„Babarczy Eszter utóbbi idejének teljesítményével kapcsolatban ez képzik meg bennem, meglehet, hibásan, meglehet, irreleváns módon.”

 

 

Meglehet. De az is meglehet, hogy mindez teljességgel érdektelen. (Számomra biztosan az.)

Én itt Babarczy Eszter 1991 és 1996 közötti (vagyis a cca. 15-20 évvel ezelőtti) szellemi teljesítményét elemzem. Almási Miklós és Esterházy Péter szerint ez a teljesítmény (közel) maximális („tájékozottságnál több”, „originális műveltség” stb.), míg szerintem gyakorlatilag nulla (helyenként mínusz). Magyarán: Babarczy soha nem volt intellektus, csak amolyan közepesen gyönge szellemi foglalkozású dolgozó, értelemszerűen ma is csak az. Babarczy Eszter „intellektuális öngyilkosnak” született. A különbség annyi, hogy ma már időnként akkora és olyan nyilvánvaló baromságokat beszél, hogy azokat még egy Pixy, még egy Állományjavító is észreveszi.

 

Retrózzunk!

 

babarczyeszter válasz | 2005.03.30 13:18:58 © (78)

Nagyon meghatódtam, hogy méltónak gondoltok ilyesmire (egy barátom, aki aktív indexező, hívta fel a figyelmem a topikra -- olyan édes volt, hogy leszállt a buszról, amikor észrevett az utcán, hogy ezt a hírt elmesélje).

Nem tudom, alkalmas vagyok-e rá, de ha felkérnének, nagyon komolyan gondolkodnék rajta.

Előzmény: DJ Bill (55)

 

Ennek lassan hat éve. Mire megkérdeztem: Babarczy Eszter azon gondolkodna, hogy alkalmas-e államelnöknek, vagy sem? Nem tudja? Ha nem tudja, akkor mit tud? Mi van ezen gondolkodnivaló? Mert azon lehet hezitálni, hogy érdemes-e elvállalnom valamit, ám azon, hogy „alkalmas vagyok-e, vagy sem”, egy harminchat éves (meglett) ember csak akkor gondolkodik, ha nem intellektus (illetve egyik alapváltozatában: hülyegyerek), mire jött a magyarázat, s az már – jellemzően – gondolkodás nélkül (ha jól rémlik, néhány perc múltán). Itt elolvasható.

 

Vagyis a konkrét kérdésre nincs konkrét válasz, helyette van egy nagy halom hadova, plusz egy indifferens kérdés („Te másképpen tennél a helyemben?”), vagyis amely kérdésnek nincs köze a tárgyhoz, mondhatni, teljességgel érdektelen, hogy én mit tennék egy olyan ember helyében, akinek eleve nem volnék a helyében. És mindez egy nagyon szánalmas, infantilis mondattal zárul: „Ebből egy érdekes filozófiai vita születhetne, de most elmegyek lefektetni a gyereket :-)”.

 

Bennem ekkor (vagyis abban a szent pillanatban, amikor megismertem a nicket) vált rendíthetetlen meggyőződéssé: Babarczy Eszter intellektuálisan nulla. A korábbi szövegeit később kezdtem olvasgatni (módjával persze), az 1996-os könyvét idén nyáron kölcsönöztem ki a megyei könyvtárból, s meg kell, mondjam tárgyilagosan: nem csalódtam magamban. Esterházy Péterben sem csalódtam (mindig is buta embernek tartottam), Almási Miklóst nem ismertem, míg P. Szűcs Juliannában korábban – személyesen, emberileg – csalódtam, vagyis azon, hogy a Mozgó Világ közölte anno Almási cikkét, már nem csodálkozom.

 

Ez a rövid leltár.

 

A feleségem folyvást azzal nyúz, hogy miért föltételezek mindig mindenkiről mindjárt rosszat, s amire általában az a válaszom, hogy nem mindig és nem mindjárt. Hanem az illetőnek nagyjából az első mondata után. És hogy miért? Azért, mert öreg vagyok már, ebből adódóan halálpontosan (méghozzá egyetlen – érdemi! – mondatból) meg tudom ítélni a szerző intellektuális kondícióját. Az egyéb „emberi” kvalitásait nyilván nem, azokkal szemben jóval türelmesebb is vagyok, évek teltek el, míg például P. Szűcs Juliannában (mint emberben) csalódtam.

Tehát nagyon fontos: én itt nem Babarczy teljes személyiségéről, „csupán” az intellektuális teljesítményéről, értelmi kapacitásáról beszélek. És nem csak az övéről természetesen.