Ez nem vita, ez csak amolyan csetelős tucat-hepciáskodás.

Ha nem csupán ajánlgatsz, hanem azt is leírod, hogy miért javaslod, amit proponálsz, akkor legalább az igyekezeted méltányolható. Ha pedig érdekeset, jót írsz a dologról, frappánsan érvelsz, úgy vonzó lehet a tárgy is, amit ajánlasz.

Hogyan jön ide éppen Umberto Eco könyve? Mi köze ahhoz, amit a fluxus és nem fluxus viszonyáról írtam?

Ha erre is válaszolsz (értelmesen), úgy nem csupán csöppnyi buzgalmad, hanem a szöveged is komolyan vehető (elvi lehetőség).

Igen, de akkor már – egy füst alatt – írd le azt is, hogy miért hamisítod meg a másik szövegét? Melyben a szerző a „mondjuk” szó, ill. a „stb.” névmást helyettesítő három pont(ok) alkalmazásával véletlenszerűen sorol paradigmatikus neveket (minden logika nélkül, összevissza, ahogy eszébe jut). Például: semmiképpen sem lehet névjegyzék, amelyben ez áll: „Beethoven, Bach…”, hiszen Bach már meghalt, amikor Beethoven született, névsor szerint sem követik egymást stb.). Szóval a konkrét kérdés: az amorf névhalmaz elemeit miért szerkeszted formába, pontokkal jelölt, függőlegesített kvázi lajstromba? Miért teszed ezt? Miért csalsz, miért hamisítasz? A szintén mondathamisító Esterházy mamelukja volnál?

Nos, amíg ezekre a kérdésekre nem válaszolsz, addig egy unalmas kis csetelőcske maradsz.

 

Persze mindez csak amolyan szokvány-kioktatásféleség részemről, nem érdekel a potenciális válaszod, nem akarok szót váltani az esztétikai leltár fogalmáról, a „felsorolás” és a „lista” fogalmak közti különbségről, nota bene semmiről sem akarok vitázni, ami esztétika, „tetszősségtan” (ebben a rovatban különösen nem). Csupán egyetlen megjegyzés: közel negyven éves műszaki pályafutásom során több (eszköz-, anyag-, szerszám- stb.) leltárt készítettem, mint ahány klaviatúra-gombocskát sikerült néked leütnöd két pici ujjacskáddal csetelgetős életecskéd során, úgyhogy te nékem az enumerációról nem tudsz újat mondani (ajánlani). Ecótól sem! Tegyük hozzá: nemhogy az enumerációról, de még a numerációról sem. Sőt arról lassan már régit is csak – Babarczy Eszterrel szólván – „alig-alig”.