twist Creative Commons License 2010.12.20 0 0 20098

Ahonnan is kiderül, hogy a kezdetekkor volt a manyupok működési költsége 4,5 %, de ahogy nőtt a tagság, úgy csökkent ez a költség immáron 1-2 %-ra pénztáronként.

 

Csakhogy ez a pénzek begyüjtésének a költsége volt, én pedig a járadék kifizetésének a költségéről beszéltem.

Eddig a manyupok csak beszedték a pénzt és 2013-tól kezdődtek volna a kifizetések.

A járadékok kifizetését már nem a manyupok végezték volna, hanem ezt egy másik kezelőnek adták volna át, az én olvasatomban a felhalmozott tőkével együtt.

Miután jogi szabályozás még nem volt a járadék kifizetésekre, a vonatkozó tanulmányokból lehet következtetni arra, hogy ezt külön szervezet végezte volna.

 

A járadékok kifizetését pedig többek között két dolog erősen befolyásolja.

Mennyi ideig kéri az illető a járadékot (minél tovább annál költségesebb) és adott időben hogy értékesíthető a portfólió.

 

Ha rosszul értettem, majd kijavít valaki.   

 

nem elmebeteg hazugokat kell olvasni, mint Drábik vagy Bogár, hanem mondjuk a PSZÁF honlapját...

 

Aranyos vagy, hogy felhívtad a figyelmem erre ( az sem zavart meg ebben, hogy a belinkelt tanulmányt nem ők írták) és ha nem bántalak meg vele elárulom, hogy nem tartom érvnek, ha valaki elmebeteg hazugnak nevez bárkit, ahelyett hogy állításait cáfolná.

 

Drábikot kevéssé ismerem, Bogár állításai viszont nehezen cáfolhatók.

Már, ha valaki olvassa. 

  

Előzmény: Törölt nick (20096)