„Ha azt érzed, hogy „tagjai vagyunk egymásnak” akkor nincs ez a méricskélés, hogy akkor mit is kaptam, mit is adok, mit kell megszolgálni, csak úgy élsz a csapatban, és amíg nem kérdeznek rá, nem is tudod, mi ez az egész.”

 

 

És ha rákérdeznek?

Ez olyan, mintha azt mondanád: nem fogsz fázni, ha nem lesz hideg.

Mi van, ha esetleg nem érzem, hogy „tagjai vagyunk egymásnak”?

Vagyis, ha gondolkodunk, nem azon töprengünk, mi van akkor, ha nincsen semmi (ha „nem kérdeznek rá”, ha minden gömbölyű, ha „tagjai vagyunk egymásnak”), hanem épp ellenkezőleg: azon töröm a fejem, hogy mi van, ha „rákérdeznek”. Ha probléma adódik.

Legalábbis – szerintem – a fecsegésnek nincs értelme.