Állományjavító Creative Commons License 2010.12.06 0 0 19500

Maga mögé akarta állítani a frakciót. Vissza akarta adni a baloldal önbizalmát. És ne idézz szelektíve, mert kifejezetten az egészen végigvonul az, hogy az országért, valamiféle igazságosabb és fenntarthatóbb pályáért akata mozgósítani az övéit.

 

És nem látok fenyegetést, nem az van a szövegben, hogy megbünteti őket, vagy egyéb hátrányokat helyez kilátásba, hanem azt kérte, mint magad is idézed, hogy ne az ötszázezer forint lebegjen a horizontjukon, hanem az ország és ezen belül a baloldal érdeke, és hogy lehet, hogy egyesek el fogják veszíteni  az ötszázezer forintos stallumaikat (tehát nem akkor, ha nem paríroznak neki, hanem ellenkezőleg, akkor, ha hajladóak vállalni a népszerűségvesztést az önkormányzati illetve a következő parlamenti választások előtt), de a cél és a tét ennél sokkal nagyobb. Hiányzik tehát a zsarolás tényállási eleme, amire meg rá akarta bírni őket, az evidensen, a szöveg szerint, nemes és méltó cél volt.

 

Arról meg, hogy a kampányokban ki hazudik vállalhatatlanul és abszurd módon, és ki szőrmentén,  ki hallgat el és ki taktikázik méltatlanul kétharmaddal a háta mögött is, nehogy a hatalom egy morzsájáról is le kelljen mondania, az azt hiszem, eléggé nyilvánvaló.

Előzmény: nemezis 2 (19495)