Patreides Creative Commons License 2010.09.11 0 0 1356
Nekem ez az egész azért nem áll össze, mert Katie egy évre abbahagyta a napi hajtást, a promó utakat, a napi kötelező több riporttal, fellépésekkel, repüléssel... Csak dalokat írt, majd egy jóleső, számára igen élvezetes stúdiómunka során készített egy szép lemezt.
Azután következett mondjuk négy, négy és fél hónap promózás, fellépésekkel rádiókban, tévéműsorokban, riportok... utána jött pár hét pihenés a tervezett észak-amerikai kis koncertturné előtt... ami már nem jöhetett létre. És most azt mondják, ebben az egészben természetesen annyira elfáradt, hogy ennek testi tünetei lettek, ami miatt az orvosok megtiltották neki a további munkát, és legalább négy hónap tökéletes nyugalmat, pihenést írtak elő a számára.
Miközben tudjuk, hogy az előző albuma ("Pictures") megjelenése, és annak promó hadjárata után egy olyan évet csinált végig, amiben benne volt valami nyolcvan, a világ sok pontját érintő koncert.
Vagyis most Katie már annak a töredéka miatt is így kikészült, mint amit 2008-ban végigcsinált. Ráadásul úgy, hogy most előtte még rengeteget pihent is, sőt, a "kikészülés" előtt is volt pár hét pihenője, vagyis nyaralt is.
És erre most azt állítják, hogy ez teljesen természetes dolog, nincs semmi komoly baja, csak pihenés kell neki, és karácsonyra teljesen rendbe jön.
Nekem valami itt nem kerek, ezt az egészet nem tudom felfogni... És ha még igaz is, akkor is megváltozott valami, hiszen az ég szerelmére, Katie még csak huszonhat éves, és élvezi a koncertezést... És most el sem tudott indulni a turnéra, és mindezt a nyaralása után?