nemezis 2 Creative Commons License 2010.12.06 0 0 19517

Nézd, én téged értelmes emberlek gondollak, még akkor is, ha számos dologban nem értünk egyet. Ami nem baj. POntosan tudod, hogy a beszéd a megnyert választások után hangzott el. Az idézett rész, feltételezem, az önkormi választásokra vonatkozhat, ami kétégtelenül lényegesen kisebb rizikót hordoz a hatalom gyakorlása szempontjából, mint az Ogy. (Mónika ezt részben megoldotta)

Amit idézel az pedig nem a zsarolással kapcsolatos részlet. Ez a frakció egységét szolgáló felhívás.

A bűn és "bűntárssá" tétel korábban hangzik el. Amikor a sz@rból visszahozott kormányzásról, a tikok őrzéséről beszél, meg azokról a trükkökről amikről a frakciónak "nem kell tudnia." Tehát pontosan arról van szó, hogy még a frakciótagok sem tudtak róla, legalábbis egy részük biztosan nem. Ezeket akarta maga mellé állítani, az egységet, a bukás elkerülésére.

 

Ez nem jogi értelemben bűn. De morálisan az.

A "szenvedélyességről" pedig azért nem akarok beszélni, mert az egy másfajta elemzés, és megint sokan megsértődnének rajta. (Bár természetesen az én véleményem szerint nem választható el a beszélő személyiségétől)

Előzmény: Állományjavító (19516)