boci boci tarka Creative Commons License 2010.09.25 0 0 73

"A „Mrs Istvan Kocsis"-ügy ugyanakkor kapóra jött a Kocsissal a BKV élére történt kinevezése óta rivalizáló Hagyó Miklós akkori budapesti szocialista főpolgármester-helyettesnek, akit sokan az MVM-dosszié kiszivárogtatása mögött sejtettek. Más forrásaink szerint nem Hagyó volt a kiszivárogtató, ő csak „rácsatlakozott" a témára, a sajtónak szétpostázott anyagok forrását az MVM-en belül kell keresni, ahol az új vezetőség a zűrös ügyekben érintett Kocsis-káderektől is szabadulni szeretett volna, és MVM-es belharc tört ki. Hagyó tavaly júliusban nyilvánosan deklarálta, hogy az MVM-ügy miatt megrendült a bizalma Kocsisban, és ezzel kitört a „Hagyó-Kocsis-háború", ami az azóta előzetes letartóztatásba került kihívó megsemmisítő vereségével végződött.

Kocsis István ugyanis, aki ekkor ugyan már több mint egy éve ült a BKV vezérigazgatói székében, válaszlépésként, forrásaink szerint az MVM-ügyről való figyelemelterelésből, vizsgáltatni kezdte BKV-s elődei, elsősorban a Hagyó Miklós 2006-os hivatalba lépése óta kinevezett, a főpolgármester-helyetteshez több független forrásunk szerint is igen közel álló Antal Attila és Balogh Zsolt alatt született munkaszerződéseket, végkielégítéseket és alvállalkozói szerződéseket. "

Előzmény: inverz (71)