Édes Úr!

Itt nem én vagyok a fontos, tehát most tekintsünk el attól, ki vagyok én (vizus weblapja nyilvános ), hogy faji ( rasszista?) osztály vagy világnézeti alapon válogatom-e össze irodalmi kedvenceimet ( Nem ), aki itt fontos, az maga, mert hogy nagyon pontosan megfogalmazta önmagát:


Az együttérzés, a szeretet mindig felelősségérzetet keltett bennem, úgy véltem, nem lehet „ingyen” elfogadni a szeretetet, kötelességem azt viszonozni, és nem csak „szeretettel” (ahogy mondani szokás), hanem valaminő teljesítménnyel, például sportolóként győzelemmel, diákként jó jegyekkel, férjként tökéletes hűséggel stb. Egyébként számos válogatott sportoló érzi ezt a nyűgöt, többen elmondják: főként a döntő pillanatban bénítja az embert a szeretet okozta elvárás. És nem is annyira a külső, hanem a magammal szembeni, a megfelelni, viszonozni vágyásból fakadó igény.

Nos, kérem, ezt mi is tudjuk, örvendezünk néki, örülünk a tehernek, a felelősségnek, nincs bennünk félelem, hogy majd nem fogunk tudni megfelelni, mert többnyire betalálunk, de ha mellé is megy, az is majdnem ugyanaz, a védőt akkor is ugyanolyan keményen tettem el vállal az útból, megcsináltam a ki-be cselt, elhúztam, léptem párat befelé, ameddig lehetett, ameddig kellett, ameddig volt még hely, aztán, az utolsó pillanatban mellé léptem, az a ritmus, ahogy ez felépül, létrejön, ahogy a lépteidet rövidíted, nyújtod, hogy épp időben lőhess - ha bemegy, kirobban a gólöröm, ha mellé, akkor bennem reked, de majdnem mindegy, mi az a kis vékony hártya, az a kis testi határsáv ahhoz a végtelen térhez képest, ami ilyenkor megnyílik előtted…
Ha azt érzed, hogy „tagjai vagyunk egymásnak” akkor nincs ez a méricskélés, hogy akkor mit is kaptam, mit is adok, mit kell megszolgálni, csak úgy élsz a csapatban, és amíg nem kérdeznek rá, nem is tudod, mi ez az egész.

Tartok tőle, Önt, édes úr, túl sokan kérdezték, túl sokan nevelték, túlságosan is meg van akadva Önmagával.

Aztán ez a másik mondat:

„nem azért élsz, hogy szeressél, hogy szeressenek, nem azért élsz, hogy pusztán „legyél valakié”, hanem azért, hogy valamilyen légy.”

Tessék újraolvasni, figyelmesebben Peer Gynt-öt, mert a végén még Ön is öntőkanálba kerül!

Amúgy meg az író gyakran ír olyan mondatokat, amik igen távol esnek a saját értékrendjétől, erkölcsi világától, stb. de a valóságban létező mondatok, tehát leírandóak, finom iróniával, vagy megsemmisítő dühhel, vagy... de hát ezt te is tudod, ezt mindenki tudja. (Fentebb a magázódás csak az adott témának járó formai elvárásnak tett eleget.)

Legamúgyabban meg engem nagyon kevéssé érdekel Babarczy Eszter politikai pályálya, közéleti szerepei, vagy tudományos munkája, engem az az emberi ( női) sors érdekel, ami az övé.