-g101-

Nekem minden professzionális művész jó példa (ez kicsit homályos fogalom, mondhatjuk "szakmailag elismernek"is), azaz egy jó gitáros/zongorista kb. bármilyen kottát el tud játszani (akár eléteszik, akár mástól tanulja el hallás után, akár az ő fejéből pattan ki), aztán persze vannak apró különbségek (lehet egyik előadót jobbnak nevezni a másiknál), de hiba nélkül visszaadja, amit akart.

Nos igen, a fantáziátlan színészt nem nevezném jó színésznek:)

convar

  én még mindig ugyanott látom a különbséget. Az olvasó elolvassa a regényt, és elképzeli a karaktert. A színész ugyanezt teszi, és jó esetben még jobban átlátja a karaktert az átlag olvasónál, hiszen azért színész (jó esetben), mert ő ebben tehetséges. A benne kialakult képet a színész (mert a jó színész ebben szintén tehetséges) visszaadja a vásznon, és minimum azokat az olvasókat meggyőzi, akik hozzá hasonlóan értelmezték a karaktert. Lehet, hogy a "számítógép" jobbat is tudna, de itt nem a tökéletest kell adni (mint a szimulált verseny esetén), hanem elég a meggyőzőt. Szerintem ránézésre téged is meggyőz a jó pilóta arról, hogy hibátlanul megy a pályán (attól függetlenül, hogy valójában jobban is mehetne, de szemre tökéletesnek tűnik), és én erre a meggyőzésre gondolok.

Persze ez csak a véleményem marad, mivel ahogy mondtad, a bizonyíték még nem született meg:) Szerintem a gyakorlati gond az a filmmel, hogy a Dűne nagyon komplex, problémás belőle nagy darabokat kivenni, 30 órás filmet pedig épeszű ember nem forgat (legalábbis ilyen stílusban nem), soha nem hozná be az árát. Lynch nem próbált igazi dűnét csinálni, a minisorozat pedig mindenben B-kategóriás volt, úgyhogy a színészi lehetőségeket sajnos nem mutatta be egyik sem.