Mindig szerettem ezt a "függetlenség" szót.

Mert olyan aranyos, azt a képzetet kelti az emberben, hogy ő szabad döntési lehetőségekkel felruházott indivíduum. Káoszelméleti szemszögből ez természetesen abszolút hamis elképzelés, merthogy minden determinált.

De rendelméleti szempontból se igaz hogy létezne függetlenség, mert az ember döntéseit az értékei/érdekei koordinátarendszerben elfoglalt pillanatnyi helyétől függően hozza meg. Ma így, holnap úgy. És mivel társadalomban élünk (mármint én csak alig, de a népség többsége pechesebb), és a társadalom kitermelt felépítményei hatással vannak az egyén döntéseire, az egyén kénytelen az érdekei tengelyt erősebben figyelembe venni, s ennek a tengelynek az irányultságát mindig valami közösségi szempont határozza meg.

A független tehát az origótól (a döntés semmiben nem sérti a tengelyhatalom érdekeit) a végtelenig (a döntés miatt a tengely erői megsemmisítik az egyént) terjedő skálán kénytelen kockázatelemezni, és ennek az elemzésének eredményeképpen dönt. És hiszi hogy független.

A középen álló sem független, hanem oda határozott, hogy mindkét felet magára haragítja, de mindkettőt csak annyira, hogy komoly retorzió ne érje. Néha téved.

Aztán ott van a szívóerő. Ha van egy létező társadalmi erő (párt, szövetség, gittegylet), amelynek érdekei közel esnek az egyénéhez, akkor ez az erő megpróbálja berántani maga alá az egyént, felkérve a kisebb sorják lereszelésére, és arra hogy felvegyen valamennyit az adott erő patinákjából. Az aki ez alól a szívás alól képes kitérni, hiszi hogy független. Pedig csak szervezett formában nem csatlakozott, az illető erő ettől függetlenül a magáénak fogja tekinteni, és biztos érzékkel fogja használni a maga céljai érdekében. Hogy is mondta Lenin elvtárs? Hasznos hülye?