"Azért írtam Isten akaratáról, mert azt vettem ki a bigott hozzászólásaidból, hogy a vallásos érzület hajt."
Sztereotíp. : ))) Nem hajt semmiféle vallásos érzület, vallásos érzület nélkül is, az ember szempontjából nézve is fontos lehet valakinek az élet védelme, bármilyen hihetetlen.
"Akkor másképp mondom: természetes kiválasztódás.
Miután az ember ebbe beleavatokozott, bele kell avatkoznia a másik felén is, mert túlnépesedik a föld, amely nem tud ilyen számú népességet fenntartani."
Na ne. Ezen az alapon lehet a másik fél az is, hogy mivel olyan emberek is életben vannak, akik a természetben nagy eséllyel meghaltak volna - vakok, süketek, mozgáskorlátozottak, pl - némi öldöklés néha jól jön, épp csak a természetes kiválasztódás pótlására.
"A társadalm közmegegyezésnek kell eldöntenie ezt a kérdést is, nem pedig álmoralizálók bigott nézetei."
El is döntötte, el is fogadtam. Na de ha esetleg új megegyezés van készülőben, akkor ugye nem baj, ha az én véleményem is számítani fog benne?
"A természet egyensúlya is szempont."
Az is lesz, természetesen. Kérdés, hogy az ember tud-e a természet egyensúlyának nevében cselekedni. : )))