Babarczy, a mosolygós

Esterházy: „Hogyan képzelem el Babarczy Esztert? Így: kisdarab, mosolygós nő… Könnyedén nekidőlve az ajtófélfának”

Az tényleg érthetetlen tűnik, hogy ha egyszer ismeri személyesen Eszterházy Babarczyt, akkor miért kell neki elképzelnie őt? Aztán az jutott az eszembe, h azért mert találkozott vele személyesen, illetve elolvasta könyvét az nem jelenti azt, hogy ismeri is, úgy igazán – nem csak termetileg. Alinda-féle mélyinterjút végignézve - felteszem - másképp jellemezte volna azt, aki húsz éven át meg akar halni, nem mosolygósnak és azt, aki egyedülállóként neveli fel a gyerekét, nem az ajtófélfának könnyedén nekidőlőnek.

Vajon tudja-e Eszterházy, hogy a természetes mosoly [zárt ajkú] közvetlen indukciója nem az [élet]öröm v. a boldogság érzete, hanem a kihívás/rivalizálás/fenyegetés elkerülésének, a status quo elfogadásának szándékát jelzi? Tudja-e, hogy a fogsorvillantó reklám mosoly és a fotográfusi csíííz csak hazug manipuláció a mesterségesen ráaggatott szuper boldog érzéssel együtt? És ha ő tudja is, vajon értésére adja-e az olvasóknak, hogy milyen Babarczy mosolya, milyen is a mosolygó Babarczy?
:-)