Logofet Creative Commons License 2010.11.22 0 0 19016

Az irónia nem zárja ki a tények elhangzását. Amelyekből felsoroltam egy párat. A Drábik-féle okoskodások szerintem ahhoz hasonlítanak, amikor a koszos cipő kipucolása helyett a lábbeli mint olyan megszüntetésében látod a megoldást.

 

Nagyjából az elmúlt pár hónap irányvonalában sem látok mást, a meglevő lehetősegek és adottságok tudomásulvétele és kihasználása helyett egyre vadabb ötletelések és sajnos gyakran ezen ötletek megvalósítása történik. Én pedig általában a törvények gyökeres  megváltoztatásában sem hiszek, a jogfejlődés folyamata mint nevéből is látható, fejlődési folyamat. Minő meglepetés! Alapvetően nincs gond a magyar jogrendszerrel, csak megfelelően kell alkalmazni. Nincs gond az alkotmánnyal, csak megfelelően kell alkalmazni. Nincs gond a GT-vel, csak megfelelően kell alkalmazni. Amivel egyértelműen gond van, az adótörvények rendszere, azonban ahhoz jó lenne már egyszer végre úgy hozzányúlni, hogy tisztában vagyunk a következményekkel. (Félreértés ne essék, ez ügyben egyelőre Gyurcsányé az abszolút első hely, meggondolatlan ÁFA-csökkentése után jobb országokból kitoloncolták volna. Persze, ha Matolcsy belebukik a Manyup-államosításba, akkor a bedőlő költségvetéssel azonnal átveszi Gyurcsány mindezideáig megingathatatlannak hitt helyét.)

 

Ehelyett vadonatúj jogszabályok alkotása nem megoldás, fikciók kitalálása nem megoldás. Persze, mindig van egy pár magát zseniálisnak képzelő balfék, aki néhány ezer éves jogfejlődés eredményét szeretné átírni, mert neki van egy jobb ötlete. Csak ezekről a balfékekről előbb-utóbb mindig kiderül, hogy elmebetegek.

 

Nézd, még Eszter is elköveti azt a hibát, hogy egy vaszeg rossz döntés miatt -bár tulajdonképpen elég sokat lehetne erről vitatkozni-, nem sajnálja az Alkotmánybíróságot. Sokan meg nem is értik, tulképpen mi az. Én meg azt gondolom, hogy az alkotmányos berendezkedés legfőbb bástyájáról beszélünk, amelynek gyengítése olyan mérvű veszélyeket hordoz magában, ami vállalhatatlan.

 

Remélem eléggé tényszerű voltam...

Előzmény: devereaux (19015)