ketszerketto Creative Commons License 2010.12.08 0 0 19587

Gyurcsány  egyedül a kommunikációban volt jó, az már pech, hogy végülis ebbe bukott bele.

De nem látott előre, nem tudott tervezni és a terveket végigvinni, elragadta egy-egy ötlet, amibe ad-hoc belevágott, miközben már elfelejtette, hogy korábban minek is kezdett neki.

Az is igaz persze, hogy olyan partnerekkel, mint az MSzP frakció, vagy Kóka, Horn G. , hogy Horváth Ágnesről már ne is szóljunk, akivel az ország legnagyobb reformjába vágott bele -- hát eleve megette a fene. Csak egy igazán tehetséges politikus tudott volna ezeken úrrá lenni, de ez nem jött össze sehogysem. Az öszödi utáni időszak meg valóságos vesszőfutás volt, egy kétségbeesett vergődés a fennmaradásért.

Az időszak legpozitívabb  meglepetése egyébként a rövid Bajnai-Oszkó időszak volt a bal oldalon, akik nyugodt kiegyensúlyozott módon voltak képesek gyakorlatilag nulla támogatás mellett produkálni...

 

 

Előzmény: pindiy (19583)