Egy kicsit belebeszélek.
A vasárnapi előtt én már kétszer jártam Börgöndön. Mikor felmentem a századhoz, semmit sem találtam ott, ahol az én időmben volt. Teljesen megzavarodtam, annyira, hogy hirtelen el is felejtettem, hogy az elsőn, vagy a másodikon voltunk.
Amikor másodszor voltam, akkor már tudtam, hogy az elsőn voltunk, de továbbra sem egyezett a tény az emlékekkel (nahát!).
Most szerencsére az Arany Lajossal jártuk be az emeletet. A klub ugyebár az első szoba volt jobbra. Az irodai folyosón jobbra a szolgálatvezető raktára volt és mögötte a fotólabor. A folyosó bal oldalán az utolsó szoba volt a fegyverszoba (ez nem biztos).
A leszerelésem utáni (1980 nyár) években duplájára nőtt a század létszáma, nyilván kellett a legénységi körlet. Így a raktárt és a fotolabort felszámolták (nem tudom, hova került), ide került a klub. A fotolabor lett a kantin. A fegyverszoba valóban a szolgálat melletti szoba lett, az én időmben ott volt az írnok.
Megint tele lett a század felsőágyakkal, nálunk ez nem volt divat, talán, ha egy-kettő volt. A mi szobánkban (bal utolsó, szemben a vizesblokkal) biztos nem volt egy sem. Ja, és a vizesblokkot is megnövelték a sok baka miatt.
Amúgy nem is nagyon értem, hogy mire volt ez a bővítés.
Először is: 1980 tavasszal és nyáron tömegesen szerelték le idő előtt az embereket. Nagy létszámú 1955 körül született állomány volt bent, többen már családosok. Minden nőtlent azonban benttartottak úgy, hogy (katonakönyv szerint) leszerelt 06.11, tartalékos 06.12, leszerelt 07.25.
(Persze mi bebizonyítottuk, hogy nem kellünk mi a szolgálathoz, a kopaszok és gumik ez idő alatt orrba-szájba adták a szolit.)
A másik, ami miatt furcsállom a bővítést, hogy azért a 80-as években már egy kicsit enyhültek a dolgok, az orosz múmiák eltemetése után nagyot enyhült a hidegháború, minek kellett bővíteni egy ilyen nem különösebben elsővonalbeli alakulatot.