ronkovics86 Creative Commons License 2010.10.18 0 0 10843

Akkor tényleg mások vagyunk. :-) Én hétvégén is szépen korán felkelek, aztán rohangászok, aztán próbálom utolérni magam, de valahogy nem akar sikerülni. :-) Kitalálok magamnak még néhány őrültséget, felesleges köröket futok és túl akarom szárnyalni az emberi teljesítőképesség határait. Aztán kijelentem, többet ilyen kapkodást nem rendezek, és a következő héten minden folytatódik ugyanúgy. :-) (Na, azért dolgozom azon, hogy ne így legyen!)

Egyetértek, az egyedüli semmittevés azonkívül, hogy haszontalan, még depresszióba is sodorhat. A beszélgetés pedig akárhogy is, de előrevisz.

 

A kilátás gyönyörű, a levegő egy perc alatt kitisztította a légutaimat.


Ahogy mondod. Kiderül számukra, hogy ott sem jobb. Tehát - bár ők ezt a következtetést nem igazán vonhatják le - nekik teljesen mindegy, hogy hol vannak, akkor sem elégedettek a világgal és ez magában foglalja azt is, hogy magukkal nincsenek kibékülve. Menekülhetnek a legkecsegtetőbb helyekre, kereshetik az aranybányákat, a lelki békéjük hiányában csak a semmit találják meg. Ennyi erővel itthon is maradhatnának, de az sem jó. De egy-két próbával talán megérthetik, hogyan lehet jobb. Felfedezhetik, hogy mi hiányzik nekik és felépíthetik új énüket. (Optimizmus.)

Igen, az baj, hogy a szakemberek elhagyják az országot. Csak ezen nem csodálkozhatunk, mert nem kapnak semmiféle megbecsülést. (Márpedig ismerjük a Maslow-piramist.) Az egyetemről tojáshéjas fenékkel kijövők meg nagyképűségük teljes birtokában azt hiszik, hogy övék az egész világ, ők csinálták a spanyol viaszt, miközben nem értenek semmihez. És támogatják is tovább a büszkeségüket azzal, hogy kinevezik őket mindenféle igazgatónak meg kutyafülefőnöknek. A tisztelet meg valahogy kimaradt belőlük a nagy iskolai úton...


Látszik, milyen sokkal tartozunk a szüleinknek... Érdekes, sokszor voltam elkeseredett és a mai napig nagyon tudnak bántani apróságok, de a világvége gondolat valahogy mindenkor távol áll/t tőlem. Hát igen. :-)

Előzmény: Neith (10842)