Nem volt célom valamilyen székre kerülni, kezelhetetlenül autonóm ember vagyok, mindig azt írom, amit gondolok (bár talán néha túl finoman fogalmaztam, legalábbis a Népszabadságban, így is meg kellett küzdeni időnként a mondataimért).

 

A visszajelzések alapján ez sok embernek tetszik (akik a tévében nézték vagy az újságban olvasták). 

 

Viszont bizonyos mértékig valóban naiv vagyok (amint ezt itt sokszor szememre is vetették az olvtársak), amennyiben újra és újra azt képzelem, hogy vannak mércék, amelyeket mindenki elfogad. Vagy ha nincsenek, kellene, hogy legyenek. Tehát nekem az a dolgom, hogy a mércéket képviseljem (nyilván a saját mércéimet, de azokat legalább feltétlen hűséggel). 

 

Egzisztenciális szempontból ez nem előnyös, de nem is azért csinálom. 

 

Egyébként az, hogy szóhoz jutok-e, főként a mindenkori döntéshozó (szerkesztő stb) bátorságán múlik. A gyávák nem mernek vállalni, mert nem illeszkedem eléggé a mindenkori irányvonalhoz. Vannak bátor és vannak gyáva szerkesztők.

 

Ha valakit nehezen lehet besorolni, az a polarizált magyar közéletben általában idegesítő. Tehát sokakat, főként publicista kollégákat, idegesítek. Azért írok itt szívesebben tulajdonképpen, itt 99-től kezdve nyomon követhető, hogy a jobboldal felé sok tekintetben nyitott és megértőbb baloldali liberális vagyok. Semmi nem változtatott ezen. Hogy az aktuális politikai szereplőket hogyan ítélem meg, az attól függ, hogy a mércéimhez és a szerintem fontos ügyekhez hogyan viszonyulnak. Idegen tőlem a feltétlen lojalitás.

 

A Fidesz egyébként időről időre "igénybe vesz", díszliberálisként, vagy nem is tudom, miért. Persze főként addig, míg ellenzékben voltak, most már nincs rám szükségük. 

 

Ha az állásomból politikai okból kirúgnak, az nem a Fidesz hibája -- mindig a helyi döntéshozók igazodási kényszerén és toleranciáján múlik az ilyesmi. Ahhoz nem vagyok elég fontos, hogy igazán üldözzenek, és ez nem is volna politikailag célszerű.

 

Ha teljesen ellehetetlenülök itthon, az az én hibám, illetve abból következik, amilyen életet élek, amilyen cikkeket írok, ahogyan megjelenek mások szemében.

 

Ha valaki kvázi közszereplő, akkor lényegesen nehezebben boldogul a "polgári" életben, mert az emberek nagyon félnek mindentől, aminek köze van a politikához (kivéve persze, ha előnyszerzésre akarják használni, amire én teljesen alkalmatlan vagyok; sose szereztem előnyt senkinek).

 

Ennyiben tényleg két szék közt a pad alá estem. Sosem akartam hivatásos publicistának állni, de most már túlságosan ismert vagyok ahhoz, hogy ne legyen következménye a publicisztikámnak az egyéb (általam valódi hivatásomnak és munkának tekintett) lehetőségeimre.