A malátázás alatt csak akkor cél a keményítő cukorrá való alakítása, ha a malátát önmagában kivánjuk cefrézni. Ez a skót malátawhisky és néhány vodkafajta (főleg az ukrán samohon) készítésénél jellemző szokás. Ilyenkor az őrölt malátát 70 Celsius körüli vízzel nyakonöntik, és alaposan elkeverik vele. A lehűlés ideje alatt pedig a diasztáz kifejtheti hatását a maradék keményítőre. A csírázás időtartama alatt ugyanis a keményítő részben cukorrá alakul. Ezért is van, hogy a maláta akár főzött akár nem, eléggé cukros. Édes íze van, és erősen ragad is. 

A szárításról: a szárítás erős enzimveszteséget okoz, ezért csak speciális esetekben alkalmazzák: a skót malátawhiskynél az íze miatt, mivel tőzegen füstölik. A másik a sörkészítés, ahol a szárításon túllépnek, és aszalják. Azonban ha a malátát nem magában, hanem gabonából kioldott keményítő elcukrosítására akarjuk használni, akkor nem tanácsos füstölni, hanem zöld malátát kell alkalmazni (szárítatlan még csírázásban lévő maláta). A zöld maláta 1/3 része víz, és rengeteg benne a hasznosítható enzim. Ennek egyetlen korlátja, hogy nem tartható el sokáig. A szárításnak itt is van egy előnye, mégpedig tartósítás. Kétségtelen, hogy a csírázás megállításra is használható, mielőtt a csíra tényleg felzabálja a tápanyagokat és az enzimeket. A zöld malátánál a csírázás megállításnak hatásos módja még a hidegen tárolás, ugyanis a hidegben a csírázás megáll.

Egyébként malátát nem csak árpából, hanem bármilyen más gabonából lehet készíteni, de az árpa csírázása alatt keletkezik a legtöbb enzim. Ezért a maláta használatától gabona cefrézésekor nem lehet eltekinteni. Bár állítólag 6-10 atmoszféra nyomáson történő gőzöléssel nemhogy a keményítő kiválik a gabonából, de még cukorrá is alakul. Ez azonban annyira nagy veszteséggel jár, hogy nincs nagy értelme ezt az eljárást használni.