Ott hagytam abba, hogy Babarczy Esterházyval „sétál” az „ajtófélfának dőlve”, „kart karba öltenek”, miközben Babarczy Eszter fluxusművészetet „spektál kíváncsian”, s ennek örül Almási Miklós esztéta a Mozgó Világ hasábjain. És nem kevésbé örül ennek maga Esterházy Péter az Élet és Irodalomban, merthogy szerinte „Szükséges (de nem elegendő) föltétel a kíváncsiság. Kíváncsi nő ez, megspektálja innét is, onnét is a dolgokat”.

 

Jó, de mit spektál konkrétan Babarczy Eszter innét is meg onnét is? Mit spektál még, mondjuk, túl a szűrős disznózsíron? Több mindent spektál. És amiről a könyv 131. oldalán olvashatunk, vegyük sorba: Beuys fluxusművész 1965-ben „mézzel bekent arcára aranytörmeléket ragaszt”.

Fluxussá görbüljek, ha nem igaz!

Továbbá: 1971-ben, vagyis alig hat évvel a megdöbbentő mézzel kenést követően, Beuys máris „evangéliumi látomással kezdi és azzal fejezi be, hogy miután a falról egy tálba kapart zselatindarabokat a fejére önti, egy kanna vízzel lelocsoltatja magát”. Nem túlzok, szó szerint ez áll a könyvben: „egy kanna vízzel”! Ez már valódi polgárpukkasztás. Elsőre én sem hittem el! Na most, esküszöm, nem célom, hogy a végsőkig csigázzam az Index filisztereinek kedélyét, de a tény tény, s Babarczy is kérlelhetetlen ilyen értelemben, expressis verbis közli: Beuys fluxusában „két magnóról két dráma [Iphigeneia, Titus Andornicus] monoton szövegfoszlányai áradnak a színpadra, ahol Beuys és egy szürke ló látható”.

Írja az ünnepelt esszéista. Törölt nick legyek minden fórumon, ha ezt másnak elhiszem! A Csutak és a szürke ló még csak-csak, ám hogy Beuys és a szürke ló… ráadásul ott a két magnó is… kérem, azért a blaszfémiának is legyen határa! Majd az utolsó nagy fluxus, műáramlás (ezt is szó szerint idézem, nem hagyok ki semmit, pontosan ez áll Babarczy könyvének 131. oldalán, se több, se kevesebb), szóval hogy a Das Kapital Raum című műalkotásban „a fekete és fehér, abszurd műhelycsendéletet alkotó tárgyak és falak közt egy fényanyagát vesztett, üres vetítő áll”. Streit Gabi legyek, ha nem igaz! Egy fényanyagát vesztett, üres vetítő! És amire rögtön következik (tehát még mindig a 131. oldalon) Babarczy Eszter, e „kisdarab, mosolygós nő” (de legalább mosolyogni ne mosolyogna állandóan!) művészetbölcseleti konklúziója: „Az anyag leplezetlen jelenléte (allegorikus vonatkozásaitól függetlenül) infernális vonzást gyakorol a nézőre – mint a szélsőséges undor vagy a vad éhség –, aki azokhoz a mindennapokhoz szokott, ahol a margarin dobozkában, a méz mézesüvegben, a sár aszfalttal fedve rejtőzik”.

 

Mindenekelőtt – s csak azért, hogy ne kizárólag Babarczy Eszternek, hanem Gróf alanyi Alanyállítmányi Péternek is imponáljunk – jegyezzük meg, a mondatban (illetve annak egy meghatározott részében) a szavak így csoportosítandók: „Az anyag… jelenléte – mint a szélsőséges undor vagy a vad éhség – … infernális vonzást gyakorol a nézőre, aki azokhoz a mindennapokhoz szokott…”. Nagyjából így, ti. a „szokott” ige, illetve az „aki” vonatkozó névmás logikailag nem az „éhségre”, hanem a „nézőre”, míg az „undor” és az „éhség” az „anyag jelenlétére” vonatkozik, annak közelségébe való.

 

Alanyállítmányi Péter persze „vevő” az efféle mondatokra. Hogy miért? Egyszerű a válasz: ezek ilyen fazonok: „sokdiplomásak”. Miközben se szellemi karakterük, se fogalmazási készségük. Mert az nem stílus, kicsi „sokdiplomásaim”, hogy kigyömködöm magamból a „szélsőséges undor” jelzős szerkezetet, majd még csak el sem tudom helyezni normálisan a mondaton belül. Pedig volna hely, a mondat ugyanis üres. Stílusos az volna, ha nem „szélsőséges undorról”, hanem mondjuk decens undorról írnék imígy, vagy például ormótlan undorról írnék amúgy. A „szélsőséges” jelzőt csak a politikai dumadarálók használják, a Szijjártó Péterek, Tóbiás Józsefek, Schiffer Andrások… és ezt én recenzens-esterházylag is ajánlom mindenki figyelmébe.

Vajon mire oly rátartiak ezek az emberek?

Babarczy ugye a családjára büszke – merthogy az anno fejjel ment a falnak –, rendben van, de Esterházy miért „vevő” a „szélsőséges undorra”? Vagy arra már nem vevő? Csak az „ősmocsárra”? Jó, de akkor miért nem mondja meg? Miért nem árulja el „kritikailag”, hogy a könyvben nem csak a lukácsi „személyességről” (ah!), olvashat az olvasó, hanem „vad éhségről” is (mondjuk, a „négynapos éhség” formula helyett)? Miért? Kérdezem ezt Alanytól is, Állítmánytól is, egyszerre, ti. Alany is egy jókora állítmány; szóval kérdezem: konkrétan minő „vonzást gyakorol” a nézőre a „vad éhség”? Túl azon, hogy „infernális vonzást”, mert ez így hülyeség. Miféle vonzást gyakorol a „szélsőséges undor”? Na, ezt tessék megmondani! De gyorsan ám, különben megmondom én!

 

A „vad éhség” semminő vonzást nem gyakorol, hanem viszont az ennivaló gyakorol vonzást az éhes emberre. Higgyétek el nékem, sokdiplomás belvárosi értelmiségiecskéim, az undor maga a viszony (érzés), ergo vonzást/taszítást nem az undor gyakorol(hat), hanem az, ami undorító. Nem a mágnesesség vonz, hanem a mágnespatkó. Továbbá: valamely undorító jelenség lehet vonzó, ám csakis elvileg, mert a dolog praktikusan még pinában sem képzelhető el. Tudniillik a konkrétan infernális (irdatlanul szagos stb.) vagina az absztrakt, általában vett pinaság dacára is csak taszít. Jobbadán. Az én koromban pedig már effektíve is így van; sőt!, nem akarok utólag arisztokratikusan nazális ifjúnak mutatkozni, mégis az az igazság, hogy nemigen emlékszem az ellenkezőjére, amióta az orromat tudom.

A szédítő mélység ijeszt is, vonz is, de mi köze ehhez a „vad éhségnek”, illetve a pokoli pinának (mint olyannak)?

 

Babarczy Eszter szerint „Az anyag [a zsír, a szűrő, a méz, a zselatindarabka, a kanna víz, a fénye hullajtott vetítő s nem utolsósorban Csutak és a szürke ló] leplezetlen jelenléte (…) infernális vonzást gyakorol a nézőre… aki azokhoz a mindennapokhoz szokott, ahol a margarin dobozkában, a méz mézesüvegben, a sár aszfalttal fedve rejtőzik”.

Mert ilyen a filiszter! Ahhoz szokott, hogy a méz (mint infernális anyag) mézesüvegben „rejtőzik”. Elhiszem, ti. a fogyasztói nyárspolgár valóban nem egy Micimackó. Bár, a csuda tudja, talán még Micimackó sem nyalná le a mézet Beuys fluxusmester arcáról; az aranytörmeléket nem is említem, épp elég, ha a csekélyértelmű medvebocs legalább ezt kibírja idegekkel. Helyette mondanék még valamit: esszében ne keverjük a zsírt a margarinnal, mert a dobozos margarin is lehet legalább annyira infernális, mint a bödönzsír, gusztus kérdése az egész! Én mindenestre nem vagyok bio, erre a kis időre már minek. Na most, ami miatt viszont lekapartam a fluxus-zselatint a fluxus-falról, az Babarczy bölcsészmondatának műszaki vonatkozása. Mint fentebb utaltam rá, nem vagyok egy Streit Gabi, nem útépítő, hanem hídépítő szakon végeztem (noha azonos évfolyamra jártunk), ám annyit én is tudok a szakmáról, hogy az aszfalt alatt „fedve” nemigen „rejtőzik sár”, ellenkező esetben az úton két perc alatt képződik randa kátyú. Akár a Demszky is elhiheti: sár egyáltalán nem rejtőzik az aszfalt alatt; föld van az aszfalt alatt, ami nem sár, hanem talaj, termett talaj, agyag, homok, tömörített réteg, kőzúzalék, szivárgóréteg, kavicságy, beton, ilyesmi, s csak ismételni tudom: mindezt a Streit Gabi (mint arra szakosodott) szakszerűbben el tudná magyarázni.

 

Amiben viszont biztos vagyok (nem útépítő, hanem hídépítő oklevéllel a zsebemben), Esterházy kutyaütő recenzens. Babarczy pedig macskaütő stiliszta. Kanmacskaütő! Mondhatnám ezt másként is, de nem mondom, mert a Fazikaséknál már ennyiért is rohadtul utálnak, nemrég kaptam tőlük egy harcosan, feministán Babarczy-barát SMS-t, melyben tudatták vélem riasztó (ne kerteljünk, mondjuk ki a szót: fenyegető) elhatározásukat: ha így folytatom, a Streit Gabi elítélő verset tesz közzé rólam az interneten. Hát bizony, nem hangzik megnyugtatóan, így maradjunk is inkább Esterházy megfogalmazásánál: „ťA nagy esszéista az, akinek mindent megbocsátunk.Ť ťHa beszélhetek most olyan személyesen, ahogy Lukács tette 1910-ben…Ť – Én vevő vagyok az ilyen mondatokra, nem beszélve a sötéten habzó női ősmocsárról.” (ÉS)

 

Ja, hogy inkább csak az „ősmocsár” kínálja magát? Hogy az „aszfalt alatt rejtőző sár” az idézett, infernálisan vonzó mondatok egyikében sincs elrejtve?

Így könnyű!