„Micsoda botrány az, h egyik pillanatról a másikra egy cég kétszer annyit ér mint előtte!”

 

Ez nem botrány, hanem ez a piac. Lehet persze a piacot botránynak minősíteni, csak semmi értelme. Például Marx A tőkében (három vastag kötet) egyszer sem használja a „botrány” kifejezést. Nincs rá szüksége. A „botrány” nem tudományos fogalom, így az elemző agy messze kerüli, csak a hisztérika kultiválja.

 

 

„A probléma az, hogy ezek a jogi személyiségű gazdasági társaságok a társadalom meghatározó elemeivé válnak, miközben a társadalmat a természetes személyeknek kéne meghatározni, és nem jogi absztrakcióknak, amiknek nem sok közük van a valóságos folyamatokhoz.”

 

Ez a szöveg semmivel sem több egy „absztrakt” (értsd: harmadosztályú) halandzsánál.

Nem csak a „jogi személyiségű gazdasági társaságok”, hanem a „jogi absztrakciók” is valóságos részei a társadalomnak, működésük alkotó elemei a „valóságos társadalmi folyamatoknak”.

Az „absztrakt” fogalmát nyilvánvalóan kevered a „virtuális” fogalmával, ám, ha nem kevernéd, akkor sem volna igazad.

 

 

„Egy absztrakt világban érhet egy cég egyik pillanatban kétszer annyit mint előtte, minden megtörténhet amit ennek a világnak a kialakított szabályai megengednek, de ennek nem sok köze van (kéne legyen) a valósághoz.”

 

Akkor most „Sein” vagy „Sollen”? Magadat cáfolod! Azt állítod, hogy valamely cég fölértékelődésének nincs köze a valósághoz, majd (zárójelben), hogy a fölértékelődés a valóság része, csak hát néked nem tetszik a dolog (nicht Sollen).

 

 

„A megjelölt videoban annyi hangzik el, h a vagyont természetes személyhez kell kötni és vagyon mértékének az illető teljesítményével kell arányosnak lennie. Ebből a felvetésedre vonatkozó következtetéseket - elnézést, de - én nem tudok levonni. Célszerű lenne inkább Drábiktól megkérdezni ezt egy vita alkalmával!”

 

Nem célszerű. Drábiktól semmit nem célszerű megkérdezni. Még azt sem, hogy ki dönti el, mi „arányos az illető teljesítményével”, mert – mondom – ezt a gyakorlatban (vö. a szentesi kísérlettel) még a Liskáék sem tudták eldönteni, nemhogy egy Drábik.

 

Lehet ilyeneket mondani, hogy „botrány”, meg hogy „arányos” meg „természetes” meg „igazságos”… ám amivel a világon semmire nem megy az, aki meg akar érteni valamit. Aki persze a süketelésből, hadoválásból, hohmecolásból él (a sajtóban és egyebütt), az valóban sokra mehet a halandzsával – ha ügyesen csinálja, vagyis abban az esetben, ha nem csak téged tud vele bepalizni, hanem a viszonylag értelmesebb embereket is.

 

A szélhámosok mindig is az ostoba rajongókból éltek, ma sincs ez másként.

 

A piac, csakúgy, mint a tőke, történelmi képződmény, nem isteni adomány. Ami pedig azt jelenti, hogy a „csődbemenés” is történelmi termék, konkrétan a tőke terméke. Amíg van tőke, amíg van piac, addig lesz – több-kevesebb – „csődbemenés” is.

Bognárék, Drábikék éppolyan cucimulalista aufkléristáknak képzelik magukat (csak ők nyílt antimarxistákként), mint amilyenek a kvázi marxista Bőndörös elvtársék voltak. Anno azt szavalták, hogy a cucimulalizmus jó dolog, csak az emberek még nem eléggé érettek hozzá erkölcsileg, szellemileg stb., ma – mutatis mutandis – ugyanezt mondják a kapitalista cucimulalisták: a piac elvileg jó dolog, csak az emberek erkölcstelenek, kapzsik, spekulánsok (zsidók stb.), ezért az Isten adta piaci etalont a „természetes személy” természetes teljesítményéhez kell átkalibrálni. És természetesen csakis drábikilag.

 

Az öreg, sokat megélt emberek pedig már csak mosolyognak ezen. Sok mindent láttunk elmúlni, a drábikokat is látni fogjuk elmúlni. Ha megérjük. A Babarczy-korosztály biztosan megéri.