Pixy válasz | 2010.12.07 11:03:38 © (19545)
Tehát előveszek néhány közgazdászt, kiadom nekik a prioritásokat, rájuk csukom az ajtót, kapnak kenyeret és vizet és ki nem jönnek addig, míg elő nem álltak egy életképes elgondolással.
Aztán kiállok szeretett népem elé…
Előzmény: drosophila melanogaster (19544)
Kvázi ez volna a diktatúra. Kvázi, mondom, merthogy ez csupán egy unatkozó, egyszersmind velőtrázóan ostoba ember csetelős agyszüleménye. A normális diktatúra nem így működik.
Tehát egy „ellenpróba”, csak azért, hogy egészen világos legyen, a dolog „demokratikus” változata így nézne ki: előkerül valahonnan néhány közgazdász, akik kijelölik azt a néhány közgazdászt, akik kijelölik azt a néhány közgazdászt, akik kijelölik azt néhány közgazdászt… akik aztán kijelölik a prioritásokat, mely prioritások alapján valakik majd kijelölik azokat a közgazdászokat… akik egyszer, majd, valamikor előállnak egy olyan elgondolással, amelyről egy hasonló procedúra során összeállított közgazdászműhely megállapítja, hogy életképes elgondolás-e vagy sem és így tovább.
Elképzelhető persze az is, hogy maga Pixy „veszi elő” a közgazdászokat, Pixy „jelöli ki” a prioritásokat, Pixy dönti el, hogy a megszületett „elgondolás” életképes-e, ám akkor is marad a kérdés: mennyiben volna a Pixy-féle baromság üdvözítőbb a mostani szelekciós gyakorlatnál? Semennyivel.
Pixy válasz | 2010.12.07 09:14:50 © (19540)
Szellemileg Chikánt és Bokrost tartanám ilyesmire alkalmasnak
Előzmény: drosophila melanogaster (19529)
Tehát már ki is vannak jelölve, „elő vannak véve” a megváltó közgazdászok: Bokrosék lesznek bezárva kenyéren és vízen.
Pixy válasz | 2010.12.07 11:03:38 © (19545)
Aztán kiállok szeretett népem elé és megpróbálom megértetni velük, mi miért történik. Nem népnemzetileg szabadságharcolva, hanem konyhailag…
Ha rajtam állna, kormányjelszóvá tenném a nincs ingyen coitus alapmondatot.
Előzmény: drosophila melanogaster (19544)
Megpróbálná. „Konyhailag”. Próbálkozna, mint konyhai kutya az ingyen coitusszal. Jó, de mi ebben az új? Szegény hülye Bokros ezt már egyszer megpróbálta, kiállt „szeretett népe elé” a József nádor téren, s ott aztán nem csak próbálkozott, de jól meg is mondotta „szeretett népének”: nem lesz ingyen coitus, lesz viszont tandíj. Expressis verbis lezsidózták a közgazdászhallgatók.
Tehát. A különbség annyi volna, hogy Pixyt lekonyhazsidózná az ő „szeretett népe”. Sőt lehet, hogy jól valagba is coitusolnák még ott a helyszínen, grátisz!, persze csakis akkor, ha nem akarná, hogy megkoituszolják, mert, ha akarná, akkor már csakazértse dugnák meg nyilván, tehát akár így, akár úgy, a lényeg, hogy szenvedjen az, aki szerint nincs ingyen coitus! De minimum menjen a faszba!
Az alapprobléma nem az szerintem, hogy az efféle tucatpixyk meglehetősen ostobák, primitívek, hanem az a főgond (szerintem), hogy a végtelenül korlátolt tucatpixyk végtelenül okos élpixyknek, avantgárd Pixyknek képzelik magukat (fórumokon, betelefonálós műsorokban, pártgyűléseken…). A liberálpixyk szerint azért nincs kibontakozás, mert a politikusok „népnemzetileg szabadságharcolnak”, ahelyett, hogy „megpróbálnák” „konyhailag” fölvilágosítani „szeretett népüket”, a nemzeti Pixyk szerint pedig épp ellenkezőleg. Noha nem harcolniuk, hanem próbálkozniuk kellene! De csakis azután természetesen, miután kiengedték a Bokrost és a Chikánt a kóterból. Világos, na de hát ennyire nem látszik: ma pontosan ez megy a reálpolitikában: az egyik megváltóra a szabadságharcos primitívek, a másik leegyszerűsítőre a konyhai-harcos idióták szavaznak – oszt így váltogatják egymást ciklust ciklusra hányva.
Én azt hittem itt korábban, hogy Babarczy Esztert („víziót akarok” stb.) nem lehet alulmúlni, aztán azt hittem, hogy az Állományjavítót nem lehet alulmúlni, mára kiderült: bármit és bárkit alul lehet múlni.
Ebből látszik: én sem vagyok tévedhetetlen. Nem is jósolok itt többé semmit!