Babarczy: „A nagy esszéista az, akinek mindent megbocsátunk” (197. o.)

 

Mindent?

Gyakorlatilag semmit. Babarczy még azt sem „bocsátja meg” a „nagy esszéistának”, amit egy valóban jelentős alkotónak (művésznek, szórakozott tudósnak) reflexszerűen nézünk el: bakit, elírást, jelentéktelen hibát. Mert Babarczy nem alkuszik! Nem bocsát meg. Igaz, „ügyesen” a „nagy esszéista” könyvének szerkesztőjét támadja, na de hát, tudjuk, hogyan megy ez…

Babarczy pitiáner módon kukacoskodik. Illetve fennhéjáz. Idézem [szögletes zárójelek közt Gyurica úr megjegyzéseivel]: „a betűhibákat még elnézném, a helyesírási hibákat és a szerző szertelen zsenialitásából fakadó ténybeli tévedéseket már kevésbé – egy szerkesztőnek tudnia kell, ha ilyen szerzővel van dolga, hogy [és itt szárnyal az égig Babarczy fennhéja!] a Partizan Review nem lehet Partizan revü, hogy Warnhol nem a Cambdell, hanem a Campbell levesmárkát tette híressé [hoppá: Konyhamuci autentikus kritikája!], hogy Allan Kaprow nevét nem C-vel írják, s végül, hogy Ruskin pontosan Marx kortársa volt, azaz nem lehetett az előzménye – de a legkevésbé azt bocsátom meg neki, hogy eszébe sem jutott kijavítani a ťhólapátolóŤ szó perneczkyzmusát a helyes magyar ťhólapátŤ-ra” (197-198. o.).

 

Ugye?! A „megértő (megbocsátó) nő” éppen azt nem bocsátja meg, amit egy szertelen zseninek (és szerkesztőjének) simán megbocsát gyakorlatilag mindenki (persze a tudósan konyhaszakértő és megbocsátón kisdarab nőn kívül), nevezetesen, hogy a levesmárkában betűhibát követett el a „zseni”. Meg a „hólapátoló”-t sem bocsátja meg, egyem a stilárisan finnyás meg nem bocsátását, őnéki a „perneczkyzmussal” szemben van magasan fejlett stílusérzéke!

 

Szögezzük le: Babarczy könyve rogyadozik a „babarczyádáktól”, mármost a „babarczyizmus” úgy viszonyul a „perneczkyzmushoz”, mint tanyasi liba a falusi kondáshoz.

Hány babarczyádát mutassak még?!

Vegyünk egyet mindjárt a fent idézett Nagy Meg Nem Bocsátás szövegéből: „Ruskin pontosan Marx kortársa volt, azaz nem lehetett az előzménye”. (Ez volna Babarczy szerint „a szerző szertelen zsenialitásából fakadó ténybeli tévedés”.)

Igen ám, csak attól, hogy Ruskin kortársa volt Marxnak, még nyugodtan lehetett az előzménye. Darwin is kortársa, egyszersmind „előzménye” Marxnak, Marx pedig Engelsnek, miként L. H. Morgan „előzménye” mindkettőjüknek. Marx 1818-tól 1883-ig élt, Morgan 1818-tól 1881-ig, ám Morgan nem azért „előzménye” Marxnak, mert két évvel korábban halt meg, hanem azért, mert Marx olvasta az amerikai őstörténész munkáját, s annak alapján írta pl. a Lewis H. Morgan „Az ősi társadalom” című könyvének konspektusa c. dolgozatot. Ami pedig a legviccesebb ebben az egészben (persze leszámítva, hogy E. örömmel vevő a megértő B. megbocsátó mondataira): Maxim Kovalevszkij több mint harminc évvel volt fiatalabb Marxnál, illetve A család, a magántulajdon és az állam eredete című dolgozatot fogalmazó Engelsnél.

 

Lelkes amatőrként olvasgatom Marxot, és persze „tetszősségtanilag” sem vagyok szertelenül zseniális lángész, ez tény.  Vagyis én Marxnál nem találkoztam Ruske nevével, de ami messze nem jelenti, hogy Marx ne hivatkozhatott volna Ruske valamely megállapítására, művére, ám ha nem hivatkozott (ez is lehetséges), akkor nem azért nem hivatkozott, mert Ruske „Marx kortársa volt”. Ez egészen biztos. Tehát nem tudom, igaza van-e Perneczky Gézának, azt viszont tudom, hogy Megbocsátó néninek nincs igaza. Vagyis a nagyhangon kritizáló (amúgy nyilván nagyon „megértő és megbocsátó”) Babarczy Eszter marhaságot beszél. Na, ez az, ami meglehetősen „égő”! Mert mindenkinek jogában áll nem tudni valamit, ámde jogában áll hallgatni is, ha dilettáns (pl. az esszéíráshoz). Miközben elképzelhető, hogy a levesmárka neve stimmel Babarcynál; sajnos, minként a Marx-Ruske-viszonyt, ezt sem tudom ellenőrizmi, konyhailag kevésbé vagyok fölkészült, de semmiképpen sem annyira, mint a mindent összevissza keverő-kavaró fakanálvirtuóz esszéista, sőt nékem már a habverés sem megy úgy, mint régen.

 

Még egy tipikus babarczyáda (s csak azért, hogy Alanyállítmány Péter is tanuljon valamit): „a legkevésbé azt bocsátom meg neki, hogy eszébe sem jutott kijavítani a ťhólapátolóŤ szó perneczkyzmusát a helyes magyar ťhólapátŤ-ra” (198. o.).

 

Ha egyszer „perneczkyzmus”-ról beszélünk, akkor eo ipso nem kérhetjük számon (sem a szerzőn, sem a szerkesztőn) a „helyes magyar”-ságot. Ellenben javasolhatjuk (ha arra termettnek érezzük magunkat) a teljes „perneczkyzmus” likvidálását. Magyarán: vagy elfogadom a „perneczkyzmus” legitim létét (ami pedig lényegileg való eltérés a „helyes magyar”-tól), vagy nem fogadom el. A „perneczkyádák” közti turkálás, válogatás ostoba fölfuvalkodottságra utal, finomabban: stílustörés, mert – ismétlem – a „perneczkyzmus”-nak épp a „helyes magyar”-tól való szándékos eltérés a lényege.  A „perneczkyzmus” polgárpukkasztás. Ha viszont nem így van, ha Babarczy „perneczkyzmus” alatt hanyagságot ért (könyvének 207. oldalán „hanyag esztétának” minősíti megbocsátásának tárgyát), akkor ezt rosszul teszi, ti. az „izmus” nem hanyagságot, hanem szándékosságot föltételez, illetve Babarczy kritikája ütközik Babarczy azon állításával, mely szerint Perneczky Géza annyira „szuverén ura” a magyar „nyelvnek”, hogy egyedül Nádas Péter űzheti viszonylag közelebbről az ő zseniális nyomdokát. Jó, de akkor most a „perneczkyzmus” pejoratív vagy nem pejoratív fogalom? Ha Perneczky Géza Nádast is lebíróan „ura” a magyar nyelvnek, akkor vajon mire a kiscunci rikácsolás, mely szerint ki kellett volna javítani Perneczky Gézát, „szuverén” szavát „helyes magyar” kifejezésre cserélvén?

 

Esterházy: „Én vevő vagyok az ilyen mondatokra…”.

 

Mire vagy te vevő, von Haus aus Örömlő Péter, áruld már el?!

 

Esterházy szerint „Megértő ez a nő. Akkor is, ha a vizsgálat tárgya idegen tőle... Az ellenkezés konfliktus is. Erről a Perneczkyről szóló esszében kaphatunk képet (ő az a nagy esszéista, akin a nagy esszéista definícióját B. bemutatja)”.

 

1) A „definícióját” valóban bemutatja, csak épp a megbocsátást nem, hanem viszont annak épp az ellenkezőjét mutatja. (Egyébként pedig egy ízben magam is bemutattam a definíciómat – az asszony simán kinevezett érte.)

 

2) Nem csak a „vizsgálat tárgya” idegen Babarczytól, hanem minden, ami valamiképp összefügg az értelemmel, a tudással.

 

3) A „Perneczkyről szóló esszében” nem arról „kapunk képet”, hogy „az ellenkezés konfliktus is”, hanem részint semmiről nem kapunk képet, részint Babarczy Eszter tehetségtelenségéről és mosogatólé színű-illatú Nagy Egójáról nyerünk plasztikus képet, vagyis arról, hogy Babarczy Eszter voltaképpen egy tudálékos liba (von Haus aus). A lexikonban ügyesen megtalálta Ruskin születésének, halálának dátumát, majd e Nagy Tudás peckes birtoklójaként jó nagyot gágogott a levegőbe. Esterházy pedig vevő a megbocsátó libára, mint ama Döbrögi recenzens életünk és irodalmunk hetivásárán (vö. Fazekas Mihállyal, aki viszont ilyen értelemben sem nem kortársa, sem nem előzménye se B.-nek, se E.-nek).