Aerion Creative Commons License 2010.09.27 0 0 87

 

Foglaljuk össze, mi történik ebben a kérdésben.

 

 

A Magyar Hírlap hasábjain publikáló Dr. Szilvási (aki nem azonos a gyurcsányista Szilvásy azonos nevű testvérével) a lap véleményrovatában értekezik a co-payment egyes kérdéseiről, rámutatva annak jelen helyzetből eredő elkerülhetetlen szükségességére. Ez a magán, egyben a szakmai véleménye. De hogy a politikai véleménye micsoda, az lenne talán az igazán érdekes.

 

Szilvási úr véleményrovatának természetes liberálbolsevik reakciója a jelen topik a fenti címmel:

 

Már itt is a fideszes vizitdíj?

 

Nézzük meg ezt először pragmatikus szemmel. Először is a vizitdíj ügyében volt egy érvényes és eredményes népszavazás, amelynek részvételi aránya meghaladta az összes választásra jogosult 50 %-át. A választók elsöprő többsége, több mint 80 %-a, több mint 3.3 millió ember úgy döntött, hogy törölje el a kormány a vizitdíjat.

 

Ez egy olyan döntés, amit nem lehet felülírni, nem lehet megváltoztatni. Egyrészt azért sem, mert a jelenleg hatályos alkotmányban nincs arra vonatkozó szabályozás, hogy egy ügydöntő népszavazásnak időben meddig terjed a hatálya, amit pedig ezek alapján úgy kell tekinteni, hogy határozatlan idejű, másrészt pedig semmiféle kormányzati szándék, cél és terv nincs és nem is lesz ezen díjtétel bevezetésére, tekintve a népszavazás eredményeire, határozatlan időtartamára, valamint arra a politikai presztizs eszteségre, amelyet egy ilyen döntés a kormányerőknek okozna.

 

 És éppen ez a lényeg, ugyanis ez a kulcs a magyarázatokhoz. Miről van tehát szó?

 

Liberálbolsevik szempontból természetesen a kampányról, a politikailag vert helyzetben lévő, bukott politikai erők, jellemzően korábbi helyezkedésük alapján kénytelen-szükségszerű támogatói igyekeznek olyan hatékony rombolómunkát végezni, amelynek eredményeként esetleg megtarthatnak bizonyos pozíciókat későbbi újraépítkezésük érdekében.

 

Maga a cél természetesen érthető, a célhoz vezető módszerek miatt sem kell háborognunk, hiszen a politikai túlélésükért küzdenek, nem ez a gond.

 

Ennek a társaságnak az a problémája, hogy döntő részben tehetségtelen emberekből áll, ebből következik az a szerencsétlenkedés, amit politikai harcászatnak kereszteltek el, és politikai vakságukból eredő meggyőződésen alapuló hitük szerint végül elkerülhetetlen sikerre vezet.

 

 Dehogy vezet sikerre. Ez az egész ugyanis csapda.

 

Csupa-csupa jól adagolt, szándékosan feladott magas labda, amit a kormányzat mintegy felkínál ennek az ostoba, tehetségtelen társaságnak, hogy lecsapják, és ezek le is csapnak rájuk, mint a döglegyek, és megkajálják.

 

Az egy dolog, hogy különböző fórumokon nevenincs nickek, a Török, vagy a Szanyi ugranak ezekre a hülyeségekre, de az, hogy egy olyan rutinos politikus, mint a Kovács, hogy ő is bekajálja, és nyilatkozatok tucatjait teszi, amelyekkel később könnyen szembesíteni lehet, háát … gratulálok.