PS:

 

Én a képviseleti demokráciát, illetve annak Magyarországon meghonosított német típusú rendszerét úgy értelmezem, hogy egy adott pártra szavazók általában tisztában vannak azzal, hogy ki fogja vezetni az országot (kormányt) a nekik tetsző erő győzelme esetén. Áttételekkel ugyan, de végül is egy adott személyre voksolnak                                                                                                                                  , még ha nem is szavazhatnak rá, mert a törvény ezt nem teszi lehetővé. Ezt erősíti a vegyes szavazási rendszer, amiben a képviselők felét nem is ismerik.

 

Ebből - számomra - az következik, hogy a párt, aki a vezetőt állította, és ezzel a frakciója is, onnantól nagyjából kussba van. Persze alkudozhat, cirkuszolgathat,  meg kérhet meg okoskodhat meg alkothat mindenféle tervezeteket és tehet sokféle ajánlást, de a kormányprogramot a miniszterelnök alkotja meg, nem a frakció alkotja, és a miniszterelnök felel érte politikailag, amiből egyenesen következik a frakció, a tagok és a párt további politikai léte, valamint alárendeltsége a politikai centrumnak.

 

Mivel az alkotmány szerint a pártok közhatalmat nem gyakorolhatnak, azt a miniszterelnöknek kell meghatároznia, olyannyira, hogy a törvény a frakciókkal különösebben nem is foglalkozik, hanem inkább a parlament egészével illetve a kormánnyal, és kivált annak vezetőjével, akitől a kormány sorsa is függ - helyesen.

 

Ott, ahol nincs lista és csak egyéni képviselők vannak, a helyzet más, és ott valóban többet kell alkudoznia az elnöknek (USA) vagy a miniszterelnöknek (EK) a saját táborán belül, de ott is tudják azért, hogy a vezető túlzott beszorítása és rángatása idővel saját politikai jövőjüket is aláássa.

 

Gyurcsány tehát sokat tett önmaga megbuktatásáért, de frakciója legalább annyit, pedig megfékezhette volna őket, amíg tehette. Őszöd után viszont már szinte mindegy volt. Ott nem kérnie és győzködnie kellett volna, hanem parancsolni.