Alpári Gnác 2010.12.19 03:28:23 (20041)

De hol történt itt szerkezeti reform 1990 óta? Aminek hatására a korábban működő rendszerek mára nem működnek?

©

 

Az első kérdésre van válasz, a második értelmetlen, zavaros. Mert vagy volt reform, vagy nem. Ha volt reformtörekvés, akkor az vagy sikerrel járt, vagy nem. Ha pedig a „rendszerek korábban működtek”, akkor minek kellett volna megreformálni azokat? A reform ugyanis valamely rendszer átalakítását (valaminek a megszűntetést, új struktúra kialakítását) jelenti, nem pedig korrekciót a működőképes rendszer még hatékonyabbá tételére.

 

Egyébként pedig a valóság az, hogy nem 1990-től, hanem már 1953-tól, majd a hatvanas évek elejétől, illetve ama reprezentatív dátummal jelölve: 1968-tól számítható a nyolcvanas évek közepén fölgyorsult („spontán privatizáció”), majd a kilencvenes évek közepétől még inkább fölgyorsult (Suchman-privatizáció) reformsorozat. Ez a reform a tulajdonosi szerkezetben olyan változásokat indukált, melyek révén a nyolcvanas években már fuldokló gazdaság működőképessé, a rogyadozó gazdasági struktúra életképessé vált. Sőt ki lehet mondani: a gazdaság működik.

Ez volt a döntő, s ehhez járult hozzá szükségképpen a politikai rendszer reformja, s amely reform nem pusztán a többpártrendszer bevezetéséből, hanem a lokális közigazgatási szisztéma lényegi átalakításából (helyi adók, azok helyi fölhasználása stb.), a kapitalizmussal komform szakmai-társadalmi szervezetek, intézmények rendszerének kialakulásából áll. Na most nem véletlenül használom a „kialakulás” fogalmát a „kialakítás” helyett, ugyanis a reform lényege nem az alakítás, hanem az alakulás. Nem az a reformértékű változás, amelyet bevezetnek, hanem az, amelyet az emberek elfogadnak, „belaknak”, gyakorolnak.

A permanens reformfolyamat során kialakultak, megalakultak jó intézmények, jó szervezetek, amelyek viszont nem kellettek (valami miatt), így elsorvadtak.

Teljesen nyilvánvaló, a szakszervezeti reform sem fejeződött be, ám ami nem azt jelenti, hogy ne volna szakszervezeti reform. A szakszervezeti mozgalomban is „keresik a végleges helyüket” a különféle struktúrák, megoldási, működési módozatok.

 

A reform nem az, amit egy doktriner harcostojás reformnak gondol a maga dogmái szerint. Hanem a reform az a valóságosan végbenő folyamat, amely legtöbbször csak a „végén” ismerhető föl. Például a nyolcvanas évek elején senki nem beszélt tulajdonosi szerkezetváltásról, reformról, különösen nem akkor, amikor géemkát, végéemkát alapított (illetve amikor azt a párttitkár engedélyezte, sőt sok helyen szorgalmazta) a vállalatnál. Egyébként a végéemkák bevezetése politikailag Grósz Károly nevéhez köthető, az originálisan liskai ötletet vele etették meg a reformközgazdászok, ő volt a dolog politikai mentora. Szóval a végéemkák ügyvezetői nem reformereknek tekintették magukat, hanem olyan melósoknak, akik többet akartak keresni. Majd kiderült: a kisvállalkozások engedélyezése, bevezetése, gyakorlása része egy meghatározó reformfolyamatnak, amely révén a negyvenes évek második felében, az ötvenes évek legelején létrejött szocálfeudalista rendszer kapitalista rendszerré alakul át.

 

Lengyelék emblematikus munkájának már a címe is (nyilván a tartalma is) jelzi, hogy „gazdasági reform” nincs. A gazdaság az, ami. A gazdaságfilozófiában, gazdaságpolitikában lehet fordulat, s amely szemléletváltás reformot (alapvetően tulajdonosi, illetve politikai-társadalmi szerkezetváltást) igényel. Ezért Lengyelék dolgozatának a címe: Fordulat és reform. A kötőszót azért emeltem ki, mert a kettő nem ugyanaz, noha a reform nem egyéb, mint kisebb-nagyobb fordulatok permanenciája. Sőt – paradox módon – a „visszafordulatok” is a reform részei (lehetnek), mert – mondom – például a vizitdíj lehet bármennyire jó ötlet, ha a társadalom (s ebbe beletartoznak a csúnya önérdekeik szerint működő politikai szervezetek, szövetségek is), szóval, ha a társadalom gyomra nem veszi be a vizitdíjat, akkor az csak elvileg jó ötlet (már amennyiben jó). Ha tehát kimúlik, nem kell sajnálni, előbb-utóbb lesz helyette valami jobb (vagy rosszabb). Például ugyanolyan vizitdíj, de már más politikai és pszichés konstellációban.

 

Ilyen a reform, sőt még ilyenebb, és én pontosan ezért mondom: nem azon érdemes rágódni (Gördülő Kővel szólván: „gittet rágni”, a stilárisan zokni Állományjavítóval szólván: „kacérkodni”), hogy mi lesz, mi legyen, például (szegény Babarczyval szólván) a „szebb jövő”-ben, hanem azt érdemes tudni, hogy mi volt. És akkor azt is tudhatja az ember (nagyjából), hogy mi a lófasz van most.

 

detkiLB válasz | 2010.12.20 01:10:14 © (20085)

A haderőt hadgyengeséggé reformálták - jut eszembe ott is fel- és letűnt a kis tündi-bündi Selmeczi nyugdíjbiztos.

Előzmény: Alpári Gnác (20041)

 

Ez nulla. Az infantilizmus, a tündibündizés nem stílus. Félhülye csetelés. Vagy tán…

És tartalmilag is nulla. A haderőt éppúgy nem lehet reformálni, mint a gazdaságot. Miközben tény: a honvédelem területén gyökeres átalakulások történtek. Megszűnt a sorkötelesség, a hadsereg „NATO-kompatibilissé” vált, a magyar haderő egy egészen más (jellegű) katonai szövetségi rendszer része és így tovább.

 

Alpári Gnác válasz | 2010.12.20 02:32:45 © (20088)

A kormányok mindenhol csak elvontak és leépítettek, állítólag azért, hogy spóroljanak, de megtakarítás nem lett, csak az adósság növekedett folytonosan.

 

Hát hiszen éppen ezért mondtam, hogy nem történt szerkezeti reform sehol.

Előzmény: detkiLB (20085)

 

Nem ezért mondtad. Hanem azért mondtad, mert nem értesz hozzá. Még a gyöngeközepes cseteléshez sem.

 

Ismétlem: a kormányok nem csinálják, hanem „csak” kezdeményezik a reformokat. A valóságos reform csinálódik, elfogadódik, legitimálódik. Az idők folyamán. Lehet persze viszonylag gyors reformot is végbevinni – diktatúrával. Amely reform aztán (a diktatúra elmúltával) vagy meggyökeresedik, vagy nem. Mindkettőre van példa bőven.