Közbevetőleg: Richard Rorty professzort nem tartom a magam részéről figyelemreméltó gondolkodónak. Beleolvastam a könyvébe, hát, olyasféle „gondolatokat”, miket a manus ír, kutyasétáltatás közben is százszámra kieszelek, illetve mindnek az ellenkezőjét is, ha kell, pedig a kutyám (ez a piszok) ugyancsak megköveteli, hogy kizárólag rá figyeljek, ha vele vagyok, most is itt bökdös a nyirkos orrával; nem könnyű nálunk a szellemi élet konkrét gyakorlása.

Rorty unalmas. Azt például, hogy „Kant megtette a kötelességét, Kant mehet”, én Shakespeare nélkül is a végtelenségig tudom variálni: Rorty, ha megtette a kötelességét, ha nem, tőlem mehet… és így tovább. Nincs ebben semmi meghökkentő. Miközben Babarczy Esztert intellektuálisan nullának tartom, míg hármójuk közül Babarczy Rortyja a leggyöngébb (szerintem), magyarán: Babarczy könyvében nem Rorty, még kevésbé Babarczy, a legkevésbé pedig Babarczy Rorty-elemzése az érdekes, ugyanis Babarczy Rortyjának a valódi Rortyhoz nem sok köze van.

Engem a mai magyarországi kritika intellektuális kondíciói érdekelnek, ezért foglalkozom a könyv szövegeivel (mint „kritikával”), illetve ezért foglalkozom paralel Esterházy és Almási „könyvkritikájával”.