A "régi öregek" nemcsak buták nem voltak, hanem szegények is. Pl. a Balaton-felvidéken (sem) volt pénzük karóra, azért a karótlan művelést alkalmazták: a szőlő tőkefejét alacsonyan tartották, és a hajtásokat csokorba szedve összekötötték, és ez tartotta többé-kevésbé függőlegesen a szőlőt. A karós művelés csak a filoxéra vész után (jóval) terjedt el (inkább a múlt században).

Egyébként a bakhátas műveléshez a felsorolásodban összeszedett erények egy része szerintem tévedés:

- a savak könnyebben elégnek a visszasugárzó hő miatt;
- a tőke valóban kevesebbet árnyékol UGYANAKKORA SORTÁV mellett, ellenben a síkművelésnél a benapozás lényegesen jobb, mint a csomóba kötött szőlő esetén;
- a tápanyag-utánpótlás nem hasznosul jobban (már azon vitatkozom, hogy kell-e trágyázni a szőlőt a telepítéskori starter trágyán valamint a szőlőtől "elvett" cefre és vesszőzúzalék kivételével);
- a talajerózió nem kisebb - nagyapám kosárban, cserényen hordta vissza a lemosott földet a vágó tetejébe - a füvesítés sokkal hatásosabb erózió ellen.

Klasszikus hátránya is van ennek a művelésnek:
- metszéskor le kell térdelni minden szőlőhöz;
- fagyérzékenyebbek a tőkefejen, a talajhoz közelebbi rügyek, valamint maga a tőkefej is, ezér kell ki- és bekapálni;
- általában nagyon igényli a kapálást, mert a gyomok pillanatok alatt felnövik a fürtöket;
- a relatíve zsúfolt lomb permetezése lehet, hogy könnyebb, de a levele belső oldalát állati nehéz megpermetezni, még ha a "gondos gazda minden tőkét körbejár" módszert alkalmazzák is.