P. s.: elvileg Bolgár György se volna „diliflepnis”, sőt gyakorlatilag sem, már amennyiben nem jutna mindig (minden egyes alaklommal!!!) eszembe róla a lába szárán végigcsorgó öreg ondója. Azzal az idióta könyvvel nálam egy életre elbaszta az (egyébként nem rossz) interjúinak élvezetét.