Ezzel teljesen egyetértek, és köszönöm, hogy két szóban megfogalmaztad, amit én igen sok szóban -- és minden jel szerint homályosan -- próbáltam elmondani.

 

A diktatúra potencialitás. 

 

Az orbáni (hadd rímeljen a "lenini"-re) intézkedések e potencialitást növelik; vagyis annak esélyét, hogy amennyiben egy politikai erő (amely hatalmon van és élhet az Orbán által kialakított eszközökkel) él velük, akkor csorbíthatja a demokráciát, a szabadságjogainkat és a jogbiztonságot.

 

Abban vitatkoznék veled, hogy mi lenne a feladatom (bár ennek megítélése személyes prioritásoktól függ, nem objektíve adott). 

 

Kádár idején a demokratikus ellenzék _elsősorban_ a diktatúra eszközeit (a potencialitást fenntartó intézményeket és gyakorlatokat) kritizálta. Ez az adott helyzetben adekvát volt, noha visszanézve úgy látom, hogy akik között felnőttem, teljességgel elvesztették a kapcsolatukat a valósággal a diktatúra ellenzi harcban. Kis avantgarde-ot alkottak, amelyben minden vélemény erősített minden más véleményt (annak ellenére, hogy persze eltérő prioritásaik voltak, és nem ritkán versengtek egymással).

 

Az SZDSZ ennek foglya maradt a rendszerváltozás után. Egy diktatúrában adekvát az alapvető demokratikus jogokért harcolni. Egy -- így-úgy működő, de legalább közjogi tekintetben megalapozott -- demokráciában ez értelmetlen. Ezért üresedett ki az SZDSZ, azon túl, hogy persze a hatalom elkurvít, és a pénz először csak szükség, aztán kellemesség.

 

A demokráciákban van potencialitás, ahogy mondod, a diktatúra kiépítésére. Az angol demokratikus rendszerben lényegében semmiféle ellensúlya nincs a kormányzó pártnak. Még sem alakul ki ott diktatúra, és erősen kétlem, hogy volna rá igény.

 

Ezért nem a közjogi rendszer diktatúrai potencialitását tekintem a legfontosabbnak -- a saját prioritásomnak, amikor írok --, hanem a hatalmon lévők "revealed preferences" (nem tudom, hogy hívják ezt magyarul) gondos elemzését. Nem feltételezem előzetesen, hogy Orbán (vagy Gyurcsány) diktatúrára/hazaárulásra törekszik. Minden lépésnek vannak közvetlen kiváltó okai (céljai), amelyek jelenleg teljesen érthetőek. Orbán esetében a cél szentesíti az eszközt, tehát minden további nélkül lenyúlják a magánnyugdíjpénztárakat, lényegében rablótámadás formájában, ha Matolcsy úgy érzi, nem lesz elég pénze adócsökkentésre. Ez problematikus, miközben érthető is. Azért problematikus, mert hirtelen előállni nagyon komplex rendszerek radikális átalakításával, csak hogy betömjünk egy lyukat, felelőtlen kormányzás, továbbá a jogbiztonság elképesztően rugalmas felfogása, hogy finom legyek.

 

Igazad van abban, hogy Lenin a proletárdiktatúra szellemében kezdettől fogva fel akarta számolni a pártokat (és a szovjetet is -- amikor bizonyos mértékű politikai pluralizmusra utaltam 1917 és 19 között, a szovjetekre gondoltam, amelyek ekkor még helyi választások útján jöttek létre). A kérdés az, hogy vajon Orbán is fel akarja-e számolni a pártokat a nemtudommi szellemében. Ezért írtam, hogy a kérdés az, elindul-e Orbán a lenini úton, vagy felelőtlenül és a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető módon kormányoz.

 

A kettő nem ugyanaz. Az egyik esetben kezdettől a valamikori demokratikus ellenzék programját kell hogy felelevenítse a publicista. Ezt sokan teszik most -- Debreczeni, Bauer, a Galamus-csoport. Tekintettel arra, hogy a demokratikus ellenzékben nőttem fel, és fájóan tapasztaltam, mennyire kevés közük van a (potenciális) szavazókhoz, akik jogaiért kiálltak, én óvatosabb vagyok: nem jogokat követelek, hanem felelős kormányzást. A két igény komplementer, de egy publicista csak az egyiket tudja képviselni. Mivel választanom kell, az utóbbit választom. 

 

Ahogy megírtam, abban a pillanatban, hogy a felelős kormányzás követelése értelmetlenné válik, mert Orbán előáll a demokrácia felszámolásának programjával (az új alkotmány ennek jó indikátora lesz), ki fogok menni az utcára én is, ahogy mások is. Jelenleg azonban nem vagyok és nem is lehetek biztos ebben. Úgy gondolom, a politikai racionalitás, amennyiben Orbán nem vesztette el a realitásérzékét, nem teszi lehetővé számára a diktatúra kiépítését Európa közepén, egy icipici országban. 

 

A politikai cselekvés, véleményem szerint, ritkán teljesen koherens, hosszútávú, rövid távú és egészen rövid távú célok, reagálási kényszerek, különféle forrásból érkező nyomásgyakorlási kísérletek alakítják. Elemezhetjük a politikai nyilatkozatok koherenciáját -- nem lesznek koherensek. De nem is elvárható, hogy koherensek legyenek, mert egy dinamikusan változó környezetre adott válaszok. Ezért mondtam, hogy míg Lázárnak politikusként közvetítenie kell egy politikai kihívásra adott választ (mármint Orbán-cum-Matolcsy válaszát), nekem nem ilyesféle motívumaim vannak. Ezért nem mérhető össze a kettő: a politikus  manőverezik, a publicista feltárja a manővereket és megfogalmazza a saját értékítéletét.

 

A koherenciát a politikai cselekvés egymásra épülő lépései teremtik meg. Azokat a lépéseket, amelyeket a kormány eddig megtett, lehet a diktatúra kiépítésére irányuló, egymásra épülő lépésekként értékelni. És lehet másképpen is értékelni: pánikszerű és agresszív problémamegoldásként, amely nagyon rövid távon kezel nagyon megkérdőjelezhető eszközökkel valamilyen problémát vagy a kormány előtt álló akadályt. E második értelmezésből nem következik, hogy Orbán diktatúrát épít.

 

Létrehoz eszközöket, amelyek ideiglenes célokat szolgálnak ugyan, de súlyosan veszélyeztetik a demokrácia hosszú távú működését. Nem azért, mert eleve tudjuk, hogy diktatúrát akar, hanem azért, mert ezek az eszközök növelik a diktatúra potenciálját.

 

Az alapvető különbség végső soron a politikai aktorok intencióira vonatkozik. Ahogy még a választások előtt írtam is, a jelenlegi kormányban kitüntetett szerepe van Orbán intencióinak. Amelyekről azonban én személy szerint keveset tudok. Ezért figyelek, és próbálok visszakövetkeztetni az intézkedéseikből, ahelyett, hogy eleve feltételeznék valamiféle diktatórikus intenciót.

 

Innen tekintve, az intézkedések arról szólnak, hogy a kormány (Orbán) retteg a népszerűségvesztésről. Ezért olyan helyekről szed be pénzt, amelyek megsarcolása népszerű (multik) vagy kellően homályos ahhoz, hogy a szavazók hirtelenjében ne tudjanak állást foglalni (magánnyugdíjpénztárak). 

 

Ha nem engeded meg az értelmezések pluralitását, akkor egy alapvető liberális elvről mondasz le :(.