„Az a kérdés, hogy aki Esterházyt olvassa, az ténylegesen vevő lesz-e Babarczy könyvére?
Nem tudok szabadulni a gondolattól, h miután Esterhazy körbesétafikálta a környéki lápokat, még mindig úgy érzi nem sikerült rávenni a fukar olvasóit, hogy támogassák Babarczyt”.

 

 

Engem sikerült rávennie. Persze csak részben. Konkrétan ugyanis a következő a helyzet: biciklivel közlekedem télen-nyáron. Különféle okok miatt rendszeresen járok Budapesten is, részint ahogyan szokás: kerékpárúton, úttesten, járdán, járda mellett, részint pedig tekerek szögesen szembe a forgalommal, olykor rendőrautók elől menekülve (még soha nem kaptak el!), megyek én, mint megannyi állat, spriccelnek szét előttem autósok, gyalogosok, kacsák, libák, kutyák macskák… a múltkor Sződligeten elütöttem egy disznót. A kocsmából jött ki részegen, pont elém lépett, épphogy megúsztuk élve. Száguldozom a pesti utcákon, mintha már fiatal volnék, miközben jobbára a házakat figyelem. Nem a kerteket, hanem a házakat: homlokzatokat, tetőket, ablakokat, kapualjakat… s nem utolsósorban az épületek falain elhelyezett emléktáblákat, szerintem minden emléktáblát ismerek Budapesten. (Egyébiránt nem ajánlom senkinek az efféle közlekedési stílust, még egy magamfajta biciklista-zseni számára is életveszélyes, és akkor igen finoman fogalmaztunk.)

A lényegre térve: egyik szokványosan vérfagyasztó (kerékpározás közbeni) szemlélődésem során tudtam meg, egész véletlenül, mégpedig az idén nyáron, úgy augusztus tájékán egy különös kapualj lakó-névtáblájáról, hogy az a publicista, akinek szövegeivel közel hat éve foglalkozom, voltaképp egy híres pesti utcának valamely sajátságos házában lakik (vö. misztikum). Elárulom, mert egyrészt nem közlök vele „IRL adatot”, másrészt pedig, hogy valami egészen elképesztő dolog (számomra): Babarczy Eszter utcájában Babarczy Eszter házától (lakásától) néhány lépésnyire található az a ház, amelyben Bálint György lakott, illetve onnan néhány lépésnyire az a hely, ahol Radnóti született, továbbá azon a környéken volt a Bosch kultúrterme, az Illés genezisének egyik szimbóluma (persze a Bercsényi és Nógrádverőce mellett), távolabb lakott Aczél György + Szörényi Levente… és hát, talán ez a legfontosabb: Babarczy Eszter utcájának végén fordult a villamos. Illetve elvileg most is ott fordul, csak gyakorlatilag nem, a 3-as és 15-ös járatról van szó (ha jól emlékszem). Vagyis karakteres szellemi aurája van Babarczy Eszter utcájának, benne a háznak (lakásnak), így hát egyáltalán nem csodálkoztam magamon, amikor elsiettem a megyei könyvtárba, hogy kikölcsönözzem Babarczy könyvét: A ház, a kert, az utca. Gondoltam, „kert” ide, „kert” oda, csak lesz benne valami, ami érdekel, vagyis ami a Házról, de főként az Utcáról szól.

Nem húzom-halasztom, kimondom kereken: úgy vettem kezembe a könyvet, mint ahogyan – máskor – Kern András lemezét hallgatom. Egyébként Kerntől, ha jól odafigyelsz, megtudhatod, miként vált a Bosch-látomás legendás verőcei ihletté; vagyis a Nagy Mítosszal ellentétben a Fehérlófiának kevés köze van a dologhoz (Szörényi zenéje inkább délszláv, semmint angolszász-magyari eredetű stb.).

Szóval, még ott, a könyvtárban mohón („egy ültő helyemben”) olvastam bele a könyvbe, ám már a harmadik mondat után pontosan tudtam: Babarczy Eszterben csak a saját glosszáim érdekelnek igazán, a könyvét azért szereztem meg, merthogy a Géniusz Lóci csókolt homlokon (biciklizés közben, s ami – nem győzöm hangsúlyozni – világraszólón nyaktörő mutatvány).

Föl nem foghatom, miként lehet abban az utcában, amelyben Bálint György lakott, ahol Radnóti született, s ahol „fordul a villamos”, efféle mondatokat írni: „A nyugati hagyomány Paglia szerint kettős hagyomány: egyrészt a tárgyiasító ťapollói szemŤ hagyománya, a hideg és férfias intellektualizmusé, másrészt a dionüszoszi folyékony nőiségé, az ősmocsáré, a pogány természeté. S míg az apollói szem, szövetségben a kereszténység enervált agapéjával és Rousseau kegyes hazugságával az emberi természet eredendő jóságáról, saját győzelmét és uralmát ünnepli korunk európai (és amerikai) kultúrájában, az elnyomni vágyott feneketlen dionüszoszi mocsár a maga félelmetes és fékezhetetlen erejével tovább dolgozik, dekadenciával fertőzi meg az európai kultúra nagyjait, és eredeti pogány elevenségével tör felszínre az amerikai rock-kultúrában és Hollywood sztárvilágában” (177-178. o.).

 

Ugye?! Összegészében is, részleteiben is egy merő gyagya a szöveg. Esterházy pedig „vevő az ilyen mondatokra”.

Egészében arról szól a bekezdés (hozzávetőlegesen), amely közhelymítoszt Illyés a Ditirambus a nőkhöz című versében fogalmazza meg:

 

Nem a kövek és nem a fémek.
Nem amik állják az időt!
Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.

A tettük után nyomban eltűnők.

 

Mindez persze leegyszerűsítés (sőt megkockáztatom a blaszfémiát: hamis állítás), de legalább nem baromság (Illyés vs. Esterházy-Babarczy messze nem azonos dimenzióban leledzik).

Kérdezem: hogyan lehet komoly ábrázattal elolvasni, sőt recenzióban méltatni azt az állítást, mely szerint az „eredeti pogány elevenség” „felszínre törése” „Hollywood sztárvilágában” történik? Babarczyék, Esterházyék tényleg nem tudják? Nem a dekadencia bacilusa teszi „pogánnyá, elevenné” az „európai kultúra nagyjait”, hanem mindig valamely kultúra válik dekadenssé (lényegileg önfertőzéssel), melyre azután ráront valahonnan valaminő barbár mozgalom. Ismétlem: nem a pogányság fertőzi dekadenssé a nagy kultúrát, hanem épp ellenkezőleg: az enervált, hanyatló kultúrát söpri el valamely pogány támadás, áramlat. Általában (vö. Lukács elemzéseivel [a római kultúra bukásáról], illetve F. P. Yocker tanulmányaival a [„faji dekadenciáról”] stb.), míg Babarczy Esztertől megtudtuk, hogy az „apollói szemet” a dionüszoszi ősmocsár megfertőzte dekadenciával, s így lett az „amerikai rockból”, „Hollywood sztárvilágából” „eredeti pogány elevenség”. És amely irdatlan baromságot stílszerűen a József Attila Kör, illetve a Balassi Kiadó (szerkesztők: Keresztury Tibor és Kőrösi Zoltán), továbbá az Élet és Irodalom szerkesztősége (jelesül Esterházy Péter és Kovács Zoltán) terjeszti. Mint megannyi kolerás őspatkány a dekadenciát.

 

Jól kitapintható „szellemi” trend: a „folyékony nőiség” valamely szilárd aktivistájának újra és újra le kell írnia, esszében, könyvben, recenzióban meg kell jelentetnie a Nagy Női Gondolatot, mely szerint a világ alapvetően „macsóvilág”. És persze, hogy rohadjon bele az összes macsó férfimacsó a világba! Miközben Illyés ennek épp az ellenkezőjét állítja: a világ lényege nőiségében rejlik (a „kövek a fémek” nem állják az időt stb.), Illyés szerint ez a realitás, s ami, ha leegyszerűsítés is, jóval közelebb áll az igazsághoz, mint bármely sötéten habzó feminista gurgula. Ám mégis. Femino-női kényszer: újra és újra le kell írni: a „férfivilág” „saját győzelmét és uralmát ünnepli korunk európai (és amerikai) kultúrájában”, s mindegyre „elnyomni” igyekszik „a feneketlen dionüszoszi mocsárt”. Merthogy ez a „vágya” a férfinak. Jó, elfogadom, mindezen nemigen lehet változtatni, amíg él olyan nő a földtekén, mint amilyen Babarczy Eszter, addig lesz „apollói szem”, „férfiak macsó vágya” és így tovább, nem ágálok ellene, vagyis a kérdésem csupán ennyi: miért kell mindebbe Rousseau-t is belezagyválni? És miért oly idióta módon, ahogyan azt Babarczy teszi?! Szerinte „az apollói szem, szövetségben a kereszténység enervált agapéjával és Rousseau kegyes hazugságával az emberi természet eredendő jóságáról, saját győzelmét és uralmát ünnepli”.

 

Úgy tűnik, itt már teljesen elmentek otthonról.

 

Így innentől direktben Esterházyhoz beszélek, hiszen hát Babarczy szövege Esterházy által kap fogott az ÉS-ben egy vajszívű tárgyalatot. Mivel bizonyítod, Péter, hogy Rousseau hazudik? Azzal, hogy Rousseau (esetleg) téved? Okos Esterházy, vajszínű-szívű Esterházy, tényleg nem tudod, mi a különbség a hazugság és a tévedés fogalmak között? Merthogy ezt még egy szobafestő is tudja ám (női ősmocsárba fulladjak, ha nem igaz: négy fő szobafestőt kérdeztem meg a teljesség kedvéért, mind a négy szobafestő tudta). Mivel bizonyítható, hogy Rousseau „kegyesen hazudik”? Mivel bizonyítható, hogy Rousseau „az emberi természet eredendő jóságáról” hazudik?

A „vissza a természetbe” nem „az emberi természet eredendő jóságát” jelenti, hanem egy olyan, a civilizáció káros hatásaitól mentes „természeti állapotot”, amely az emberi természetet, erkölcsöt determinálja; és ezt még Voltaire is értette, nemhogy a szobafestők ne értenék. Csak Esterházyék szemlélik a filozófiát birkafejükből kifelé bámulva, egyszerre fölfuvalkodottan és bután.

Rousseau alapvetően nem spekulatív, hanem alapvetően a szenzualizmus logikája mentén gondolkodik, érzetek, érzékelések útján jut arra a deista következtetésre, mely szerint a „lelkiismeret” isteni-természeti adomány, ezért a lelkiismeret sohasem téved (vö. Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét). És ami tévedés volna Rousseau részéről? Lehetséges, hisz’ voltaképpen Sánta is arról beszél, hogy még a lelkiismeret szava sem emelhető filozófiai modellé.

Rousseau egyik híve szerint: a lelkiismereti parancs kategorikus imperatívusz, miközben Fichte is lényegi ponton vitatja Rousseau álláspontját, ám sehol senki nem állítja, hogy a rousseau-i bölcselet „kegyes hazugság” volna. Fichte szerint „Rousseau elfelejti, hogy az emberiségnek ehhez az állapotához [ti. a „természeti állapothoz”] gond, fáradság és munka révén lehet és kell közelednie”. Márpedig az „elfelejtés” tévedést jelent, nem hazugságot. (Egyébiránt nem bizonyított Fichte álláspontja sem, a Kolontáron szétfolyó vörösiszap ugyanis par excellence munka terméke, tehát egyáltalán nem biztos, hogy az emberiség a fichtei „gond, fáradság és munka révén” a rousseau-i „természeti állapothoz” s nem épp ellenkezőleg, a „természeti állapot” totális fölszámolásához közelít gyorsuló ütemben.)

 

Rousseau szerint „Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.”

 

Babarczy „kapitalistának” vallja magát, így a kapitalizmusról, mint egy (a cuclimilalista propagandából átörökölt) többes szám első személy gyönyörű birtokáról, a mi „valóságos kapitalizmusunkról” beszél (vö. a „létező szocializmusunk” kifejezéssel).

 

babarczyeszter válasz | 2005.08.17 16:42:16 Š (622)

… az egész Kulcsár-ügy alapvetően arra kéne hogy szolgáljon, hogy megértsük a valóságos demokráciánk és a valóságos kapitalizmusunk működését…

Š

 

Hát igen. Ekkora (poszt-cucliminalista) bornírtsággal nyilván nem lehet rárezonálni Rousseau naiv metaforájára. Babarczyék, Esterházyék szerint a „föld gyümölcse” nem „mindenkié”, hanem viszont minden dolog azé, aki megszerzi, birtokolja, tulajdonolja a „gyümölcsöt”. Esterházyéknak tehát van „kapitalizmusuk”, így számukra a magántulajdon a végleges szentség. Tandori és a magántulajdon. Világos. Esterházyék naivaknak, hülyéknek tartják azokat, akik mást gondolnak erről, esetleg mást vallanak, ez is világos. Na, de könyörgöm, miért hiszik Esterházyék, hogy az, aki másként, tőlük eltérően vélekedik a világról, nem téved, hanem par excellence hazudik? Esterházyék annyira biztosak az igazukban, hogy szentül meg vannak róla győződve: a lelke mélyén mindenki egyetért velük, s csak azért mond mást, mert – valami miatt – hazudik: a mi „kapitalizmusunk” igazsága akkora igazság, hogy annak csak hazugember állíthatja az ellenkezőjét.

Csöndesen jegyzem meg: Lewis Henry Morgan egzakt, tudományos kutatásai fényesen igazolják a rousseau-i (naiv) metaforát, s amely kutatásokra nem csak Engels, hanem a feminizmus egyik nagy idolja, Beauvoire is egyetértéssel hivatkozik.

 

Rousseau: „Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié” – ez akár a Greenpeace, a Római Klub filozófiájaként, törekvéseként is fölfogható; kérdezem: bizonyított, hogy a zöldeknek nincs igazuk?

 

Babarczy így fogalmaz: „Paglia… filológiai eszköztára legjobb esetben is csak az irodalom esetében megbízható: Rousseau-tól csak a Vallomásokat és a második értekezést ismeri…”.

Mármost, ha ez így van (bár elképzelni nem tudom, Babarczy honnan tudja, hogy Paglia mit „ismer” és mit nem – túl azon, hogy a lényeget tekintve semmit sem ismer, ellenkező esetben nem írna marhaságot), szóval, ha ez így van, nem értem, miért kell egy tudatlan, ostoba ember nyilvánvaló sületlenségeit terjeszteni? Miért?

Miközben nem győzöm ismételni: nem tudható (Babarczy fogalmazási módjából nem derül ki), hogy a Paglia-könyv szerzője, vagy a könyv recenzense szerint hazudott Rousseau.

 

Talán Esterházy ezt is tudja, hiszen ő az, aki irodalmilag is, bölcseletileg is „vevő” az efféle mondatokra…