Írok lelkesen, s közben nézem, Gördülő Kő már pontosan elmondta, mi itt az ábra, ám, ha én egyszer belekezdek egy hozzászólásba, könyörtelenül végigviszem. Gördülő Kővel lesznek „átfedéseink”, erre majd azt mondják, buzik vagyunk, de mindegy, én már amúgy is minden tekintetben le vagyok fokozva.

Tehát. A hozzászólás megint egy tipikus nick-sunyiság. A „debatter” kiragadott a szövegösszefüggésből néhány mondatot, ezzel az iróniát a fejetetejére állította. Akkor most irónia nélkül:

1) Nem voltam szerelmes soha Básti Juliba (nem vagyok egy rajongó típus), „csupán” az egyik legjobb magyar színésznek tartom. A „szerelmem” kifejezést csak az érti félre, aki félre akarja érteni. Gördülő Kőnek arról beszéltem, hogy a zabálós műsorban való szereplése miatt még Básti Julit is meg tudtam utálni. Ismétlem: az a szöveg, mely szerint izgalommal (ha nem is „fokozott”, de valamelyest izgalommal) nézném Básti Julit, amint köténykében celebeskedik, nyilvánvaló szarkazmus, különösen az előző mondat fényében, amelyben éppen azt magyarázom, hogy már a színházban sem szívesen nézem Básti Julit.

2) A répámnak mindehhez semmi köze. A „lefokozottság” totális, stílszerűen fogalmazva: globális (alapvetően posztmodern tévénézői-idegrendszeri) kinyuvadást jelent a szövegösszefüggésben.

3) Babarczy Eszternek pedig még annyi köze sincs Básti Julihoz, mint akárkinek a bűbájos répámhoz. Nagy kár volt éppen erre rácuppannia.

Gördülő Kő pontosan értette a szöveget, vegyük úgy, hogy csak néki írtam (mi férfiak így dumálgatunk egymás közt), és ha így vesszük, szerintem minden lelki görcs szépen föloldódik bennünk.