Ebbe aztán már végképp nem szeretnék elmélyedni, ezért csak azt jegyzem meg, hogy az általad alább ismertetett felfogás, ami szerintem nem szükségszerűen felel meg a valós erőviszonyoknak egy töredezett, demokratikus, platformok és erős emberek holdudvarai  tagolta pártban, és nem is vagyok benne biztos, hogy ez akkora baj, felületesen nézve ellentmondásban látszik lenni azzal, amit Eszternek írtál a hatalmi ágak szétválasztása kapcsán, azaz hogy a modern demokrácia kívánatos és gyakran ténybeli állapota az, hogy a parlamenti többség önálló hatalmi tényező és hogy döntései számos jelentős alkalommal ellentétesek lehetnek az általa támogatott kormányéval... 

Ebből - számomra - az következik, hogy a párt, aki a vezetőt állította, és ezzel a frakciója is, onnantól nagyjából kussba van. Persze alkudozhat, cirkuszolgathat,  meg kérhet meg okoskodhat meg alkothat mindenféle tervezeteket és tehet sokféle ajánlást, de a kormányprogramot a miniszterelnök alkotja meg, nem a frakció alkotja, és a miniszterelnök felel érte politikailag, amiből egyenesen következik a frakció, a tagok és a párt további politikai léte, valamint alárendeltsége a politikai centrumnak.

Mivel az alkotmány szerint a pártok közhatalmat nem gyakorolhatnak, azt a miniszterelnöknek kell meghatároznia, olyannyira, hogy a törvény a frakciókkal különösebben nem is foglalkozik, hanem inkább a parlament egészével illetve a kormánnyal, és kivált annak vezetőjével, akitől a kormány sorsa is függ - helyesen.