:) Szép.
Megerősít abban, hogy a bölcsészettudományoknak alapvetően interdiszciplinálisnak kell(ene) lenniük, mert bizony sokszor nem érthető meg az egyik a másik nélkül.
Amit az anyai taburól írtál az tökéletesen leképezi azokat a lelki dinamikákat, ami közben a gyermek felnő, a szimbiotikus egységtől az autonóm én kialakulásáig, a párválasztásban megjelenő anya-kép jelentőségéről.
Azt gondolom, hogy nem maga az anya-fogalom tabu, hanem az anya, mint az "ént" veszélyeztető tárgy, és később, mint az infantilis szexualitás tárgya.
(Azért "veszélyezteti" az ént, mert kellő gondoskodás hiányában a csecsemő, valóban elpusztul. JA csoda, hogy életben maradt)

Persze nem szabad elfelejteni, hogy normál esetben, kielégítő, vagy ahogy Bettelheim és Winnicott mondja "elég jó" szülő esetén az én integrációja stabillá válik és nem marad fenn az az érzése a csecsemőnek, hogy "haragja (agressziója) elpusztíthatja az anyát, mert annak újból és újból történő megjelenése meggyőzi arról, hogy a belső agresszív késztetései nem járnak jóvátehetetlen következménnyel.

Így érthetővé válik, hogy különösen abban az esetben veszélyesek az "üldöző" anyával kapcsolatos fantáziák, ha az én integrációja nem kielégítően megy végbe.

Tökéletesen igaz, hogy JA anyjához való viszonyát elsősorban az analízis oldaláról lehet megérteni, és SZJ magyarázata azért is kétséges, mert éppen a rivális nő oldaláról közelíti meg a dolgot.... nyilvánvalóan azzal a motívummal, hogy "látod milyen jó vagyok, megóvlak a gyilkos indulattól. (mármint a mamát). A rivális szerep egyébként a nővérekhez való viszonyából is kitetszik.


"A vita kedvéért: a csecsemőnek nincs szeretete. Magzatként egyáltalán nem szeret, s később is inkább „csak” vágyat érez a cseperedő gyermek. Az ösztönös ragaszkodás, kapaszkodás, „ordítás”, „toporzékolás” (engem vigyen föl a padlásra) nem szeretet, így nyilván a „bekebelező” jelzőt sem szükséges használnunk, hiszen az alany (szeretet) itt nem létező tünemény, vagyis az, amire gondolsz, amikor „bekebelező szeretet”-ről beszélsz,"


Nincs valóban, szükségletkielégítés és biztonsági szükséglete van, ebből alakul ki az első hónapok folyamán a kötődés.
Talán úgy fordíthatnám, hogy a bekebelező szeretet,a másik tökéletes kisajátítása, teljes figyelmének megszerzése. "Ami jó nekem, az neked is jó." Önálló érzések, motívumok hiánya. Ha fennmarad, akkor a párkapcsolatok súlyos zavarát idézi elő.

"Hagyja a dagadt ruhát....
Engem vigyen fel".....

De mégis a szeretet mert tárgyra (személyre irányul, az első pillanattól fogva.
(5 napos csecsemő, már a saját anyja tejével átitatott kendő felé fordul.)



"Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát. "


Óóóó! Hát ez gyönyörű!

A csecsemő természetesen nem furfangos, egyszerűen szükségletei irányítják.
JA. önmagára gondol, aki gonosz módon hátba támadta a mamát.....Bűntudat....
Tudattalan fantáziák talaján. Még akkor is, ha a továbbiakban ezt oldani igyekszik: "nem farkasok, csahos kutyák" fordított sorrendben.

Egyébként 3 hónapos kortól a személyre mosolyog!