A kialakult vitához: nyilván mondhatom, hogy vevő vagyok az „ilyen” mondatokra, általában, tételezvén: ebből, ilyenből, efféléből olvasható több, a recenzált kötet is rogyásig van vele stb. Lehetséges ez, ám ha így cselekszem, akkor csak egyetlen mondatot idézek – mutatóba. Vagy kettőt. De nem másfelet (pontosan: 1.3-nyit), ti. így épp azt jelezem, hogy megszámoltam a jó mondatokat és ezt a „kettőt” találtam. Slussz. Esterházy ugyanis nem véletlenül csonkította meg a másik mondatot, hanem tudatosan csonkította meg, azért, mert még Esterházy is tudja, hogy a „két hagyománynak” (ti. a „műelemzésnek” és a „műértésnek”) nincs „szintézise”, miközben semmiképp sem lehet a „kert” és a „ház” szintézise az „utca”, vagyis még Esterházy is érzi (mint profi stiliszta), hogy a mondat a maga egészében bűn rossz. Ezért idézi csak a töredékét. Amellyel éppen maga jelzi, hogy ő általában az „ilyen” mondatokra volna „vevő”, akár erre is, ha a mondat mondat volna, nota bene értelmes mondat volna s nem csak egy hibbant töredék. Hamisítvány.

Az ellenvetés szerint „egyetlen mondattal   kapcsolatban  teljesen hibátlanul állítható az, hogy valaki ’vevő az ilyenekre’:  az adott mondatot elhelyezi egy osztályban, amely potenciálisan vagy faktuálisan  egynél több elemből áll(hat).”

Így van. Elvileg. Konkrétan viszont Esterházy a 0.3-nyi mondatra is vonatkoztatja egy teljes mondat „ilyen” minősítését, vagyis Esterházynál egy mondattöredék, egy piti hamisítvány a faktum. És ami külön röhej: a 0.3-nyi mondat is marhaságot tartalmaz, már amennyiben hajlandóak vagyunk differenciálni stilárisan a „személyes” és a „privát” fogalmak között.

Ezért nincs igaza detkit B-nek, ugyanis „a közös tulajdonságot, az absztrakciós szintet” éppen az idézett 1.3-nyi mondat adja (helyesen: adná) a konkrét szövegben.

 

Egyébként pedig az idézett hozzászólás inkriminált részében ironizáltam. Teccik tudni?! Esterházy szövegét gúnyolgattam azzal, hogy megszámoltam a teljes mondat, illetve az ÉS kritikusa által idézett mondattöredék betűit, betűközeit, híven osztottam-szoroztam, arányosítottam, így jött ki azután a cca. 1.3-nyi mondat számszakilag. Mármost akinek nincs érzéke az iróniához, annak javaslom, olvassa inkább Babarczy Eszter könyvét (A ház, a kert, az utca – Balassi kiadó), abban ugyanis nincs irónia, egy szem se!, csak tudóskodás, okoskodás, talmi műveltség fitogtatása van, tollvérzésig (beleszerettem ebbe a poénba). De általában is (tudatom én most konstruktív jóindulattal), a gyomorbeteg embernek érdemes tartózkodnia az ironikus szövegek olvasásától, merthogy azoktól csak egyre dühödtebbé és dühödtebbé válik, s ami elsősorban néki lesz egyre kellemetlenebb.

Ám, ha mégis (ha mégiscsak „észrevesznek” itt engem), akkor már most jelzem: a „gyomorbeteg” szó képletesen értendő, tehát miattam senkinek sem érdemes ideklikkelnie legutóbbi belgyógyászati szűrővizsgálatának legfrissebb orvosi leletmásolatait, bizonyítván, hogy egészségügyileg semmi baja a gyomrának! Ezt elhiszem anélkül is!