Nem teljesen igaz. A hadikommunizmus után jött a NEP. Lenin, úgy tűnik, a teljes gazdasági centralizációt átmeneti szükséghelyzet megoldásának gondolta, és egy ideig játszott a gondolattal, hogy a munkásosztály megvilágosodik és önként támogatni fogja a proletárdiktatúrát. Amíg a kohozosítás végbe nem ment (Sztálin alatt), addig volt valamilyen mértékű gazdasági és politikai piac, bár folyamatosan szűkítették. 

 

Eszter, nem mondunk olyat egy vitában, hogy "nem teljesen igaz". Semmisem teljesen igaz az Úr előtt, legkevésbé lehet teljesen igaz egy történelmi korszakról a fórum terjedelmi lehetőségei és természete folytán három sorba szűkített vélemény. Úgyhogy ez vagy tautológia, vagy ún. Nirvána-érv.

 

A lényegről: az, hogy lenin hadikommunizmust vezetett-e be, adott esetben szükséghelyzetre adott lehetséges, de a rezsim által választott megoldásként, miközben amúgy "a teljes gazdasági centralizációt átmeneti szükséghelyzet megoldásának gondolta", és egy ideig játszott a gondolattal, hogy önként fogják azt akarni, amit ő akar, illetve "folyamatosan szűkít", vagy rapid módon vezeti be a totális alávetettség tömeggyilkos diktatúráját, az már mind a  diktatúra hatalmi viszonyainak megteremtése utáni helyzetben és annak a talaján hozott autoriter döntés.

 

A diktatúra potencialitás, az önkény uralma, amely nem szükségszerűen az önkény összes lehetőségeit meríti ki ténylegesen  s nem a ténylegesen meghozott, adott esetben enyhébb vagy bizonyos szabadságokat ideiglenesen vagy tartósan engedélyező döntések definiálják. (Az állítás persze árnyalható, különbözik egy éppen instaurált autochton önkényuralom a külső erőkkel fenntartott önkényuralom végefelé a maga totális hatásköreiből lassanként a civil társadalomnak ezt-azt átadó diktatúra, de ez kevéssé vág most ide.)

 

Nem lehet, hogy a vicc jobban érti a helyzetet, mint te, Eszter, a vicc, melyben a jóságos Lenin és az ablaka alatt játszó gyermekek közötti valós erőviszonyok jellemzője nem az, hogy mosolyogva kiintegetett az ablakon, hanem az, hogy "pedig közéjük is lövethetett volna..."

 

 

Az önkény tehát pontecialitás, a kontrollmechanizmusok intézményi és személyi felszámolása, a közösség életét szabályozó s ezen belül főleg a hatalom jogkörét korlátozó törvényesség bizonytalanná tétele, akár abszurd és kontrafaktuális forrdalmi történelemértelmezések kötelező kifüggesztetése, értelmezetlen, tehát az értelmezés és a helyes alkalmazkodás jogát a hatalomhoz rendelő "új rendszer" inaugurálása, akár az ad hoc alkotmánymódosítások rendszere útján. A tiltakozásnak akkor van helye és értelme, amikor az önkényuralom potencialitása kiteljesülőben van, nem akkor, amikor effektíve megszüntetik a szabad sajtót, hiszen a szabad sajtó annyira érzékeny, hogy pontosan elég neki, hogy a rendszerben adott, hogy lényeges intézményeiben megszüntethetik. Nem akkor, amikor vérbíróságok pallosa sújt a henteskampón függő ártatlanok ernyedt tagjaira, hanem akkor, amikor a parlamentben letartóztatások hírét az ítélet megelőlegezésével együtt közli a kormányfő, amikor a samesza leplezetnenül fenyegeti a még elvileg független lefőbb ügyészt, hogy mi lesz vele, ha nem parírozik. A pártkáderek hatalomba ültetéséről már inkább nem is írok.  Folytatása következik.