Én ismerek valakit, aki nagyon szereti az L-143-asát , nem mondanám, hogy igénytelen, amiért pár perc játék után nem ül át egy B3 -ra. Az ízlésre nincs magyarázat, mindenki másképpen éli meg. Ha Marián Vargát és munkásságát nézzük például, érdekes következtetésekre juthatunk. Ő is szeret egy bizonyos hangzásvilágot és ehhez legalább 4 különféle Hammondot használt eddig. Nyilván sok más példa is van, én semmiképpen sem mondanám igényességnek, vagy igénytelenségnek. Aki tud és akar is játszani, annak a kifejezése bármilyen hangszeren átjön, a hallgatóságot megérinti ( pl. Kaltenecker Zsolt a Hammond fesztiválon a piroskájával ! Mekkorát játszott ! ) Akik ott voltak, tudják. Akinek nincs kifejezőereje, az pedig a legfényesebb cuccon sem érinti meg azokat, akik hallgatják.
Természetesen minden muzsikáló ember törekszik arra, hogy - anyagi lehetőségeihez képest - minél márkásabb és tudásban jobb hangszere legyen, ez valóban jelentheti az "igényességet"
Csak nagyon halkan jegyezném meg, hogy ezzel szemben létezik egy érzelmi kötődés is, - tudom nem ez az általános - pontosan a hangszer és tulajdonosa között. ( más műfaj, de köztudomású volt Jimmy Hendrix és a kedvenc gitárja közötti kapcsolat )
Az ember néha szeretheti a hangszerét annyira, hogy nem vágyik másra, és azzal akar zenélni akár kizárólagosan is. Ismerek ilyen embert. Ezt nem nevezném igénytelenségnek, de mindenkinek szíve joga, annak is tartani.