Én pont a rendszerváltás előtti évben voltam kint először, kiküldetésben pár hónapot dolgoztam Párizsban. Már akkor többen kérdezték is, hogy nem akarok-e kint maradni. Hogy is maradhattam volna, amikor a kicsi gyerekeim itthon voltak, pedig harmincegynehány évesen talán lett volna esélyem. A szivem azóta is odahúz, néhányszor "kiszöktem" kis párizsi levegőt szívni. :))
Most én nyüstölöm a gyerekeimet, hogy amint lehet menjenek ki a nagyvilágba tapasztalatot gyüjteni, nézzék meg, hogy merre hogyan élnek az emberek.
Olyan nincs, hogy utolsó esély, még én is reménykedek, hogy valami összejön. A nagymamám is ötven évesen kezdett új életet egy egész új környezetben, bízom magamban én is.
Szorítok, hogy sikerüljön nektek, nem szabad görcsölni és holmi félre magyarázott kispolgári szokások miatt megragadni valahol, ahol nem érzitek jól magatokat! Vive la liberté! Sok szerencsét hozzá. :))