József Attila versében nem az szerepel, hogy a minyont még 1920-ban is kuglernak hívták. Hanem az szerepel, hogy a kugler: „cukor”, egészen pontosan, hogy a Kugler-termékek között van cukorka is (József Attila szerint). Mikszáth regényében (1902) a „Kugllercukorka” szó szerepel, Gárdonyinál (1924-ben) kötőjellel, így: „Az asztal közepén kétméteres karácsonyfa, s a karácsonyfán szép aranyozott, égszínkék, lapos dobozkák, de mind más és más. A főasszony ajándéka. Kugler-cukorkák vannak a dobozban, s imádságos könyvbe való, remek kis szentkép” (ezt egyébként ma délután, 15:05 órai kezdettel közvetíti a tévé).

Magánál Szabolcsinál pedig a „kugler… egyszerre elolvadó édesség”.

 

Elvileg nem kizárt, bár elképzelhetetlen, hogy csak a minyont mondták kuglernak a huszadik század elején, illetve hogy minden minyont „kuglernak” neveztek volna (miként pl. az én szakmámban az összes sarokcsiszolót, a Flex, a Festo, a Bosch, a Metabo, a Skil, a Styl, a Hitachi márkájút egyaránt flexnek nevezik, továbbá minden ütvefúró hilti, sokak szóhasználatában a mobiltelefon még mindig vesztel stb.), szóval, ez elvileg nincs kizárva, ám gyakorlatilag lehetetlen, ráadásul ebben az esetben nem is ez a lényeg.

 

Éppen a József Attilát tudatlannak minősítő tudós hivatkozik egyetértéssel József Jolánra, Visnyai Vilmosra és másokra, mindazokra, akik szerint József Attila „csodagyerek” volt. „Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam”. Tehát nem pusztán abban az értelemben volt „csodagyerek”, hogy már tízévesen „világirodalmat” olvasott, a magyar klasszikusokon, továbbá Adyn, Szabó Dezsőn, Kaffka Margiton túl ismerte Anatole France, Dosztojevszkij, Zola, Gorkij, Jack London műveit, hanem – és ez a lényeg – az „árva” gyerekek környezetében üzleti zseniként tartották számon. Részint tőkepénzes volt, részint „áruféleségekkel” „börzézett”. Az én kölyökkoromban az efféle gyereket nemes egyszerűséggel csak „nagyfasz csávónak” titulálták. Onnan tudom, hogy kedves szerénységemet is rendszeresen e szavakkal illették annakidején, mert ugyan nem vertem át soha senkit, de általában jól jártam a dolgaim rendezgetése során. És persze később is: mi gyakorlatilag a „maszekolásból” éltünk, sőt én az országban az elsők között alapítottam végéemkát stb.

József Jolán leírása nyomán József Attila előttem úgy jelenik meg „gyerekben”, mint amilyen például Sanyi bácsi volt a háború után (Bereményi filmjében).

Még egy fontos mozzanat: József Jolán szerint József Attila „vezérszerepet” játszott azon társai között, akiket „üzlet-gyermekeknek” neveztek (vö. Gyermekvédelem 1916). Ez azt jelentette, hogy a külvárosi kölykök (Visnyai szavaival) „a kávéházakban újságot és cigarettát, képeslapokat és bélyegeket hordanak asztaltól-asztalig”. József Jolán írja: ebben az időben József Attila „naphosszat a boltokat kutatja”.

 

Tehát gyakorlatilag kizárt, hogy a kávéházak nagy szakértője, a boltok, cukrászdák környékén mindent ismerő, „börzéző” „csodagyerek”, az „üzlet-gyermekek” egyik „vezéralakja” kizárólag a cukorka vs. minyon-kérdésben lett volna „meghatóan tudatlan”.

 

Szabolcsi határozottan állítja: a Kedves Jocó! című versben „az egyéniség beszél”. Vagyis, ha József Attila „egyéniség”, és tudja, hogy a „kugler” csakis minyon lehet (noha az Szabolcsinál sem minyon), akkor az „egyéniség” nyilván így fogalmaz: „míg a kuglert majszolgatnám, / uj ruhámat mutogatnám”, és mivel nem így fogalmaz az „egyéniség”, nyilvánvaló: csakis „meghatóan tudatlan” lehet, mert nem tudja, hogy a „kugler” nem „cukor” (József Attila), nem „Kuglercukorka” (Mikszáth), nem „Kugler-cukorka” (Gárdonyi), hanem a kugler olyan minyon, amely „egyszerre elolvadó édesség”. Már, ha József Attila valóban költői „egyéniség” 10 évesen. Na, de akkor mi igaz abból, amit a talpraesett „csodagyerekről” írnak, s amit Szabolcsi Miklós is hitelesít? Nem lehet valaki egyszerre talpraesett kölyök (egyebek közt a cukrászdák szakértője) és „meghatóan tudatlan” kisgyermek valamely konkrét cukrászati kérdésben.

 

Nem vagyok egy Bonbonhemingvé, nem tudom, milyen a Kugler-cukorka. Elfogadom a literátori minősítést: könnyen omló, könnyen olvadó édesség (pl. olyan, mint a dobozos szőlőcukor, hosszabb túra előtt mindig rakok a zsebembe), ám akkor is meg kell védenem József Attilát, mint költőt. Tudniillik nem azt írja a versben, hogy egyetlen szem cukrot szopogatna (noha ezt is írhatná, mert tanúsíthatom: az egészen elomló szőlőcukorszemet is lehet szopogatni, csak nem túl sokáig), hanem az áll a versben, hogy öt forint árú Kugler-cukrot szopogatna a kis költő, ha gazdag volna, vagyishogy az egyik szemet a másik után véve a szájába. Ami pedig lehetséges tevékenység hosszabb költői távon is, ti. – Mikszáth szerint – akkoriban két forintból egy felnőtt ember degeszre zabálhatta magát a legelőkelőbb vendéglőben is, tehát öt forintért valószínűleg jó nagy zacskó Kugler-cukrot lehetett vásárolni!

 

Nem vagyok Bonbonhemingné, nem is érdekel a dolog, csupán arra utalok mindezzel, hogy a szemantikailag is, morálisan is a belvárosi Gerbeaud-k környékén szocializálódott, s a dicső zserbóságára oly rátarti „polgári értelmiség” még a Kugler-kérdésben is kevéskének mutatkozik agyilag. Vágó Márta leírása szerint a polgári entellektüelek cukrászdákban, kávéházakban ücsörögve pállasztották maguk alatt a polgári liberalizmust hétszámra, egyszersmind olvasztották polgári szájüregükben a polgári minyomot, miközben a „meghatóan tudatlan”, „műveletlen” József Attilát magaspolgári magasműveltségre oktatgatták. Ezt a homo magister irodalomtanszékén ma így tanítják: „Vágó Márta… emlékezései pontos és érzékletes képet adnak a körülötte kialakult, fiatalokból álló társaság magas hőfokú intellektuális vitáiról. Az egyetemi stúdiumait ismételten megszakító költő természetesen nem volt egyenrangú vitapartnere a művelt Kecskeméti testvéreknek”.

 

József Attila, mint „nem egyenrangú vitapartner”.

2010-ben, az ELTE irodalomtanszékén.

Na ja. Mert a Gerbeaud-polgárság két dolgot tud igazán; tudja hogy József Attila már 10 éves korában is „meghatóan tudatlan” volt, illetve hogy a minyom nem az, amit majom kinyom, hanem a minyom „egyszerre elolvadó édesség”. Mikszáth hűje, Gárdonyi hűje, József Attila hűje, csak viszont nékik van a seggükben is eszük. Kulinárisan.