Természetesen mindnyàjatokat megértelek emberileg. Összeszorul a szivem valahànyszor a katasztrofàlis hireket hallom, olvasom, làtom a tv-ben Mo-ròl: közbiztonsàg (idôsek megkinzàsa, kirablàsa és meggyilkolàsa, erôszak...), nyomor (hajléktalanok, csalàdok utcàra tétele...), munkanélküliség (àllitòlag elsô helyre került Mo az Unioban, az unios belépéskor pedig nagy reményeket fektettek az orszàg boldogulàsàba és fejlôdésébe)...stb. S nemcsak azért mert az én hazai csalàdom is érintett ezekben (unokaöcsém tavaj öngyilkos lett, unokanôvéremnek pedig a kis szàllitàsi vàllalkozàsàt tették tönkre, hogy hùsz év minden belefektetett pénzét, energiàjàt egy tollvonàssal elveszitette és megélhetési gondokkal kelett az idén megküzdenie....

Azonban én màr kitapasztaltam a bevàndoroltak életét is, sok megalàztatàst kellett elviselnem az elsô idôkben, s sajnos nem tudtam 28 év alatt sem azonosulni sem a francia kulturàval, nyelvvel, sem a fr. emberek gondolkodàsmodjàval. Ezért kezdem érezni a gyökértelenséget, bàr ennek is van egy jò oldala, én màr vilàgpolgàr lettem. A gyerekeim közül vannak, akik màr egyàltalàn nem beszélnek magyarul sem (és az otthoni események hallatàra még inkàbb nem talàlnak semmi szimpatikusat a magyarokban), azonban nem ragaszkodik egyik sem igazàn Fr. orszàghoz sem: az egyik Kanadàba, a màsik Ausztràliàba szàndékozik vàndorolni... Félek, hogy ez lesz a sorsuk a Ti unokàitoknak is, akik màr itt születnek. Ha gyerekeitek franciàkkal hàzasodnak akkor az unokàk viszont hajlamosak lesznek soviniszta franciàkkà vàlni, megtagadni magyar ôseiket. A francia oktatàs gondoskodik errôl.

Persze lehetséges,, hogy mindezek bennetek nem okoznak majd semmi hiànyérzetet, szenvedést, mert a mo-i helyzet irànti gyûlöletek erôsebb lesz ezeknél, nem vagyunk egyformàk.

En viszont gyakorlò buddhista is vagyok, tehàt hiszek a karmàban: abban, hogy nem a véletlen eredménye sorsomnak ilyetén alakulàsa, mint ahogy az orszàg mostani helyzete sem...stb; s hogy helyvàltoztatàs, szakitàs àltal nem oldjuk meg gyökeresen a problémànkat, csak felszinesen. Egy ideig azt gondoljuk, hogy jobban érezzük magunkat,  kényelmesebben élünk, azonban egy idô utàn a szenvedések ujra elôjönnek, ha  nem is anyagi nehézségekben (bàr az is elôfordul: olvastam eseteket, amikor az illetôk kétszer gazdagodtak meg és kétszer mentek ujra  tönkre, veszitettek el mindent), de csalàdi megnemértés, sulyos betegségek, szeretett személy elvesztése...stb. formàjàban is elöjöhetnek.

Azon kivül itt is lehet munkanélküliként, létminimumbol tengôdni (pl. egy sulyos betegség utàn, csökkent fizikai képességekkel, vàlàst követôen - amikor az anya több éves munkakihagyàs - gyermeknevelés céljàbol - utàn 40-50 évesen kénytelen visszatérni az aktiv életbe...stb. Az ilyen esetben mennyivel jobb lehet a nagy-csalàd, rokonsàg közelében lenni, akiknek segitségére mindig szàmithat. Egy idegen orszàgban csak az àllami tàmogatàsokra szàmithat, ami azonban csak az  éhenhalàstol mentheti meg.

Tudatàban vagyok, hogy mennyire nehéz lehet manapsàg otthon élni, a kis szàmu kivételezett körülmények között élôk kivételével szinte mindenkinek, de az orszàg 70 %-a nem tàvozhat el, küzdeniük el a jobb jövôért - elsôként megtanulva a szolidaritàs, az egymàs megsegitése, az összetartozàs érzetét, mert nem lehet tovàbb folytatni a széthuzàst, a kizàrolagos magànérdek- hajszolàst , màsok becsapàsàt, kifosztàsàt. Amiben sajnos élen jàr a politikai elit, amelynek legkisebb hibàja a nemtörôdömség és fokozhatnànk...Azonban mindezek sem véletlenek. Mo. minden egyes lakosa felelôs azért, hogy idàig jutott az orszàg. S ha ezt nem làtja be, s inkàbb elfut a felelôsség elôl, ujabb rossz okokat ültet, melyeknek csak rossz gyümölcsei érhetnek majd be unokàik, vagy az ô elkövetkezô életük soràn. Mert nem "egy az élet". :-)))