Talán el is hinném: a „bekebelező szeretet hiánya gyilkos indulatot vált ki” az emberből, talán elhinném ezt néked, ha elmondanád, milyen a „bekebelező szeretet”, amelyről – csak úgy, magamtól, a „bekebelező” jelző okán – azt gondolnám, hogy nem túl pozitív fogalom. Ha viszont nem pozitív, akkor a „hiánya” miért vált ki „gyilkos indulatot”? Szóval, elfogadnám, ha bebizonyítanád, amit állítasz, ám inkább arról lehet szó, hogy félreérted a verset.

Azt pedig, hogy a csecsemőnek volna „kielégíthetetlen mohósága”, már ne is próbáld bebizonyítani, mert úgy sem sikerül. Egyszerűen nem hisszük el. Tudniillik volt pici gyermekünk, és etettük is őt (amikor bömbölt), így pontosan tudjuk: a gyerek, ha jóllakott („kielégült”), édesdeden elszenderül; míg a versben egész másról van szó. Nem arról, hogy a csecsemő kielégíthetetlen, hanem hogy egyáltalán nem kap enni, csak hitegetik a kajával. A Kései siratóban mindez így hangzik: „Tőlem elvetted, kukacoknak adtad / édes emlőd s magad”; továbbá: „félrevezettél engem”; továbbá: „Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, / ki csal és hiteget!”; továbbá: „Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, / mind visszaloptad az utolsó órán!”; továbbá: „Kit anya szült, az mind csalódik végül”.

 

Vagyis nem a „mohó kielégítetlenség”, hanem részint az éhség, a puszta vágy, részint a permanens megcsalattatás, félrevezetettség szavai ezek. Ezért az Iszonyatban sem Jolán a szörnyeteg (sőt!), hanem a Mama.

 

Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.

 

Ugyanez az Iszonyatban:

 

Az üveg láttán sírni kezd el;
csak az öl erős melegét
kéri s mint roskadt öregember,
reszketve húnyja le szemét.

 

Egyébként az Anya (1934. szeptember), a Mama (1934. október), illetve az Iszonyat (1934. november) gyakorlatilag egyszerre íródott, nyilvánvalóan egyazon élmény hatása alatt.

Ami az Iszonyatban így szól: „A leány hideg, mint a gyilkos”, az az Anyában a hideg „őszi eső szürke kontya”, a Mamában pedig a kékítő, vagyis József Attilánál a „világhiány”-érzet hideg kékségét (kék hidegségét) a Mama „ziháló” „szürke kontya” „oldotta” bele a „kivert” gyermek lelke „fölött” kéklő „ürességbe”.

A zseni versében egyik jelző sem véletlen! Vesd össze a Téli éjszakából: „A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve / lassudad harangkondulás”, illetve „De villogó vágányokon, / városba fut a kék fagyon / a sárga éjszaka fénye”. Vagy a Sas című versben:

 

Micsoda óriás sas

száll le a zengő mennybolt

szikláira. E szárnyas

a semmiből jött, nem volt.

 

A mindenséget falja

csilló azuri csőre.

Vaskarma tépi, marja

a meleg húst belőle.

 

Az azuri-kéklő Semmi-Űr voltaképpen az Anya (illetve a meleg anyaölelés konkrét hiánya), hiszen a Mama oldotta hideg-kékké a semleges, lebbenő szürke Semmit: „Űr a lelkem. Az anyához, a nagy Űrhöz szállna, fönn”, vö.: „szürke haja lebben az égen”.

 

Az Iszonyatban pro forma nem az anya, hanem a kislány tébolyult, kétségtelen, míg a költői igazságot a néhány héttel korábban írt Anya sajátos sorai értelmezik: „Harmadik napja sírja, mondja, / mint tébolyult anya motyogja / – mert csecsre vágyom”.

 

Legádázabb szörnyetegként persze a Mama című versben jelenik meg Pőcze Borbála, abban a költeményben, amelyben az „édesanya” még csak rá sem néz a gyermekére. Egyébként József Jolán megerősíti, könyörtelenül leírja, hogy amit József Attila a verseiben állít az anyjáról (kiverte a gyerekeket a lakásból a fagyos hidegbe, hetekig nem szólt hozzájuk, par excellence rájuk se nézett stb.), mind-mind tényszerűen igaz. És amire emberileg lehet mentsége a szerencsétlen (elhagyott, súlyosan beteg, proletár) asszonynak, ám az Anya, a Mama, illetve az Iszonyat című versekben a Mama akkor sem úgy jelenik meg, ahogyan azt Latinovits Móricka elképzelte annakidején, vagyis az a Színészkirály, aki egy árva hangot sem értett meg József Attilából: http://www.indavideo.hu/video/Latinovits_Zoltan-Jozsef_Attila-Mama 

 

Latinovitsnak már-már a hánytatásig menően érzelgős, idióta előadásmódját vesd össze azzal a szöveggel, amelyet Szántó Judit írt a vers keletkezéséről. És aztán lehet rajta sírni vagy röhögni!