sokat kell csinálni. Másodszor: a tehetséges embernek nem mindig van mondandója, és különösen nem mindenről, ugyanakkor a tehetséges ember egyik főjellemzője, hogy arról beszél, amihez ért, illetve akkor beszél, amikor tud valami értelmeset, lényegeset közölni. Mondom, ilyen emberből nincs sok, műsorozni viszont muszáj (necesse est).

Harmadszor: ha a tehetséges embernek időnként van is mondandója, akkor sincs szereplési vágya, még kevésbé van szereplési kényszere. Tízszer is meggondolja, átvergődjön-e a városon csak azért, hogy „beszélgessen” tíz percet Kálmán Olgával. Miközben alapkérdés: ha például egy Gombár Csaba, Ormos Mária, Petschnig Mária Zita nem küld cikket a HVG-nek arról, hogy szerinte milyen lesz majd a „szebb jövő” a Jobbik győzelme után, sőt semmiről nem küld cikket, akkor a HVG szerkesztője mit tegyen? Zárja be a boltot?

Nem zárja be. Előveszi a celebet. Aki bármiről, bármikor, bármekkora baromságot képes beküldeni. Béldául Babarczy a neve, hogy tovább bugyogjon az balliteráció!

 

A médiadisznótor nem kényszer. Sőt ellenkezőleg: olykor már egy félceleb is kényszerítheti a „mocsok világot”, szoríthatja valamerre, akár a maga kénye szerint is. Mondok rá példát.

Bauer Tamást félcelebnek tartom, mert ugyan van szakmája, van olyan diszciplína, amelyhez ért, ám a médiában nem arról beszél, amit tud, hanem „politizál” a marhája. Vagyishogy: félceleb a marhája. Mégis a következő történt. Bánóék kieszeltek egy égbekiáltón infantilis játékot, miszerint: hetente egyszer mondják meg a „behívott szakértők” (értsd: az ügyeletes celebek): szerintük „ki volt a hét nyertese és vesztese”. Már ti., hogy ez volna „a tét” (a műsor címe szerint). Na most, a helyből celebek nyilván készséggel válaszoltak Bánó kérdésére (a celeb a leghülyébb kérdésre is készséggel válaszol), mígnem először Bauer, majd Gerő elkezdett húzódozni kicsit, hogy hát ők ennél a kérdésnél talán inkább „passzolnának”, mert, hogy ezt nem lehet így megmondani satöbbi, majd valóban „passzoltak”. Bánó persze erőszakoskodott még egy darabig, ám Bauerék akkor is „passzoltak”. Mire a „mocsok világnak” (aktuálisan: Bánónak) három választása maradt: (1) vagy eltűri, hogy az ő zseniális kérdését valakik notóriusan „lepasszolgassák” magukról (mindegyre demonstrálják: a zseniális kérdés valójában hülye kérdés), (2) vagy nem hívja többé a renitens félcelebeket a műsorba, kizárólag komplett celebekkel dolgozik tovább, (3) vagy pedig ejti a zseniális kérdést. Nos, a tárgyalt esetben a „mocsok világ” volt az, amely meghátrált, Bánó elhagyta bevezető kérdését, többé nem hangzott el A tét elején: „ki a hét nyertese és vesztese?”.

 

Másik példa. Egyébként ez is közismert tény, az országban minden kisgyerek tud róla. Mester Ákos is félceleb, ám ő „alulról” érkezett a „félmocsok világba”. Mit értek ezalatt? Lengyel, Bauer, Gerő, Ungvári stb. a szája széléig ereszkedett a szarba (illetve még egy kicsit lejjebb is), míg Mester Ákos (újságíróként) az ab ovo szarból pipiskedett föl a szája széléig (illetve nem egészen addig). Hogyan pipiskedett föl? Történt, hogy a kinyuvadt Napkelte „Össztűz” című műsorába hívták Mester Ákost „balliberális” (értsd: zsidó) „ellensúlynak” a „jobboldali-szélsőjobboldali” „össztüzelő” mellé, mire Mester Ákos így válaszolt Gyárfásnak (nem szó szerint idézem): és a kiskopasz faszom az nem kéne? Vagyishogy nem állt be „egyik” kérdezőnek az „Össztűzbe”, azt mondta: vagy kell a komplett személyiségem, vagy pediglen coki! Noha Mester Ákos (mint újságíró) maga a „mocsok világ” ugyebár.

 

Gyönge mítosz, hogy a média bárkit bármire kényszeríthet.

Hadd hivatkozzam bájos önmagamra is, így kerek a példálózás!

Engem is megpróbáltak „kényszeríteni” (értsd: kapacitáltak) többen több mindenre. A korábban emlegetett P. Szűcs Julianna is, az imént említett Mester Ákos is. Én viszont kemény voltam (mégpedig abszolúte kemény, nem hajlottam egy milliméternyit sem), merthogy pontosan tudtam, értek, amihez értek, abból simán megélek, számomra a publikálás pusztán hobbi. És amire P. Szűcs merevséggel reagált (meg lett a konzekvenciája), míg Mester Ákos viszonylagos hajlékonysággal, vagyishogy egy pontig engedett, addig a pontig, ameddig néki megérte. Aztán annak is vége lett.

 

Számtalan egyéni (személyes) stratégia létezik (különféle következményekkel), vagyis nyilvánvaló önámításon alapul az a kijelentés, mely szerint a „mocsok világ” fatálisan kényszeríti az embert becstelenségre. Nem igaz! Primitív hazugság! Senkit nem kényszerít a média semmire.

 

Lehet dolgozni is például. Lehet tanulni is például. Igaz, így egy darabig nincsen dolce vita, na de hát valamit valamiért, a tisztességet nem mérik ingyen. Csak a született arisztokraták (az ipszilonos nevű emberek) hiszik, hogy a presztízs a „kék vérben” csörgedez, míg Csoóriék szerint a Káma és a Volga, Hellerék szerint a Jordán medrében hömpölyög. Mindahányan tévednek.

Esterházy szerint „a hazaszeretet minőség kérdése”. Nyilvánvaló tévedés, s ha kijavítjuk a Guru állítását, azt mondjuk: a minőség nem a szeretetet, hanem a tekintélyt garantálja, akkor sem állítunk abszolút igazságot, ám valamivel közelebb kerültünk hozzá. Mindenesetre a dolog lényege, hogy a „mocsok világban” meg lehet élni celebeskedésből is (már amíg futtatják az illető celebet), míg valódi tekintély csak valódi teljesítménnyel szerezhető.

 

Almási Miklós, Esterházy Péter azt állították annakidején, hogy Babarczy Eszter okos, művelt, bátor, bölcs esszéista.

Babarczy innen két úton indulhatott el. Az egyik út elején elhitte: igaz, amit Almásiék róla írnak, ergo néki már nincs egyéb dolga, mint egyszerűen lenni. Tudjuk, hová vezetett ez az út. A totális elcelebesedéshez, Babarczy ma már ott tart, hogy fikanicken nyivákol: őt kényszerítik itten, nagyon kényszerítik, őt a „mocsok világ” szorítja arra, hogy egyre és egyre lejjebb nivellálódjék. Ami persze meglehetősen nehéz, ti. már az alagsorból indult.

De mondok egy „örömhírt” is: nem tart már sokáig ez a szörnyű „kényszer”!

Babarczy Eszternek okulnia kellett volna az esetből, amikor is Balóék hazaküldték őt adás közben, mondván: a csaj még a kérdést sem érti, nemhogy válaszolni tudna rá. Babarczy ma ott tart, hogy egy olyan gagyi (fél)celeb-műsorba, mint amilyen a Bánóé, már be sem hívják. Soha. És lesz ez még lejjebb is! A „lejjebb” fogalma alatt persze nem az öntudatos kiválás, hanem a szánalmas mellőzöttség értendő.

 

Ez volt tehát az egyik út, amely Almásiéktól elvezetett oda, ahová vezetett. A másik út a munka, a tanulás (lett volna). Hosszú éveken, évtizedeken át. Szorgalmasan, eltökélten tanulni, dolgozni. Olyannyira, hogy közben még csak gondolni sem szabad az Esterházy-féle „minőségre”, mint vezérlőcsillagra. Aki elhiszi magáról, hogy ő minőség, sőt ő a minőség, az bizony helyből vesztes. Tűnhet persze győztesnek, „ideális” esetben akár élete végéig is, ám ami csak celeb-diadal lehet.

 

Van visszaút? Elvileg van. Tudniillik itt a lehetőség (hic Interrogatum, hic salta): mi a bizonyíték arra, hogy Magyarország helyes haladási útvonalát a Jobbik cövekelte ki?

Paradigmatikus kérdés, archimédeszi dilemma, arra jó, hogy segítsen az intellektuális átváltozáshoz, átbábozódáshoz szükséges tájékozódásban. Vagyis ami azt jelenti, hogy efféle archimédeszi kérdésből megfogalmazható több is, nem a fölvetés tartalma a fontos ezúttal, hanem az, hogy a válaszoló maga magának felel a kérdésre (esetleg a nyilvánosság segítségével). Már amennyiben képes rá. Ha nem képes, akkor marad egy rinyáló szokvány-celebcske. Majd legvégül még annyi se.

 

Szerintem érdemes Verebes szövegét irányadónak tekinteni: „Eszter, a maga közírói tevékenységét figyelve, olvasva – lévén, hogyha egy értelmiségi társaságban vagyok és azt mondja… mondjatok egy nagyon okos nőt, akkor ma, manapság az ön nevét szokták mondani... mert… exteriőrje folytán egy csinos nő… és még ráadásul…”.

 

Ezen a fórumon pedig nyilvánvalóvá vált: Babarczy Eszter „közírói tevékenysége” nem támasztja alá Verebes minősítését. Sőt. Babarczy annyi és oly mérvű szamárságokat beszél, hogy abból inkább nagyfokú intellektuális korlátoltságra lehet következtetni. És pontosan ezért vált totális celebbé, olyan, gyönge képességű szerkesztők által bármikor elővehető médiafuszeklivá, kinek már csak a szörnyű szagát érezni (pl. a HVG-ben).

Döntő kérdés: mi történik akkor, ha romló „exteriőrje folytán” már az sem mondható el Babarczyról, hogy „egy csinos nő”? Fontos kérdés, ugyanis az idézett verebesi minősítés alapvetően életkorfüggő.

Magyar Kornélia csinosabb, mint Babarczy Eszter? Nincs jelentősége, mert Magyar Kornélia fiatalabb Babarczy Eszternél, eszesebb is, intelligensebb is, jobban pereg a nyelve, ezért aztán pl. Bánó százszor hívja Magyar Kornéliát, míg Babarczyt egyszer sem. Soha! Még a változatosság kedvéért sem! Pedig Bánó műsora celeb-műsor. És ezen én Babarczy Eszter helyében mélyen elgondolkodnék, majd – a mély gondolkodás után – gyökeresen váltanék életstratégiát, életfilozófiát.

 

Miközben újra hangsúlyozom: ez szubjektív álláspont, objektíve nem ez az egyetlen út nyilvánvalóan. Mert vegyük példának Heller Ágnest! Aki szintén gyönge képességű ember volt egész életében. Így nyilván ma is az (a nő nem lesz bölcsebb az öregedés által), és ugye mégis, milyen szép kort megélt röppenő boldogságban!

Heller írja leghíresebb művének fölújított kiadása elé: „A reneszánsz emberhez való személyes viszonyom 1981 óta nem változott”.

 

Nem változott. Ami azt jelenti (magyarul), hogy 1967 és 1981 között változott a nagy „filozófus” nagy „filozófiája”. Nem én mondom, ő írja! Heller bölcselete röpke 13 év alatt inflálódott el. Noha így folytatódik a mű bevezetője: „Úgy érzem ma is, hogy a könyv egységes, s ha újraírnám egyes fejtegetéseit, csak ártanék neki”.

 

Világos. De akkor miért kéne újraírni? Egyáltalán: mi okból vetődik föl az újraírás gondolata, ha egyszer így tökéletes? Vagy nem tökéletes, csak a helleri „újraírás” ártana neki?

Heller: „Ezért csupán megrövidítettem, s legfeljebb egyes szavakat, kifejezéseket helyettesítettem értelmesebb szinonimáikkal. Így a mostani kiadás kétségtelenül jobb, mint a régi volt: megszabadítottam az ismétlésektől, kitérésektől, egynéhány otromba kifejezéstől és a túl gyakori és a szöveg nem indokolta Marx-hivatkozások egyikétől másikától”.

 

Tehát mégiscsak „jobb” lett. Miután a „filozófus” „megtisztította” az „otrombaságoktól”, az indokolatlan „Marx-hivatkozások egyikétől másikától”. Ami nyilvánvalóan azt jelentheti, hogy Heller „otromba” volt anno (nem én mondom, ő állítja!), ám nem is ez a döntő! Ugyanis a szöveg így folytatódik: „A reneszánsz ember megírásának idején hittem az úgynevezett nagy elbeszélésben, tehát abban, hogy a Világtörténelem (nagy V betűvel írva!) ellentmondásokon keresztül bár, mégis mindig előrehalad, s hogy egyfajta szocializmus lesz a végállomás, ahol az ellentmondások megszűnnek, és ahol minden jónak – és rossznak – Jó a vége.”

 

Két (ön)jellemező kifejezést emelek ki Heller Ágnes vallomásából: „úgy érzem ma is”, illetve „hittem az úgynevezett nagy elbeszélésben”.

Mármost, aki „érez”, nem filozófus! Hanem – esetleg – „folyékony nőiség”. A filozófia ugyanis nem emóciókon, hanem ráción alapul. Továbbá: aki „hisz”, szintén nem filozófus, hanem pap, esetleg teológus. Ezzel szemben Heller Ágnes filozófusnak véli magát, s ami már önmagában véve bizonyítja: Heller Ágnesnek enyhe pukkantása sincs a bölcselet mibenlétéről.

Persze a filozófus is tévedhet, ám a tévedés (a helytelen következtetés stb.), illetve az „érzésekben”, a „hitekben” való csalatkozás két merőben különböző dolog.

 

Heller mégis jelentős gondolkodónak tartja (hirdeti!), mi több: művészi előadónak képzeli magát. Úgy rémlik, valami portréműsor ment a tévében, Heller Ágnes lakása volt a helyszín, a veterán hölgy mély nosztalgiával beszélt az életéről, szeretve tisztelt férjéről, kollégáiról, barátairól, gyönyörű emlékeiről, beszélt, beszélt, beszélt… s már-már teljesen elérzékenyült önmagától, amikor egyszer csak fölugrott a fotelból, a lemezjátszóhoz sietett, hirtelen fölrakott egy Schubert-lemezt, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül énekelni kezdett. Celebesedjek meg, ha nem igaz! Heller valami egészen velőtrottyantó vernyákolásba fogott, még a bunkó taxisok is meghallották az utcán, egymás hátáról tépkedték le a szőrt, ami persze nem zavarta a filozófust, könyörtelenül végigénekelte a dalt (az első taktustól az utolsóig), de úgy ám bazdmeg, hogy egyetlen hang nem sok, annyit sem sikerült eltalálnia az eredetihez képest. Heller úgy énekelte Schubertet a tévében, mint Leslie Nielsen a Csupasz pisztolyban az amerikai himnuszt. Én sem vagyok egy Székely Mihály, de „mankóval”: kórusban, zenei kísérettel valamennyire tudok énekelni. Heller még így sem, és – ne legyen félreértés – nem ez a baj! Nem vagyunk egyformák, az egyikünk sánta, a másikunk botfülű. Vagyis az volt az elképesztő számomra, hogy látszott a professzornőn: totálisan képzeli magát Schubert-énekesnek. Elhiszi magáról, hogy ő zeneileg is „minőség”. „Filozófiája” is van, „messianizmusa” is van, Schubertet is tud énekelni. Egyedül. Nyilvánosan, bele a tévé mikrofonjába. Jó, talán az „exteriőrje folytán” már nem egészen egy Fonyó Barbara, ám még ez sem biztos, hisz ő maga vallotta meg: szokott „hülyéskedni férfivonatkozásban”. Gondolom, Kocsis Zoltánnal. Nyilván Schubert-dalokat énekel a fülébe. Esetleg megmutatja a konzervatívan liberális melodi-bugyi-gyűjteményét („férfivonatkozásban”), így azután, ha látná, még tán’ Babarczy Eszter is elámulna a Mester vezénylő-pálcájától!

 

babarczyeszter válasz | 2009.03.20 11:57:43 (13353)

… fogadd mély együttérzésemet...

Előzmény: (13350)

 

Mondom, lehet gátlástalanul élni (akár sokáig is), a gátlástalanság a József Attila-i értelemben vett másfél mázsás röfögő boldogság garanciája. Lehet így élni, csak hát, ami nem túlzottan tiszteletreméltó élet.

 

Visszatérve az eredeti kérdésre, a lényeg így foglalható össze: a „mocsok világ” nem kényszeríti a tehetségtelen embert idült szereplésre, hanem teret ad a legócskább fazonoknak is arra, hogy – képletesen szólva – „Schubert-dalokat” énekeljenek a médiában. Mert van rájuk kukkoló kereslet. Ez a celebség lényege.

 

Még valami, hogy nőjön a terjedelem. A kérdés ez volt:

 

Gyurica úr válasz | 2010.12.31 15:54:19 © (20239)

… ki a „kivétel” és miért éppen az?

… miért nem lehet ezt elárulni?

©

 

Mire a válasz: 

 

twist válasz | 2011.01.01 17:08:31 © (20256)

A fórumozó nem fosik, csupán nem szereti a terjedelmes, vargabetűkkel telerótt megfogalmazásokat, mert véleménye szerint azokban a lényeg igen könnyen elsikkad.

Vagy azért, mert a sok vargabetű miatt nehezen kibogozható a fórumozó lényegi mondanivalója, vagy azért, mert egyszerűen megúnja az olvasó végigolvasni azokat.

©

 

 

Ha egyszerűen megunta, akkor ne olvassa tovább! Ez a megoldás. Egyébként a kérdés nem az volt, hogy a fórumozó szereti-e a vargabetűket, hanem hogy ki a „kivétel”, és hogy miért éppen az.

A vargabetű (a csúnya vargabetű) éppen, hogy ilyen: „tisztelet a kivételnek”, ti. ezzel a szerző nem mond semmit. Szövegtöltelék. Amellyel szemben a konkrét, értelmes közlés így hangzik: „Lapátos Béla kivételével”. Vagy: „Lapátos Béla és Slampos Margit kivételével” stb. Esetleg némi indoklással.

 

Végezetül még egy megjegyzés. Hogy valamely írásomnak mi a lényege? Ha szabadna, akkor ezt volnék oly bátor magam eldönteni!

A mondandóm lényege: nem csak Babarczy Eszter, de Almási professzor is, a sokvalagrendes Esterházy guru is fecseg. Értsd: leírnak valamit, s azt nem képesek bizonyítani. Helyette minőségi lapítást folytatnak. Ez az állításom. A többi indoklás. Érvekkel, példákkal való alátámasztás, ahogyan azt a valóban minőségi körökben mondani szokás.

És akkor a minőségi hazaszeretet minőségi minőségéről még nem is beszéltünk.