Miért gondolom, hogy "igazabb", amit én mondok, mint amit Lázár mond? Nem ugyanaz a kategória. Nekem nincsenek pártpolitikai érdekeim.

 

Rossz válasz, logikailag is argumentációsan is. Egy véleményt nem lehet érvényesen cáfolni  a véleménynyilvánító tényszerű vagy vélelmezett érdekviszonyaival. Ez megnyitja az utat annak, hogy mások meg a te elkötezettségeidnek a vélelmével vagy tényszerűnek gondolt elemeivel bírálják a te véleményeidet, amint az rendre meg is történik. A vélemény önmagában szövegként értelmezendő, ugyanis másként nem írható le  az a folyamat, amely az elkötelezettségből a vélemény megfogalmazásáig elvezet. Lehet azt gondolni, hogy az üléspont meghatározza az állspontot, de ez elemzésekben csak akkor lenne használható, ha determinisztikus és kivétel nélküli lenne, ami nyilvánvalóan nem áll. Ez a válasz egyben jó igazolása annak a megállapításnak, hogy a "publicista", amennyiben nem hajtja végre nyelvi fordulatát, valójában nem tudja, hogy mire miért azt válaszolja, amit éppen válaszol, mivel nics a kezében eszköz arra, hogy a felmerülő probléma és a saját válasza közötti logikai és argumentációs viszonyt értékelje, hiányzik a "metaelemzés"  visszacsatolása, azaz nem tesz mást, mint spontán belepisál az egymással tisztázatlan viszonyban álló "publicisztikák" miriádjainak zavaros áradatába.

 

Miért gondolom, hogy "igazabb", amit én mondok, mint amit Drábik mond? Az összeesküvéselméletek radikálisan leegyszerűsítik a valóságot, ahelyett, hogy tények alternatív elemzéseivel kísérleteznének, indulattal feltöltött hittételeket kínálnak. Egy összeesküvés-elmélet immunis a tényekel szemben. Én szeretném azt hinni magamról, hogy a tényeket képes vagyok felfogni, noha az értelmezésem eltérhet másokétól atekintetben, hogy melyek a releváns tények, és hogyan lehet őket értelmezni az adott politikai kontextusban.

 

Jó válasz logikailag, rossz válasz argumentációsan. Nem véletlenül választottam ezt a két példát, amúgy, az általad mutatotthoz hasonló spontán reakcióra számítva. Igaz az, hogy Drábik összeesküvéselmélet szervezttségű szövegeket produkál, és igaz az, hogy az összeesküvéselméletek invariánsak a tényekre. Ez a válasz magva, és pontosan megfelel annak, amit a publicisztika nyelvi fordulata első lépésként megkövetelne: a szövegkoherencia és a következtetési láncok strukturális elemzését.

 

Igenám, de ennek a megállapítása megmarad a metaelemzés szintjén, azaz, amint azt detkilb példaértékű reakcióiból látjuk, a metaelemzés ráolvasásszerű eredményközlése nem lehet hatékony a társadalmi tudatban "anyagi erővé vált"  összeesküvéselméletek hatásának semlegesítésére. Ehhez a metaelemzés eredményeit vissza kell vinni a közvetlen kommunikáció szintjére, akár elrugaszkodva az elemzés szigorú követelményeitől is, megfelelő fogásokkal frappánsan bemutatva azt, hogy az ökörség miképpen szerveződik és miképpen terjed. Dolgunkat könnyíti, hogy az összeesküvéselméletek szerkezete és a terjedésüket elősegítő logikai hibák az unalomig egyszerűek, a metelemzés szintjén így pár oldalban valójában az összes igazi összeesküvéselmélet struktúrája felírható, terjedési útvonalaik elvághatóak (a Propp-féle mesemorfológia analógiájára).

 

Miért fontos tehát a metaelemzésen alapuló közvetlen kommunikációs szintű cáfolat, és miért nem lehet megelégedni azzal, hogy kimondjuk, hogy a dolog úgy marhaság, ahogy van? Mert az összeesküvéselméletek és a többi extrémen deduktív levezetési struktúrában megfogalmazott állítás nagyon hajlamos arra, hogy -  a terminust ismételve -  "anyagi erővé váljék", és ekkélnt multiplikálódjék és terjedjen. A világ kollektív tudása tele van gyilkos hatású  összeesküvéselméletekkel és extrémen deduktív rendszerekkel, a Satu Ferdinánd  fejétől Drábikon át  Julius Evoláig. Nem csupán az összeesküvéselmélet belső struktúrája támadandó, hanem a terjedésének és önfenntartó mechanizmusainak struktúrája is, mert ekkor, a terjedés, azaz az argumentációnak látszó közlés során válik védtelenné, amikor a fejben megfészkelt és metasztázisokat kreált, azaz a többi tudattartalmat is átstrukturálta, a dolog sokkal nehezebb. Például a Cion Bölcseiről úgy lényegében az írni-olvasni tudók többsége  elismeri, hogy hamisítás. Gátolja ez a hatásmechanizmusát annyira, hogy már ne legyen képes ártani? Korántsem. Miért? Mert a hatását pontosan ugyanúgy képes terjeszteni annak a segédtételnek a segítségével, hogy "lehet, hogy hamisítás, de annyira pontosan előrejelzi a világ történéseit, hogy ez nem lehet véletlen, tejhát a dolog, ha hamisítás is, valójában mélyen igaz". Na most  természetesen ez is hülyeség, mivel a magyarázat igazságának bizonyítására a magyarázandó tények egy igazolatlan rendszerben összeállított együttesét használja fel, azaz cirkuláris, de láttál-e te már egyetlen publicistát, aki erre a közvetlen kommunikációs szintjén, tehát nem metaszinten rámutatott volna? Mert én nem, de nem is az a lényeg, hogy volt-e ilyen kezdeményezés vagy sem, hanem az, hogy ennek az eljárásnak kell rendszerszerűvé válnia ahhoz, hogy a divergens érveléssel meg az összeesküvéselméletekkel szemben felvedd a küzdelmet, ami viszont igen nyilvánvalóan már milliók életéről vagy életminőségéről szóló küzdelem.

 

Ezen túl egy feltételezés igazságértékét csak úgy lehet megállapítani, ha falszifikálható vagy verifikálható. A vélemények egy része nem tartozik ebbe a körbe, mert személyes preferenciákat fejez ki.

 

Nem így van. Ez iskolás szintű tudásra utaló válasz. A  dolgok okaira vonatkozó állítások, amelyek a közéleti vélemények legnagyobb részét kiteszik, ismételhetetlen, mert történeti és komplex helyzetekre nézve nem falszifikálhatók a prediktivitásuk alapján, azonban nyilvánvaló, hogy belső koherenciájuk, előfeltevéskezelésük nem azonos értékű. Az összeesküvéselméletek és hasonló extrém deduktivitású rendszerek pedig, mint magad is megállapítod, invariánsak a tényekre, tehát nyilvánvaló, hogy hatástalanításukat nem a falszifikáció, hanem a belső koherencia vizsgálata alapján kell elvégezni, amint arra magad is utalsz.

 

A személyes preferenciák valóban nem elemezhetők közvetlenül, mert logikailag nem lehet semmit tenni azzal, hogy  valaki szeretne valamit, azonban ezek a személyes preferenciák valójában argumentációk  vagy argumentációnak látszó, igazolhatóan hamis következtetések, hibás előfeltevések, divcergens érvelés stb. formájában alapoztatnak meg és főképpen így terjednek. Ezért a vitaszituáció az, ahol támadhatók és hatástalaníthatók. A terjesztőnek kell valamit mondania arról, hopgy miért igaz vagy miért kívánatos az, amit egy másik állítással szemben proponál. A publicisztika nyelvi fordulatának alkalmazása pontsoan azzal a következménnyel jár, hogy a "preferenciákról" lehántjuk a látszatargumentációkat, a hibás követkleztetéseket, az igazolatlan előfeltevéseket és megmutatjuk elfogadásuk következményeit, ezzel akadályokat állítunk tejedésük ösvényeire, és a végén ott marad, pőrén, a toporzékoló figura, akinek más nem marad, mint az, hogy azt mondja, "akkor is gyűlöllek", vagy éppen "akkor is szeretem". No, ezt nyugodtan meghagyhatjuk nekik.