Mivel nincs igaz narratíva ezért nincs képviselhetetlen sem (legalábbis nagyon ritka eseteket kivéve), így az átjárás ezek közt nem ilyen feszes, ahogy te állítod, hanem megteremthető a te sajátos naratívád és felajánlhatod elfogadásra

Igaz narratíva valóban nincs, de ebből a megítélésem szerint egyáltalában nem következik, hogy ne lenne képviselhetetlen narratíva sem. Ellenkezőleg. Mivel a narratívák csak látszólag írják le tárgyukat (persze nem árt, ha egyébként a nyilvánvaló tényekkel és összefüggésekkel minél kevésébé ütköznek), valójában célokat és érdekeket, életérzéseket és világképeket jelenítenek meg. Mindezek pedig kiváltképpeni tárgyai a morális értékelésnek, azaz nagyonis alkalmazható rájuk az a vizsgálati módszer, amely a nyilvánvaló céljaik és következményeik felől közelíti meg őket, ennélfogva eminensen ítélhetők kívántaosnak vagy elutasítandónak, egy adott erkölcsi minimum szempontjából képviselhetetlennek.

Minél erősebb ez a narratívaképzési düh egy adott helyzet kapcsán, annál nyilvánvalóbb, hogy az adott, moráléisan és praktikusan elutasítandó narratívába vágó eseményt nem szabad a maga konkextusából kiemelve, elszigetelt és önmegában morális megítélésre felkínált jelenségként leírni.

A gázai senyvedő gyermek képe kiválóan kiaknázható mindenféle áldozati narratívában, és a senyvedés önmagában valóban szívfacsaró, de ha elfeledkezünk arról, hogy valójában egy iráni érdekeket kiszolgáló fundamentalista terrorista csoport lökte oda a senyvedőt a senyvedésre, és a valódi viszonyok nem a könnyek letörléséről, hanem végső soron egy impotens, sajátjait béklyózó, nyomorító mullahdiktatúra hatalmi játszmájáról szólnak, akkor állítjuk megfelelő kontextusba az emberi szenvedést, s nem ülünk fel a fegyverszállítást megnehezítő blokádot áttörni készülő hajóra az új török külpolitikai orientációt alátaámasztandó kiküldött, handzsárt lóbáló dzsihadista békeaktivisták közé.