Az 1990-es évek elején Orbán Viktor és párttársai még olyannyira egyház- és vallásellenesek voltak, hogy egyszer, amikor a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői felszólaltak vagy egyszerűen csak bevonultak a Parlamentbe, a következő bekiabálások hangzottak el a Fidesz soraiból: „Csuhások! Térdre, imára!”

Akkoriban Orbán Viktor még az állam és az egyház szétválasztását sürgette. Garanciákat akart arra nézve, hogy az egyházak semmilyen módon nem gyakorolhatnak befolyást a politikai életre:

 

„…vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés.”

(Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.)

Ám pár évvel később, Orbán Viktor teljesen más irányba fordult:

 

„Az új magyar kormány az állam és az egyház szétválasztása helyett sokkal inkább az állam és
az egyház együttműködésére helyezi a hangsúlyt…”

(Orbán Viktor pápai látogatása a Vatikánban, 1998. szeptember 19.)

Pályája kezdetén Orbán Viktornak még olyannyira nem voltak fontosak az egyházak, hogy ellenezte
az egyházak állami támogatását:

 

„Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt
az állam, egyház viszonylatában.”

(Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.)

Orbán Viktor tehát úgy gondolta, hogy az állam nem adhat költségvetési támogatást az egyházaknak, mert az függőség viszonyt eredményez állam és egyház között, éppen ezért a vallási intézményeknek önmaguknak kell gondoskodniuk fenntartásukról. Ám kormányfőként ennek ellenkezőjét állította:

 

„A kormány biztosítja az egyházak szabadságát. Biztosítja a hittan fakultatív alapon, de védett időben történő oktatását és méltányos finanszírozását is.”

(Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1998. július 2.)