Nagy Sándor megostromolja Aornossziklavárát.

 

És most térjünk vissza Nagy Sándor hadjáratának történetére. Ott hagytuk abba, hogy a nagy hadvezér megérkezett Aornos közelébe. A ránk maradt feljegyzések közül Arrianosé a legteljesebb és kétségtelenül a legmegbízhatóbb.(Anabasis, IV., XXIX—XXX.) Annál is inkább bizalmat érdemlő ez ebben a vonatkozásban, mert a két kortárs egyike, akiknek elbeszélésére mint minden másnál szavahihetőbb forrásra hivatkozik bevezetésében, Ptolemaios volt, Lagos fia, — Nagy Sándor bizalmas generálisa, az egyiptomi Ptolemaiosok őse. Ez a Ptolemaios maga is igen nevezetes szerepet játszott Aornos elfoglalásában. Arrianos feljegyzése azokról a hadműveletekről, amelyek a menekülő asszakénoik sziklaerődjének elfoglalására vezettek, oly világos és tanulságos topográfiai adatokat szolgáltat, hogy leghelyesebbnek tartom Mc Crindle angol fordítása nyomán, egész terjedelemben ideiktatni az Anabasis e részének magyar fordítását. Az angol fordítást összevetettem a görög eredetivel és itt-ott némi csekély változtatást tartottam szükségesnek. (Az itt következő magyar szöveg ennek a kissé módosított angol szövegnek a fordítása.)

 

Bizonyos emberek erre, akik a környékből valók voltak, odamentek hozzá és felajánlva hódolatukat, vállalkoztak rá, hogy elvezetik őt a Szikla megostromlására legalkalmasabb helyre, ahonnan nem lesz nehéz bevenni a várat. Nagy Sándor ezekkel az emberekkel elküldte Ptolemaiost, Lagos fiát, testőrségének tagját. Ptolemaios az agrianeseknek* és más könnyű*

 

Agrianes, thrák-macedóni nép a Strymon mellett, a Rhodope és Hémusa hegység között. Híres nyilasok. (A fordító.)

 

fegyverzetű csapatoknak, meg a válogatott gyalogos testőröknekvolt a vezére. Ptolemaiosnak parancsot adott, hogy foglaljon állást, szállja meg erős őrséggel és aztán ha elfoglalta, adjon jelt neki. Ptolemaios fárasztó, nehéz útvonalon haladva megszállta a magaslatot, annélkül, hogy a barbárok észrevették volna. A helyet cölöpkerítéssel köröskörül megerősítette, aztána hegy egy kimagasló pontján máglyát gyújtott, hogy jelt adjon Nagy Sándornak, A jeltüzet meglátta a vezér és másnap megindult seregével. De a térszín nehézségei és a barbárok derekas ellenállása meghiúsította az ostromot. A barbárok, amikor észrevették, hogy Nagy Sándornak nem sikerült az ostrom (azon az oldalon), megfordultak ós megtámadták Ptolemaios embereit. Keményen összecsaptak, az indusok szívós erőfeszítéssel igyekeztek lerombolnia paliszádokat, Ptolemaios azonban helytállott. Végülis a barbárok maradtak alul a küzdelemben és az éjszaka leszálltával visszavonultak. Nagy Sándor az indus szökevények közül kiválasztott egy embert, aki ismerős az országgal és máskülönben is megbízható és éjnek idején levelet küldött vele vezérének. Hírül adta neki ,hogy ő maga fogja megostromolni a Sziklát, legyen résen, ne elégedjék meg vele, hogy állását tartsa, hanem támadja mega barbárokat a hegyen, hogy a két tűz közé szoruló indusok megzavarodjanak. Nagy Sándor hajnalban indult meg táborából. Csapatait azon az úton vezette, amerre Ptolemaios nyomultvolt fel ő előtte észrevétlenül. Meg volt róla győződve, hogy ha sikerül előnyomulnia és egyesülnie Ptolemaios seregével, könnyű lesz a diadal. így is lett. Délig hevesen dúlt a harc az indusok és a macedónok között. A barbárok erősen hajigálták ós nyilaztáka fölfelé kapaszkodó macedónokat, de ezek nem lankadtak, egyre újabb és újabb seregek követték egymást s amíg az elől levők pihentek, a nyomukban következők délután nagy nehézségek árán elfoglalták a hágót és egyesültek Ptolemaios embereivel. Az egyesült csapatok folytattak előnyomulásukat a Szikla felé, de ostromra még nem kerülhetett a sor. így végződött ez a nap. Másnap hajnalban Nagy Sándor parancsot adott katonáinak, hogy minden ember vágjon magának száz karót. Amikor együtt volt a fa, a magaslatról, ahol táboroztak, elkezdte a gátépítést a Szikla felé, keresztül a szakadékon, egy olyan pontig, ahonnan úgy gondolta, nyíllal éshajítógépek köveivel eléri a védőket. Mindenki résztvett a munkában, hogy a gát elkészüljön, ö maga ügyelt fel a munkára és megkorbácsolta a tétleneket.Első nap teljes erőmegfeszítéssel egy stadionnyira épült 141 meg a gát. Az indusok másnap megtámadták a gátépítésen foglalatoskodókat, de a macedón parittyavetők és hajítógépeka már megépült gátról olyan erővel ostromolták őket, hogy az indusok visszavonultak. A gátépítést szakadatlanul folytatták három nap. Negyednapra néhány elszánt macedón felkapaszkodott és elfoglal tegy, a Sziklával egymagasságú kiszögellést. Nagy Sándor szüntelen munkával előretolta a gátat, hogy elérje a kiszögellést, amelyet egy maroknyi sereg már elfoglalt a számára. De az indusokat rémületbe ejtette a macedónok hallatlan vakmerősége, s amikor látták, hogy már keresztül is törtek és .gátjuk elérte a kiszögellést, lemondtak a további ellenállásról és követet küldtek Nagy Sándorhoz és tárgyalásba bocsátkoztak, hogy átadják az erősséget, ha békét köt velük. Valójában azonban az volt a szándékuk, hogy a tárgyalással kihúzzák a napot és az éj leple alatt elszéledjenek falvaikba. Nagy Sándor észrevette ezt. Időt adott nekik, hogy elinduljanak és bevonják körös körül őrségeiket. Ö maga nyugton maradt, amíg azok megkezdték visszavonulásukat. Akkor azután testőrségéből és a könnyebb fegyverzetűekből válogatott kétszáz emberével megostromolta a Sziklát, arról felől* ahonnan a vár védői elvonultak, ő maga kapaszkodott fel elsőnek. A macedónok nyomon követték, egyik a másikat segítette fel, egyik itt, a másik ott. És akkor előre megállapított jelre rávetették magukat a visszavonuló barbárokra és sokakat közülük levágtak menekülés közben. Mások pedig rémületükben levetették magukat a meredélyeken és úgy haltakmeg. Nagy Sándor ilyen módon urává lett a Sziklának,,amely pedig magát Héraklészt is megtorpantotta.''

 

Anabasis, IV., XXIX—XXX

 

Αλεξάνδρου Ανάβασις
 Αρριανός
Βιβλίο Τέταρτο

 

[29] Καὶ ἐν τούτῳ ἧκον παρ´ αὐτὸν τῶν προσχώρων τινές, σφᾶς τε αὐτοὺς ἐνδιδόντες καὶ ἡγήσεσθαι φάσκοντες ἐς τῆς πέτρας τὸ ἐπιμαχώτατον, ὅθεν οὐ χαλεπὸν αὐτῷ ἔσεσθαι ἑλεῖν τὸ χωρίον. καὶ ξὺν τούτοις πέμπει Πτολεμαῖον τὸν Λάγου τὸν σωματοφύλακα τούς τε Ἀγριᾶνας ἄγοντα καὶ τοὺς ψιλοὺς τοὺς ἄλλους καὶ τῶν ὑπασπιστῶν ἐπιλέκτους, προστάξας, ἐπειδὰν καταλάβῃ τὸ χωρίον, κατέχειν μὲν αὐτὸ ἰσχυρᾷ φυλακῇ, οἷ δὲ σημαίνειν ὅτι ἔχεται. καὶ Πτολεμαῖος ἐλθὼν ὁδὸν τραχεῖάν τε καὶ δύσπορον λανθάνει τοὺς βαρβάρους κατασχὼν τὸν τόπονˇ καὶ τοῦτον χάρακι ἐν κύκλῳ καὶ τάφρῳ ὀχυρώσας πυρσὸν αἴρει ἀπὸ τοῦ ὄρους ἔνθεν ὀφθήσεσθαι ὑπὸ Ἀλεξάνδρου ἔμελλεν. καὶ ὤφθη τε ἅμα ἡ φλὸξ καὶ Ἀλέξανδρος ἐπῆγε τῇ ὑστεραίᾳ τὴν στρατιάνˇ ἀμυνομένων δὲ τῶν βαρβάρων οὐδὲν πλέον αὐτῷ ὑπὸ δυσχωρίας ἐγίγνετο. ὡς δὲ Ἀλεξάνδρῳ ἄπορον τὴν προσβολὴν κατέμαθον οἱ βάρβαροι, ἀναστρέψαντες τοῖς ἀμφὶ Πτολεμαῖον αὐτοὶ προσέβαλλονˇ καὶ γίγνεται αὐτῶν τε καὶ τῶν Μακεδόνων μάχη καρτερά, τῶν μὲν διασπάσαι τὸν χάρακα σπουδὴν ποιουμένων, τῶν Ἰνδῶν, Πτολεμαίου δὲ διαφυλάξαι τὸ χωρίονˇ καὶ μεῖον σχόντες οἱ βάρβαροι ἐν τῷ ἀκροβολισμῷ νυκτὸς ἐπιγενομένης ἀπεχώρησαν. Ἀλέξανδρος δὲ τῶν Ἰνδῶν τινα τῶν αὐτομόλων πιστόν τε ἄλλως καὶ τῶν χωρίων δαήμονα ἐπιλεξάμενος πέμπει παρὰ Πτολεμαῖον τῆς νυκτὸς, γράμματα φέροντα τὸν Ἰνδόν, ἵνα ἐνεγέγραπτο, ἐπειδὰν αὐτὸς προσβάλλῃ τῇ πέτρᾳ, τὸν δὲ ἐπιέναι τοῖς βαρβάροις κατὰ τὸ ὄρος μηδὲ ἀγαπᾶν ἐν φυλακῇ ἔχοντα τὸ χωρίον, ὡς ἀμφοτέρωθεν βαλλομένους τοὺς Ἰνδοὺς ἀμφιβόλους γίγνεσθαι. καὶ αὐτὸς ἅμα τῇ ἡμέρᾳ ἄρας ἐκ τοῦ στρατοπέδου προσῆγε τὴν στρατιὰν κατὰ τὴν πρόσβασιν, ᾗ Πτολεμαῖος λαθὼν ἀνέβη, γνώμην ποιούμενος, ὡς, εἰ ταύτῃ βιασάμενος ξυμμίξει τοῖς ἀμφὶ Πτολεμαῖον, οὐ χαλεπὸν ἔτι ἐσόμενον αὐτῷ τὸ ἔργον. καὶ ξυνέβη οὕτως. ἔστε μὲν γὰρ ἐπὶ μεσημβρίαν ξυνειστήκει καρτερὰ μάχη τοῖς τε Ἰνδοῖς καὶ τοῖς Μακεδόσιν, τῶν μὲν ἐκβιαζομένων ἐς τὴν πρόσβασιν, τῶν δὲ βαλλόντων ἀνιόνταςˇ ὡς δὲ οὐκ ἀνίεσαν οἱ Μακεδόνες, ἄλλοι ἐπ´ ἄλλοις ἐπιόντες, οἱ δὲ πρόσθεν ἀναπαυόμενοι, μόγις δὴ ἀμφὶ δείλην ἐκράτησαν τῆς παρόδου καὶ ξυνέμιξαν τοῖς ξὺν Πτολεμαίῳ. ἐκεῖθεν δὲ ὁμοῦ ἤδη γενομένη ἡ στρατιὰ πᾶσα ἐπήγετο αὖθις ὡς ἐπ´ αὐτὴν τὴν πέτρανˇ ἀλλὰ γὰρ ἔτι ἄπορος ἦν αὐτῇ ἡ προσβολή, ταύτῃ μὲν δὴ τῇ ἡμέρᾳ τοῦτο τὸ τέλος γίγνεται. Ὑπὸ δὲ τὴν ἕω παραγγέλλει στρατιώτῃ ἑκάστῳ κόπτειν χάρακας ἑκατὸν κατ´ ἄνδρα. καὶ οὗτοι κεκομμένοι ἦσαν καὶ αὐτὸς ἐχώννυεν ἀρξάμενος ἀπὸ τῆς κορυφῆς τοῦ λόφου, ἵνα ἐστρατοπεδευκότες ἦσαν, ὡς ἐπὶ τὴν πέτραν χῶμα μέγα, ἔνθεν τοξεύματά τε ἂν ἐξικνεῖσθαι ἐς τοὺς προμαχομένους {δυνατὰ} αὐτῷ ἐφαίνετο καὶ ἀπὸ μηχανῶν βέλη ἀφιέμεναˇ καὶ ἐχώννυον αὐτῷ πᾶς τις ἀντιλαμβανόμενος τοῦ ἔργουˇ καὶ αὐτὸς ἐφειστήκει θεατὴς καὶ ἐπαινέτης τοῦ ξὺν προθυμίᾳ περαινομένου, κολαστὴς δὲ τοῦ ἐν τῷ παραχρῆμα ἐκλιποῦς.

[30] Τῇ μὲν δὴ πρώτῃ ἡμέρᾳ ὡς ἐπὶ στάδιον ἔχωσεν αὐτῷ ὁ στρατός. ἐς δὲ τὴν ὑστεραίαν οἵ τε σφενδονῆται σφενδονῶντες ἐς τοὺς Ἰνδοὺς ἐκ τοῦ ἤδη κεχωσμένου καὶ ἀπὸ τῶν μηχανῶν βέλη ἀφιέμενα ἀνέστελλε τῶν Ἰνδῶν τὰς ἐκδρομὰς τὰς ἐπὶ τοὺς χωννύοντας. καὶ ἐχώννυτο αὐτῷ ἐς τρεῖς ἡμέρας ξυνεχῶς τὸ χωρίον. τῇ τετάρτῃ δὲ βιασάμενοι τῶν Μακεδόνων οὐ πολλοὶ κατέσχον ὀλίγον γήλοφον ἰσόπεδον τῇ πέτρᾳ. καὶ Ἀλέξανδρος οὐδέν τι ἐλινύων ἐπῆγε τὸ χῶμα ξυνάψαι ἐθέλων τὸ χωννύμενον τῷ γηλόφῳ, ὅντινα οἱ ὀλίγοι αὐτῷ ἤδη κατεῖχον. Οἱ δὲ Ἰνδοὶ πρός τε τὴν ἀδιήγητον τόλμαν τῶν ἐς τὸν γήλοφον βιασαμένων Μακεδόνων ἐκπλαγέντες καὶ τὸ χῶμα ξυνάπτον ἤδη ὁρῶντες, τοῦ μὲν ἀπομάχεσθαι ἔτι ἀπείχοντο, πέμψαντες δὲ κήρυκας σφῶν παρὰ Ἀλέξανδρον ἐθέλειν ἔφασκον ἐνδοῦναι τὴν πέτραν, εἴ σφισι σπένδοιτο. γνώμην δὲ ἐπεποίηντο ἐν τῷ ἔτι διαμέλλοντι τῶν σπονδῶν διαγαγόντες τὴν ἡμέραν νυκτὸς ὡς ἕκαστοι διασκεδάννυσθαι ἐπὶ τὰ σφέτερα ἤθη. καὶ τοῦτο ὡς ἐπύθετο Ἀλέξανδρος, ἐνδίδωσιν αὐτοῖς χρόνον τε ἐς τὴν ἀποχώρησιν καὶ τῆς φυλακῆς τὴν κύκλωσιν τὴν πάντῃ ἀφελεῖν. καὶ αὐτὸς ἔμενεν ἔστε ἤρξαντο τῆς ἀποχωρήσεωςˇ καὶ ἐν τούτῳ ἀναλαβὼν τῶν σωματοφυλάκων καὶ τῶν ὑπασπιστῶν ἐς ἑπτακοσίους κατὰ τὸ ἐκλελειμμένον τῆς πέτρας ἀνέρχεται ἐς αὐτὴν πρῶτος, καὶ οἱ Μακεδόνες ἄλλος ἄλλῃ ἀνιμῶντες ἀλλήλους ἀνῄεσαν. καὶ οὗτοι ἐπὶ τοὺς ἀποχωροῦντας τῶν βαρβάρων τραπόμενοι ἀπὸ ξυνθήματος, πολλοὺς μὲν αὐτῶν ἐν τῇ φυγῇ ἀπέκτειναν, οἱ δὲ καὶ πεφοβημένως ἀποχωροῦντες κατὰ τῶν κρημνῶν ῥίψαντες σφᾶς ἀπέθανον. εἴχετό τε Ἀλεξάνδρῳ ἡ πέτρα ἡ τῷ Ἡρακλεῖ ἄπορος γενομένη καὶ ἔθυεν ἐπ´ αὐτῇ Ἀλέξανδρος καὶ κατεσκεύασε φρούριον, παραδοὺς Σισικόττῳ ἐπιμελεῖσθαι τῆς φρουρᾶς, ὃς ἐξ Ἰνδῶν μὲν πάλαι ηὐτομολήκει ἐς Βάκτρα παρὰ Βῆσσον, Ἀλεξάνδρου δὲ κατασχόντος τὴν χώραν τὴν Βακτρίαν ξυνεστράτευέ τε αὐτῷ καὶ πιστὸς ἐς τὰ μάλιστα ἐφαίνετο. Ἄρας δ´ ἐκ τῆς πέτρας ἐς τὴν Ἀσσακηνῶν χώραν ἐμβάλλει. Τὸν γὰρ ἀδελφὸν τὸν Ἀσσακάνου ἐξηγγέλλετο τούς τε ἐλέφαντας ἔχοντα καὶ τῶν προσχώρων βαρβάρων πολλοὺς ξυμπεφευγέναι ἐς τὰ ταύτῃ ὄρη. καὶ ἀφικόμενος ἐς Δύρτα πόλιν τῶν μὲν ἐνοικούντων οὐδένα καταλαμβάνει οὐδὲ ἐν τῇ χώρᾳ τῇ πρὸς τῇ πόλειˇ ἐς δὲ τὴν ὑστεραίαν Νέαρχόν τε καὶ Ἀντίοχον τοὺς χιλιάρχους τῶν ὑπασπιστῶν ἐκπέμπειˇ καὶ Νεάρχῳ μὲν τοὺς Ἀγριᾶνας τοὺς ψιλοὺς ἄγειν ἔδωκεν, Ἀντιόχῳ δὲ τήν τε αὑτοῦ χιλιαρχίαν καὶ δύο ἐπὶ ταύτῃ ἄλλας. ἐστέλλοντο δὲ τά τε χωρία κατοψόμενοι καὶ εἴ πού τινας τῶν βαρβάρων ξυλλαβεῖν ἐς ἔλεγχον τῶν κατὰ τὴν χώραν, τῶν τε ἄλλων καὶ μάλιστα δὴ τὰ ἀμφὶ τοὺς ἐλέφαντας ἔμελεν αὐτῷ μαθεῖν. Αὐτὸς δὲ ὡς ἐπὶ τὸν Ἰνδὸν ποταμὸν ἤδη ἦγε, καὶ ἡ στρατιὰ αὐτῷ ὡδοποίει τὸ πρόσω ἰοῦσα ἄπορα ἄλλως ὄντα τὰ ταύτῃ χωρία. ἐνταῦθα ξυλλαμβάνει ὀλίγους τῶν βαρβάρων, καὶ παρὰ τούτων ἔμαθεν, ὅτι οἱ μὲν ἐν τῇ χώρᾳ Ἰνδοὶ παρὰ Ἀβισάρῃ ἀποπεφευγότες εἶεν, τοὺς δὲ ἐλέφαντας ὅτι αὐτοῦ κατέλιπον νέμεσθαι πρὸς τῷ ποταμῷ τῷ Ἰνδῷˇ καὶ τούτους ἡγήσασθαί οἱ τὴν ὁδὸν ἐκέλευσεν ὡς ἐπὶ τοὺς ἐλέφαντας. εἰσὶ δὲ Ἰνδῶν πολλοὶ κυνηγέται τῶν ἐλεφάντων, καὶ τούτους σπουδῇ ἀμφ´ αὑτὸν εἶχεν Ἀλέξανδρος, καὶ τότε ἐθήρα ξὺν τούτοις τοὺς ἐλέφανταςˇ καὶ δύο μὲν αὐτῶν ἀπόλλυνται κατὰ κρημνοῦ σφᾶς ῥίψαντες ἐν τῇ διώξει, οἱ δὲ ἄλλοι ξυλληφθέντες ἔφερόν τε τοὺς ἀμβάτας καὶ τῇ στρατιᾷ ξυνετάσσοντο. ἐπεὶ δὲ καὶ ὕλῃ ἐργασίμῳ ἐνέτυχε παρὰ τὸν ποταμὸν, καὶ αὕτη ἐκόπη αὐτῷ ὑπὸ τῆς στρατιᾶς καὶ ναῦς ἐποιήθησαν. καὶ αὗται κατὰ τὸν Ἰνδὸν ποταμὸν ἤγοντο ὡς ἐπὶ τὴν γέφυραν, ἥντινα Ἡφαιστίων καὶ Περδίκκας αὐτῷ ἐξῳκοδομηκότες πάλαι ἦσαν.

 

http://el.wikisource.org/wiki/Αλεξάνδρου_Ανάβασις/Βιβλίο_Δ