Ízetlen dolog más betegségén élcelődni, ahogy pl. Pauditscsal tette a Hónalj Mirigy, de ez más szitu. Babarczy magát magyarázva fürdik a témákban, kicsit beszappanozza magát 150 év magyar történelmének diliflepnijével, kipiszkálja körme alól az anyai z-idóságát, kiázott bal sarkáról levakarja a könnyű-drog legalizációt és ez egyneműek szeretetteljes kapcsolatát mint liberalizmust, a jobb sarkáról pedig a keresztény értékrendet, aztán hajmeresztő mutatvánnyal a kádnyi koszos, langyos víz felett hidat képez a magyarság és a cigányság között.
Íme, hát tudtunkra adta, milyen is szeretne lenni ő!

Babarczyval nem lehet mélyinterjút készíteni, mert hirtelen a terápiás díványon érzi magát és elkezd feltárulkozni, kiteszi a placcra kavargó lelkecskéjét, h csodáljuk. Megvallja a húsz évnyi halálvágyat, megvallja – barátilag („...te tudod milyen....”) – h kölcsön cigány gyerkőctől olyan sok örömet lehet kapni, hogy akkor is felülünk a hullámvasútra vele, ha azt korábban még a fiunk kedvéért se tettük meg.

Lehet h a műsorvezető nem egy lángész, de azért vegyük figyelembe, hogy pszichomókusi szakvizsga hiányában nem túl hálás feladat kezelni egy ilyen helyzetet!
Amúgy ki ez az Alinda!? Vagy kinek a kije?...h napszámra látni a műsorát. Néha azért vannak értelmes vendégei, akik számolnak ötig miután elhangzott a kérdés és csak azután válaszolnak.

Babarczy nem lóg ki a vacsorázó és vacsoráztató celebek közül, ez igaz. De ma láttam pityeregni Katona Klárit a DunaTv -n miközben a gyerekek a Zeneország c. műsorából énekeltek. Nem volt diliflepnis egyáltalán.